Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírek az erdő világából

Friss hírek

Vadhatás

A vadkár az autósok réme (Népszava)

2006. június 23. Itt a nyár, ami közlekedési szempontból, sok egyéb mellett, a vadbalesetek szezonja is. Bár autópályáink új szakaszain egyre több helyen kerítésekkel védik az autósokat és a vadakat, országszerte több ezer kilométernyi olyan fő- és mellékutunk van, ahol semmi nem akadályozza a vadon élő állatok és a járművek találkozását.

Napilapok

Kevesebb agrárhivatalban gyorsabb munka (Népszabadság)

2006. június 23. Átszervezik az agrárszakigazgatás egészét. Egyelőre még nem tudni, hogy a 17 ezer alkalmazott közül kinek mondanak búcsút. Az agrártárca intézményrendszerét összevonja - ez derül ki egy pénzügyminisztériumi előterjesztésből. Emlékezetes, hogy Gráf József miniszter másfél évvel ezelőtt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal munkájának felgyorsítása előtt már kijelentette: a párhuzamosságok megszüntetése mellett létrehozzák azokat a megyei, regionális szervezeteket, amelyeknél megvalósulhat az egyablakos ügyintézés.

Napilapok

Elszaporodtak a rovarok a Tátrában (Új Szó)

2006. június 23. A prognózis szerint 2007 tavaszára az egészséges fákra is átterjedhet a szú – a szakemberek véleménye megoszlik, néhányuk szerint természetes folyamatról van szó Magas-Tátra. Az Erdészeti Természetvédő Szolgálat megfigyelései szerint az év első felében nagymértékben elterjedt a Tátrában a szú. A feromonos érzékelőkben talált rovarok száma rekordértékeket ért el, május végéig a Tátrai Nemzeti Park területén elhelyezett érzékelőkben 20 millió rovart találtak.

Hírportálok

Kit szeret a szúnyog? (MTI)

2006. június 23. Jó csapdákat lehetne létrehozni, ha azonosítanák a rovarvonzó anyagokat A szabad ég alatt, társaságban eltöltött nyári estén tapasztalhatjuk, hogy vannak, akiket szinte megesznek a szúnyogok, míg másokat mintha láthatatlan burok védene a vérszívóktól. Ez a tény már régóta izgatja a kutatók fantáziáját is, tudósok hada dolgozik a probléma megoldásán.

Napilapok

Vadászok: tíz év után is ellentmondásos a törvény (Heves Megyei Hírlap)

2006. június 20. EGER Tíz éve alkotta meg az Országgyűlés a vadászati törvényt, amelyet azóta többször módosítottak, de az értelmezése még így sokszor gondot okoz a jogászoknak, de különösen a földtulajdonosoknak – mondta tegnap Faludi Sándor, a Heves Megyei Közgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke. A testület áttekintette a végrehajtási utasításokban történt változásokat, amelyhez szakértőket kért fel.

Televízió

Új erdei iskola épül Mórahalmon (hírado.hu)

2006. június 22. A környezeti nevelés helyszíneként újabb objektummal bővül majd Csongrád megye erdei iskolai hálózata. A leendő objektumot a Mórahalom külterületéhez tartózó, Csipak-semlyéki védett területen alakítják ki - tájékoztatott a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága A helyszín kiválasztását több tényező is indokolta.

Napilapok

A vadkár az autósok réme (Népszava)

2006. június 23. Itt a nyár, ami közlekedési szempontból, sok egyéb mellett, a vadbalesetek szezonja is. Bár autópályáink új szakaszain egyre több helyen kerítésekkel védik az autósokat és a vadakat, országszerte több ezer kilométernyi olyan fő- és mellékutunk van, ahol semmi nem akadályozza a vadon élő állatok és a járművek találkozását.

Erdészet

Dr. Pethő József, az Országos Erdészeti Egyesület elnöke beszéde

A vándorgyűlés ünnepi közgyűlése, 2006. június 10. Pápa Tisztelt közgyűlés, hölgyeim és uraim, tisztelt külföldi erdész vendégek! Tisztelt magyar erdészek! Legelőször is a köszönetemet szeretném kifejezni elnökké választásom alkalmából! Meg vagyok hatva, mert nem gondoltam, hogy ilyen megtiszteltetésben részesülök. Tapasztalhatták, tavaly amikor elköszöntem – a számomra oly emlékezetes szombathelyi Vándorgyűlésen – akkor még nem gondoltam, hogy az élet ilyen változást hoz az életemben.

Sajtószoba

Nagy-réti tanösvény átadása a Hűvösvölgyben

Meghívó A Fővárosi Önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. tisztelettel meghívja Önt 2006. június 28-án, 10.00 órára a Nagy-réti akadálymentes tanösvény ünnepélyes átadására

Rendezvények

Növények Napja az Állatkertben

Pénteken díjmentes belépés a növény-keresztnevű gyerekeknek A növényvilág csodáival foglalkozik az Állatkert következő tematikus napja. A most pénteken, június 23-án megrendezésre kerülő „Növények Napján” a Fővárosi Állat- és Növénykert arra igyekszik felhívni a figyelmet, hogy a növényvilág milyen fontos szerepet tölt be bolygónk életében.

Hírek

Az erdőgazdálkodás valódi földhasználati alternatíva a gazdáknak (ForestPress)

Írországi konferencia a magán-erdőgazdálkodásról Mary Wallace T.D az ír mezőgazdasági és élelmezési minisztérium államtitkára a Kisüzemi Magán Erdőgazdálkodás és Vidékfejlesztés címmel a Galway-Mayo Műszaki intézetben rendezett konferencián a következőket mondta: Ha erdeink vannak,- bárhol is legyenek - lehetőségeink lesznek: munkahely teremtésre, exportra, energiára. Lehetőség a fajok sokfélesége, a környezet és a vidéki települések megőrzésére.

Hírportálok

Hőség miatt kritikussá nőtt a tűzveszély (origo)

2006. június 21. A rendkívül meleg időjárás hatására Európa szerte, így hazánkban is erősen megnőtt a tűzveszély. A mediterrán térségben sokfelé válik kritikussá a helyzet a rendkívüli száraz hőhullám miatt. Egyelőre marad a forróság és vele az erdő- és bozóttüzek fokozott veszélye.

Rádió

Az ország ötöde erdő lesz - ha el nem lopják (InfoRádió)

2006. június 22. Az idén meghaladja a kétmillió hektárt a magyarországi erdők nagysága, így az ország húsz százalékán lesz erdő - mondta az InfoRádiónak a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője. Klemencsics András közölte: Brüsszelben a napokban hozták nyilvánosságra az Európai Unió Erdészeti Cselekvési Tervét, amelynek alapján több támogatás igényelhető a magyarországi erdőkre.

Hetilapok

Bizony, tar és kamu (Magyar Narancs)

2006. június 22. A magyarországi erdők jövőjéről Az elmúlt hetekben a hivatalos erdőgazdálkodás szereplői és a zöld szervezetek közötti vad csörték zajai szüremlettek elő a máskor a nyilvánosság felé oly fegyelmezetten záró erdésztársadalom háza tájáról. A nyilatkozatok és ellennyilatkozatok az erdészeti igazgatás minisztériumi helyéről, egy-két, szakmai berkekben nagy port felvert cikk az erdészvilág - egyébként nyilvánosan nem is terjesztett, s így az egyszerű halandó számára nemigen hozzáférhető - orgánumában, az Erdészeti Lapokban azt a benyomást keltik, hogy az erdők ügyében így vagy úgy érintettek egymást tépik, ahelyett, hogy az erdőkkel foglalkoznának.

Hetilapok

A támogatásokat elválasztják a termeléstől (Magyar Narancs)

206. június 22. Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Az elkövetkező években alapjaiban változik meg az uniós agrártámogatások rendszere, ám erről alig pár sorban vesz tudomást a kormányprogram idevágó fejezete. A vidékfejlesztés új lehetőségeiről, a bizonyos mértékig speciális magyar helyzetről és a szűk tagállami mozgástérről nyilatkozott lapunknak a szaktárca vezetője.

Napilapok

Erdők a szántóföldek és legelők helyén (Népszabadság)

2006. június 21. Egyetlen kikötés, hogy a fásítani kívánt birtok legalább két éve mezőgazdasági művelés alatt álljon Évről évre többen érdeklődnek a termőföldek erdősítésére vonatkozó lehetőségek iránt. Az idei támogatásokra július 31-ig lehet pályázni. Az előzetes tervek szerint legalább 15 ezer hektár termőföld és legelő erdősítéséhez igényelhető ebben az évben vissza nem térítendő támogatás. A kérelmeket júniusban és júliusban fogadják, ám érdemes minél előbb beadni az igénylést, mert a rangsorolást követően azonos pontszám esetén a beadás időpontját veszik alapul annak eldöntésében, ki kapjon támogatást.

Napilapok

A trófeasúlybecsléstől a sarangoláson át a koronglövészetig (Heves Megyei Hírlap)

2006. június 19. AZ ÉV ERDÉSZE A Mátrában igazolhatták elméleti tudásbeli és gyakorlati jártasságukat erdészeteink munkatársai MÁTRAFÜRED Az Országos Erdészeti Egyesület versenykiírása alapján a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium adott helyet a kétévenként megrendezett Országos Erdészversenynek. A 16 állami erdőkezelő zrt. és három magánerdő versenyzőinek a tantermi írásbeli feladatokon túl helyt kellett állni a festői szépségű Mátra erdőrészeiben tartott terepversenyszámokban is.

Partnereink