A tavasz hírnökei a Bükkben (ForestPress)
Miskolc, 2017. március 10. - A tavasz ugyan hivatalosan csak március 21-én köszönt be, de az első hírnökei már pompáznak erdeinkben és mezeinken.
Miskolc, 2017. március 10. - A tavasz ugyan hivatalosan csak március 21-én köszönt be, de az első hírnökei már pompáznak erdeinkben és mezeinken.
2017. március 10. - Nem túl bizakodóak a magyarországi vezérigazgatók, csak alig több mint felük bízik saját cége, illetve a magyar gazdaság növekedésében a következő egy évben.
Krónika {jcomments on} ForestPress fotók 2017. március 9. - A Földművelésügyi Minisztérium és Finnország Nagykövetsége közös szervezésében a Szombathelyi Erdészeti Zrt. területén, március 9-én, csütörtökön erdészeti gépbemutatót tartottak.
Budapest, 2017. március 9. - Új alapokra kell helyezni az együttműködést az agráriumban, vonzóvá kell tenni az integrációt - jelentette ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke országos tanácskozást követő sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Ízeltlábúak Budapest, 2017. március 9. - Érdemes védőoltással védekezni a kullancsok ellen, hiszen a kullancsnak már egyetlen csípése is súlyos betegséget, akár maradandó károsodást is okozhat - mondták el szakemberek egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Budapesten.
2017. március 7. - Nem sokáig látszik már az avartűz nyoma a Kőszegi-hegységben
2017. március 8. - Tűzifa szállítókat ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ellenőrei a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársaival közösen február második felében.
Hírek 2017. március 8. - Március 7-én zajlott az Energy Globe Magyarország nagyszabású díjkiosztó gálája Budapesten, ahol a Jövő Generációja kategória nyerteseként büszkén vehette át az energiavilág „Oscar-díját” a Mecsekerdő Zrt. Mókus Suli Erdészeti Erdei Iskolájának sás-völgyi Erdő Háza.
2017. március 7. - Norvégia felvette a kesztyűt a trópusi erdők irtása ellen, és első államként a világon úgy döntött, hogy a jövőben nem köt szerződést olyan vállalattal, mely közvetetten vagy közvetlenül hozzájárul trópusi erdők irtásához – olvasható a Rainforest Foundation Norway (RFN) honlapján.
2017. március 8. - Szakmai programok, vadászati és horgászati tematikus napok várják a XXI. Pápai Agrárexpóra érkezőket május 19-21. között.
Budapest, 2017. március 8. - Idén ősszel lesz a Te szedd!
2017. március 8. - Egyik legismertebb vadon élő növényünk a 2017-ben az év vadvirágának is választott kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis), amelynek nemesített rokonfajai a legtöbb kertben is ott virítanak a tél múltával.
Kecskemét, 2017. március 8. - Tizenhárom pályázat révén még mintegy 80 milliárd forint forrás válik elérhetővé március végéig a Vidékfejlesztési programban - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Portfolio Agrárium 2017 elnevezésű konferencián szerdán Kecskeméten.
Hírek 2017. március 8. - Az őket megillető támogatásokat nem fordíthatja Brüsszel a migrációs válság kezelésére!
Debrecen, 2017. március 8. - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) oktatásért felelős államtitkára szerint hazánkban jó a felsőfokú műszaki képzés színvonala, de kevés a hallgató.
2017. március 8. - Pap György 2011 óta foglalkozik motoros kalandtúrákkal, rendszerint egyénileg utazik, bár 2013 óta kutyája, Brigi is vele tart.
2017. március 7. - A vidéki nők helyzetéről beszélt a Budapesten élő Cristina Amaral, a FAO Európai és közép-ázsiai regionális képviselő helyettese
2017. március 7. - A gímszarvasok a magyarországi erdők megszokott és jól ismert őshonos vadállatai.