Kétmillió énekes madarat fogtak be egy EU-országban (MTI)
2015. március 9. - Természetvédők becslése szerint több mint kétmillió énekes madarat ejtettek el orvvadászok Cipruson az ősszel - közölte a Birdlife Cyprus állatvédő szervezet.
2015. március 9. - Természetvédők becslése szerint több mint kétmillió énekes madarat ejtettek el orvvadászok Cipruson az ősszel - közölte a Birdlife Cyprus állatvédő szervezet.
2015. március 9. - A világ leggazdagabb országát kokainnal ellátó drogkereskedőnek lenni jó, már ha együtt tudunk élni azzal a gondolattal, hogy potenciálisan életveszélyes anyagokat árulunk vadidegeneknek egy bűnszervezet fejeként, amiért bármikor fejbe lőhet minket egy mesterlövész vagy egy utcagyerek.
Szeretettel vár minden kedves érdeklődőt tavaszköszöntő járatain a Csömödéri ÁEV!
2015. március 9. - Az Északerdő Zrt. nemzeti ünnepünkön különleges különvonatot indít a Lillafüredi Állami Erdei Vasút mahócai szárnyvonalára, kifejezetten vasútfanatikusok és -fotósok számára.
2015. március 9. - A Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatóját, Kocsis Mihályt és Sárainé Illés Edina közjóléti vezetőt a napokban fogadta Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke.
2015. március 9. - A Veszprémi Rendőrkapitányság a polgárőrség bevonásával tartott közbiztonsági akciót Herend és Veszprém-Csatárhegy térségében.
Budapest, 2015. március 9. - Legalább 14 földbérleti szerződést kell felbontani a Hortobágyi Nemzeti Parkban (HNP) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálata után - idézte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára a miniszterelnök válaszát az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága Ellenőrző albizottságának hétfői ülésén.
Budapest, 2015. március 9. - Egyszerűbb lesz halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évről három évre emelkedik - egyebek mellett ezeket az új szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn terjesztett a parlament elé.
Hetilapok 2015. március 4. - A Szabad Föld olvasói I950 márciusában az alábbiakat tudhatták meg a hetilap nőnapot méltató cikkéből:
Krónika 2015. március 8. – Az OEE Közönségkapcsolatok Szakosztály vendége volt 2015. március 4-én Borókai Gábor, a Heti Válasz lapigazgató-főszerkesztője.
2015. március 12-én, csütörtökön 17.30-kor kiderül,
2015. 03. 02. – Jövőbeni jóllétünk záloga egy ambiciózusabb szakpolitika, egy szélesebb tudásanyag, egy határozottabb befektetés-politika és az innováció
2015. 03. 07. - A fiatalok nemcsak az embereknél, de néha az elefántoknál is bandákba tömörülnek.
2015. március 8. - Sao Paulo fő víztárolójában mindössze 10 százalékig van víz.
Budapest, 2015. március 6. - A hétvégén országszerte elérheti a tüneteket okozó közepes-magas szintet az éger, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken a hivatalos Facebook-oldalán.
Hírek Pécs, 2015. március 7. - Hóvirág (Galanthus) virágzik a Mecsekben Pécs közelében 2015. március 7-én.
2015. március 7. - Orvvadászok - Vannak, akik a húsukért mészárolják le a vadat, mások trófeavadászok, de akadnak olyanok is, akik mindent visznek, amit csak tudnak.