Vadlúd Sokadalom Tatán (MTI)
Tatabánya, 2014. november 28. - Többtízezer vadlúd reggeli kirepülésével veszi kezdetét szombaton a tatai Öreg-tavon a Vadlúd Sokadalom.
Tatabánya, 2014. november 28. - Többtízezer vadlúd reggeli kirepülésével veszi kezdetét szombaton a tatai Öreg-tavon a Vadlúd Sokadalom.
Washington, 2014. november 28. - Michelle Obama first lady a lányaival, Sashával és Maliával, valamint az elnöki család két kutyájával, Bóval és Sunnyval fogadta pénteken a Fehér Ház karácsonyfáját.
2014. november 24. - Bennünket, magyarokat könnyű táborokra osztani, mert az empatikus kultúrák hordozói nem csak a maguk igazát ismerik.
Exkluzív 2014. november 24. - Bennünket, magyarokat könnyű táborokra osztani, mert az empatikus kultúrák hordozói nem csak a maguk igazát ismerik.
Nyíregyháza, 2014. november 27. - Éppen száz évvel ezelőtt, 1914-ben született Ilosvay Ferenc, a Nyírség kiemelkedő vadászírója.
Kolozsvár, 2014. november 27. – A román belügyminisztérium megfinanszírozta azt a bírósági letétet, amelyet a Maros megyei prefektusnak kell befizetnie egy erdő-visszaszolgáltatási ítélet érvénytelenítésére indított perrel összefüggésben – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.
Peking, 2014. november 27. - A vadon élő állatok és a belőlük készült termékek legnagyobb online kereskedelmét Kínában bonyolítják - állapították meg állatvédők, akik arra figyelmeztetnek, hogy az internet valós veszélyt jelent a vadvilágra.
Pécs, 2014. november 27. - Az ökoturisztikai szolgáltatások és a környezeti nevelés színvonalának növelését szolgálják a Duna-Dráva Nemzeti Park új fejlesztései, amelyek a napokban fejeződtek be az igazgatóság bemutatóhelyein.
2014.11.26. - Kritikusan viszonyulok az erdészekhez, vadászokhoz.
Az Országos Erdészeti Egyesület tisztelettel meghívja Önt 2014. december 4-én 15 órai kezdettel
Miskolc, 2014. november 26. - Országszerte már többfelé is havazott, és mint ilyenkor általában, az Északerdő Zrt. gazdálkodási területének mindhárom turisztikai szempontból jelentős tájegységén egyszerre köszöntött be az igazi tél.
2014. november 26. - Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 26 stratégiai partnerségi megállapodást adott át a kertészet, a vetőmag, a méhészet, a növényvédelem, az állatgyógyászat, a hús- és élelmiszeripar, az édességipar, a haltermelés, a vadászat, az erdészet, a gabona-feldolgozás, a takarmánygyártás, valamint a fiatal gazdák érdekképviseletének területén működő civil, illetve szakmaközi szervezet képviselői számára.
2014. november 26. - Az Ustin névre hallgató állat jelenleg egy észak-kínai farmot terrorizál
2014. november 26. - A ritka hópárducról sikerült fotókat készíteni a kínai Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület egyik félreeső természetvédelmi régiójában.
2014. november 26. - Nias születése reményt ad az állatvédőknek, akik egy lépéssel ismét közelebb kerültek a kipusztulás szélén álló faj megmentéséhez.
2014. november 26. - Megtalálták bolygónk legnagyobb élőlényét, melyhez képest a kékbálna egészen eltörpül.
Televízió 2014. november 26. - Legalább egyszer már mindenki találkozott sünnel, denevérrel vagy dolmányos varjúval a lakóhelyén.