Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Napilapok

A rámi tó igaz meséje (Zalai Hírlap)

2010. november. 09. - Hol volt, hol nem volt, a rámi erdőben egy hatalmas, zöld kapu mögött, óriás fák és törpe bokrok árnyékában romantikus tó rejtőzködött. A mese már 1975-ben elkezdődött..

Hírportálok

Szükség van az EU agrárpolitikájának reformjára (bumm)

2010. 11. 10. - Az Európai Unió (EU) eddigi mezőgazdasági politikájának átfogó reformja mellett szállt síkra a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - valamint Bulgária és Románia agrárminisztere, akik kedden Pozsonyban tanácskoztak.

Hetilapok

Közszféra: tömeges kirúgások vagy átépítés jön? (hvg)

2010. november 08. - A kormány nemrégiben arról döntött, hogy az államháztartási egyensúly javítása érdekében a közszférában 10 százalékos létszám- és 5 százalékos költségcsökkentést kell végrehajtani.

Napilapok

400 embert rúgtak ki az FM-ből (Blikk)

2010. november 6. - BUDAPEST - Összesen 399 munkatársat cseréltek le a kormányváltás óta a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) és a tárca irányítása alá tartozó intézményeknél.

Napilapok

Furcsa döntések a földalapig (Magyar Nemzet)

2010. november 6 - .A szervezet még mindig csak húsz fővel dolgozik, a gazdák bérleti szerződésre várnak Információink szerint nem felel meg a törvénynek a Nemzeti Földalapot felügyelő birtokpolitikai tanács tagjainak kinevezése. Az alap működése ezenkívül is több kérdést vet fel

Sajtószoba

Faápolók Egyesületének szakmai napja Budapesten

Tisztelt Hölgyem/Uram! Ezúton tisztelettel meghívjuk Önt a Magyar Faápolók Egyesületének soron következő szakmai napjára, melyet, 2010. november 19-én pénteken, Budapesten, a Margit szigeten tartunk meg. A Szakmai nap házigazdája, a helyszín és a technikai háttér biztosítója ezúttal a Főkert Nonprofit ZRt. lesz.

Erdei gyümölcs

Gyümölcslé jön az erdőből (Index)

2010. november 10. - Kisebb kiszerelésben is forgalomba hozza prémium gyümölcsleveit és a választék bővítését tervezi a Mecseki Erdészeti Zrt., amelynek eddig szerény hasznot hozott az italok gyártása.

Sajtószoba

Évzáró sajtótalálkozó

Ezúton tisztelettel és szeretettel meghívunk az Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok szakosztálya és az Erdők a közjóért szakosztálya, valamint az MGSZH Erdészeti Igazgatóság hagyományos évzáró sajtótalálkozójára. Az alkalomra 2010. december 8-án, 10 órakor, az MGSZH Kossuth Lajos tér 11. sz. alatti földszinti tanácstermében kerül sor.

Események

Moór Arthur szoboravatás és emlékülés

MEGHÍVÓ AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET, A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ERDŐMÉRNÖKI KARA ÉS FAIPARI MÉRNÖKI KARA VALAMINT AZ ERDŐMÉRNÖKI KAR MATEMATIKAI INTÉZETE 2010. november 19-én Prof. dr. Moór Arthur emlékére tudományos ülést tart, amelynek keretében felavatásra kerül egykori professzorunk mellszobra a Botanikus Kertben

Szarvasgomba

Ivarosan szaporodik a szarvasgomba (MTI)

2010.11.10. - Hím és nőstény egyedekből állnak a szarvasgombák, és szexuális úton szaporodnak, fedezték fel olasz kutatók. Az ínyencfalatnak számító gomba igen ritka a természetben, termesztése, ember általi szaporítása eddig nem járt sikerrel.

Hírportálok

Zergevadászok nyomában (Erdély.ma)

2010. november 09. - A zergék párosodási időszakában megsokszorozódik a Nagyhagymás környékén az orvvadászok száma. Megfékezésükhöz a sajtó segítségét is kéri a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója.

Hírek

Király Lajos emlékiratai a MEK-ben (ForestPress)

Király Lajos emlékiratainak "Selmecbányai ifjúság, szibériai hadifogság" című első része, nagybátyja képeivel illusztrálva, most a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állományába is bekerült a http://mek.oszk.hu/08800/08832/ URL-en, így nyilvánossá vált.

Állati

Faültetéssel védi a madarakat az EKE (Krónika)

2010. november 09. - Nagyszabású faültetési akciót szervezett vasárnap délután a szatmárnémeti székhelyű Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). A környezetvédelmi szervezet tagjai az akció keretében úgynevezett fa- és bokorsávot telepítettek a Túrterebes és Túrterebeshegy települések közti, viszonylag forgalmas, 2,5 kilométer hosszú útszakasz mentén.

Állati

A nagytestű madarak látótere nem véd a veszély ellen (ForestPress)

2010. november 9. - Bizonyos madarak azért repülnek neki az elektromos légvezetékeknek, mert azok sokáig látómezejük holtterében helyezkednek el - derítették ki brit kutatók, olvasható a Kárpátinfo oldalon. Becslések szerint évente több millió madár esik áldozatul magasfeszültségű vezetékeknek világszerte.

Erdei gyümölcs

Erdei gyümölcslét értékesít a Mecseki Erdészeti Zrt (Napi Gazdaság)

2010. november 9. - Új, nagy alapterületű raktárbázissal fejleszti karászi gyümölcslé feldolgozó üzemét a Mecseki Erdészeti Zrt. Ripszám István, a társaság erdészeti igazgatója szerint az ország egyetlen erdőgazdasági tulajdonban lévő gyümölcsfeldolgozó üzemében a közelmúltban termékfejlesztési program kezdődött.

Célpontok

A Káli medence és a Hegyestű (origo)

2010. 11. 09. - A vulkáni tanúhegyek ölelésében megbúvó Káli medence egy önálló tájegység a Balaton-felvidéken.

Erdei gyümölcs

Ez aztán fesztivál! Dióhéjban gesztenye (Zalai Hírlap)

2010. november. 08. - Egy rendezvény, ahol minden az őszi gyümölcsök körül forgott, s egy délután, ami a hagyományőrzés és persze a vidámság jegyében telt Gellénházán. A településen immár negyedszer rendezték meg a Dióhéjban gesztenye fesztivált

Partnereink