Még tart a 2009. december 9-én meghirdetett Wagner Károly Emlékév, és még néhány jeles esemény hátra van a vállaltak közül. Szervezik a kisiblyei megemlékezést, sor kerül a soproni ünnepségre, és rendbe tették a Farkasréti temetőben Wagner Károly sírhelyét.
Az Országos Erdészeti Egyesület Kaposvári Helyi Csoportja, valamint a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. 2010. október 28-án "A csergazdálkodás racionalizálásának erdőnevelési lehetőségei" címen a társaság Szántódi Erdészeténél rendezvényt tartott.
2010. november 2. - Húszmillió forintos veszteséggel zárta a 2009/2010-es vadászidényt megyénk vadásztársadalma. Több társaságnál is zsebbe kellett nyúlniuk a tagoknak. A mostani szezonban a természetes fácánállomány csökkenése okozza a legnagyobb gondot.
2010-10-31 - A környezetvédők tiltakozása ellenére Bulgáriában engedélyezik a jövőben a barnamedve vadászatát. A szófiai parlament döntött a meglévő törvényi szabályozás változtatása mellett, amely eddig csak kivételes esetekben adott lehetőséget a medvék kilövésére.
2010-10-31 - A svéd-finn határon automatikus kamerás megfigyelőrendszer kialakítását tervezik. Az Észak-Európában és a schengeni országokban sem magától értetődő akció oka, hogy egyre nagyobb számban érkeznek Svédországba nyestkutyák.
2010. október 29. - BALASSAGYARMAT - Az Ipoly Erdő Zrt Balassagyarmati központja ma egy olyan projekt nyitórendezvénynek ad otthont, amely szervesen illeszkedik Nógrád Megye Önkormányzatának turisztikai elképzeléseihez, illetve az Észak-Magyarországi Régió turizmusfejlesztési stratégiájához is.
2010. november 1. - Az Európai Unió mintegy 484 millió forinttal támogatja az Ipoly Erdő Zrt. ökoturisztikai fejlesztéseit. A Nógrád megye négy helyszínén megvalósuló beruházásokat a cég balassagyarmati központjában mutatták be.
2010.10.30. - Klemencsics András, a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóságának vezetője vendégeskedett a Rádió Orient október 12-ei műsorában.
2010. október. 30. - Az előző önkormányzati ciklus utolsó közgyűlésének egyhangú döntése értelmében öt új elemmel bővült a helyi védettséget élvező természeti értékek listája a megyeszékhelyen.
2010. október 27. - A 31 ezer lakásban és a város közintézményeiben beinduló pécsi távfűtés kapcsán háttérbeszélgetésen fogadta munkatársunkat a Pannonpower vezérigazgatója, Péterffy Attila.
2010. november 01. - Három orvvadászt lőttek le a vadőrök két különböző incidensben az elmúlt egy héten Kenyában - jelentette hétfőn a helyi vadvédelmi hivatal.
2010. október 27. - Vadászat - Javában tart a dámszarvasok násza, barcognak a bikák. Az idei gímszarvasbőgéskor szép trófeákat lőttek Tolna megyében, szakemberek szerint a dámoknál is hasonlóra lehet számítani.
2010. október 31. - A Verespataki Diákok Egyesülete (ASRM) Kolozsváron is bemutatkozott. A nem politikai nonprofit civil szervezet célja bevonni a verespataki fiatalságot a község védelméért folytatott mozgalomba, illetve az ügy mellé állítani minél több diákot. Az egyesület kolozsvári szervezete azért alakult meg, mert számos tagja itt tanul, főként egyetemisták.
2010. 10. 29. - A keleti országrész egyik elfeledett vidéke, amelynek szépségéről talán csak az évről évre visszatérő vízitúrázók tudnak igazán. A Tisza mellékfolyói közül talán épp az itt megtalálható, vadregényes és bűbájos Túr a kedvencünk.
2010. október 31. - Moszkva - A rettenetes hőség és az általa előidézett tőzeg- és erdőtüzek következtében közel ötödével haltak meg többen Oroszországban júliusban és augusztusban, mint az előző év azonos időszakában.
2010. október 30. - Elindul a Leader Program átalakításának társadalmi vitája, az átalakítás miatt pályázatokat idén nem írnak ki - mondta V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.