Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Sajtószoba

Nemzetközi Szarvasbőgő verseny

FELHÍVÁS 10. St. Hubertus Vándorkupa Nemzetközi Szarvasbőgő verseny 2010. november 3. 10. alkalommal rendezzük meg a St. Hubertus Vándorkupa Nemzetközi Szarvasbőgő versenyt Gödön a Nemeskéri-Kiss kúriában november 3-án St. Hubertus nap keretében.

Hírek

Egy hét múlva ítélet az illegális fakitermelési perben (MTI)

2010. október 22. - Az ügyész több vádlott esetében súlyosbítást, a védők elsődlegesen védenceik felmentését, az elsőfokú ítélet enyhítését kérték a természetkárosítás bűntette miatt folyó per másodfokú tárgyalásán, Kecskeméten; a másodfokú bíróság október 29-én hoz ítéletet a perben.

Rádió

Szociális erdőket a szegényeknek? (MR1 Kossuth R.)

2010.10.22. - A mezőgazdaságban nem hasznosított területeket lehetne erre használni - mondta a 180 percben a Tiszántúli Természetvédők elnöke. Szociális erdők telepítésével és kijelölt akácosok kivágásával lehetne segíteni a mélyszegénységben élőkön - véli a Tiszántúli Természetvédők elnöke.

Falopás

Százmilliós kár falopás miatt a borsodi erdőkben (MTI)

2010. október 21 - Évente legalább százmillió forint kár írható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fatolvajok számlájára, akik gátlástalanul irtják, tarra vágják az erdőt több térségben, főleg Sajólád és Girincs település határában - mondta Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója Sajóládon, egy letarolt erdőnél tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön.

Hírek

Százmilliós kár falopás miatt a borsodi erdőkben (MTI)

2010. október 21 - Évente legalább százmillió forint kár írható Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fatolvajok számlájára, akik gátlástalanul irtják, tarra vágják az erdőt több térségben, főleg Sajólád és Girincs település határában - mondta Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója Sajóládon, egy letarolt erdőnél tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön.

Krónika

Erdők Hete Lengyel-Annafürdőn a Gyulaj Zrt. szervezésében (ForestPress)

Fotó: Antli István 2010. október 21. - Meseszép erdei környezet és szikrázó napsütés fogadta csütörtök reggel azt a 150 kíváncsi gyereket és tanáraikat, akiket az elmúlt napok borongós, esős időjárása sem tántorított el attól, hogy Lengyel-Annafürdőn ismerkedjenek meg az aranysárga és a vörösbarna megannyi színében tündöklő erdő rejtett csodáival, szépségeivel.

Események

A SEFAG negyven éve (ForestPress)

2010. október 21. - Három nagyvállalat – két erdőgazdaság, és egy faipari vállalat – összevonásával 1970-ben létrejött az ország egyik legnagyobb, öt és félezer embert foglalkoztató nagyüzeme. A jogutód SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. napjainkban ünnepli a cég fennállásának negyvenedik évfordulóját.

Napilapok

A korábbinál több fa fogy (Petőfi Népe)

2010. október 20. - FŰTÉS - A tavalyihoz képest jelentősen megnőtt a tűzifa iránti kereslet Az sem mérsékli a vásárlói kedvet, hogy folyamatosan emelkedik a fa ára.

Napilapok

Faárusokra és favágókra is figyelnek (Petőfi Népe)

2010. október 20. - Baja - Szezonja van az illegális fakitermelésnek, falopásnak és -kereskedelemnek. Ezért a bajai rendőrkapitányság fokozott figyelmet fordít ezen bűncselekményekre, illetve azok megelőzésére - tájékoztatta lapunkat Putnik Zoltán, a kapitányság sajtóreferense.

Napilapok

Rendőrök a farakásnál, átverés rönkre és méterre (Somogyi Hírlap)

2010. október 20. - Vérszemet kaptak a fatolvajok, és a csaló tűzifaárusok: trükkök tömegével verik át a gyanútlan megrendelőt. Fásultsággal nem lehet vádolni őket, esetenként több tízezer forinttal húzzák le a vásárlót. Egy aszalói család 60 ezer forintot dobott ki az ablakon.

Napilapok

Az erdők hetén (Vas Népe)

2010. október 15. - A megye minden részéről érkeztek érdeklődők a központba

Napilapok

Jó reggelt, Zala megye! (Zalai Hírlap)

2010.10. 06. - Engem nem ejtenek rabul a gyönyörű trófeák, hiányolom mögülük a gazdájukat, akik az ékes koronát konok kobakjukon hordták, mígnem szerelembe esvén szerény elmebéli képességüket és híres rejtőzködő ösztönüket a bokrok mögött hagyva a puskacső elé nem masíroztak, méghozzá ordítozva, ha esetleg a méla lesen elaludt volna a vadász.

Napilapok

Erdészeti célprogramok (Zalai Hírlap)

2010. október 15. - Megjelent az MVH 152/ 2010 (X. 01.) közleménye az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről, melynek alapja a 124/2009. (IX. 24.) FVM-rendelet.

Hírportálok

A levelek miatt kell ötmilliárdért újrafotózni az országot (Index)

2010. október 21. - A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a dús vegetáció miatt kell újra gyártatni 4,8 milliárd forintért az állami tulajdonú termőföldek légi fotóit az Országleltár projekthez. Az ország mezőgazdasági területeiről ugyan már a vidékfejlesztés rendelkezésére áll egy friss, mindössze 160 millió forintért készült térképészeti fényképkollekció, de ezzel a tárcának az a baja, hogy nyáron készült.

Hírek

Megkezdődik az Országleltár készítése (ForestPress)

2010. október 21. - A kormány korábbi döntésének megfelelően megkezdődik az Országleltár elkészítése. A rendszerváltás óta egyetlen egy kormány sem fogott ilyen hatalmas vállalkozásba, eddig ugyanis elmaradt az állami vagyont képező épületek, építmények, létesítmények jogi és műszaki állapotának egységes felmérése, dokumentálása, nyilvántartásba foglalása, és összevezetése a földhivatali nyilvántartással.

Hetilapok

Elhalogatás (hvg)

2010. október 23. - Energianád: bizonytalan jövő Az MVM elleni milliárdos per árnyékában a kormány halogatja a döntést, hajlandó-e az energianád-program mögé állni.

Partnereink