Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Napilapok

Terítéken az erdők királyai (Fejér Megyei Hírlap)

2010. október. 07. - Tímárpuszta - Szeptemberben több héten át bőg a szarvasbika. Vadászat szempontjából ez az év egyik legfontosabb időszaka. A gímszarvasok násza a hazai és külföldi vadászokat, sőt a természetjárókat is a Fejér megyei erdőkbe vonzza.

Napilapok

Szakmai verseny vadászjelölteknek (Magyar Nemzet)

2010. október 7. - Szeptember közepén rendezték meg az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMW) szervezésében Somogyzsitfán a középfokú vadászképzéssel foglalkozó erdészeti iskolák vetélkedőjét.

Ízeltlábúak

Kullancs-inváziót hozhat a felmelegedés (OrientPress)

2010.10.07. - A környezet, s főként az éghajlat változásának hatása egyre nagyobb jelentőséggel bír az állatorvosok és kisállat-tulajdonosok számára, és a nemrégiben rendezett EDEN nemzetközi konferencián bemutatott kutatási eredmények arra utalnak, hogy kiemelt szerepet játszik a kullancsok által közvetített fertőzésekben is: bizonyos fajok most először jelentek meg az Unió mérsékelt éghajlatú tagországaiban, a fokozott erdőirtás pedig a lakott területek felé tereli őket.

Hírportálok

Kivágtak egy kocsányos tölgyet (promenad.hu)

A Kiskunsági Nemzeti Park képviseletében eljáró személy tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki október 3. és 5. között a Nemzeti Park működési területéről – Baks külterületén – kivágott egy kocsányos tölgyet, melynek nagy részét, kb. 1,2 köbméter fát eltulajdonított.

Hírportálok

A gátszakadás ellentmond a fizika törvényeinek (Index)

2010. október 6. - A vörösiszap-tározó gátja az erő szimbóluma, mondta Bakonyi Zoltán. A cég vezetője megmutatta nekünk a 65 méter vastag falakat, cáfolta, hogy korábban szivárgott volna az átszakadt tározó, és biztos benne, hogy nem követtek el hibát. A helyszínen győződtünk meg arról, hogy ez a katasztrófa nem is történhetett meg.

Korlátozások

MgSZH: halászati, horgászati és vadászati tilalom a vörösiszap miatt (MTI)

2010. október 6. - A Veszprém, a Győr-Moson-Sopron és a Vas megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) mint első fokú vadászati és halászati hatóság az október 4-én Ajkán bekövetkezett vörösiszap szennyezéssel járó környezeti katasztrófa miatt - a vad és a hal menekülő útvonalaira is tekintettel - halászati, horgászati, vadászati tilalmat rendelt el.

Korlátozások

Legeltetési és betakarítási tilalmat rendeltek el (MTI)

2010. október 6. - Devecser - A vörösiszappal elöntött területekre legeltetési, a már betakarított takarmányokra feletetési, a szennyezett területen termesztett növényekre pedig fogyasztási tilalmat rendelt el a Veszprém Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága kedden.

Hírek

MTA-jelentés a kormánynak (MTI)

2010. október 6. - Még a keddi nap folyamán el kell juttatnia az ajkai térségben bekövetkezett iszapömlés következményeiről szóló jelentését a kormánynak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vegyészekből, ökológusokból, biológusokból és környezetvédelmi szakembereiből álló csoportjának - tájékoztatta az MTA az MTI-t.

Hírek

NFM: a kormány hamarosan küldi Brüsszelbe a megújuló energia cselekvési tervet (MTI)

2010. október 6. - A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) megvizsgálja az Európai Bizottság megújuló energia ügyben Magyarországnak küldött levelében foglaltakat, majd határidőre megválaszolja azt, és hamarosan elküldi Brüsszelbe a Bizottság által hiányolt megújuló energai cselekvési tervet - közölte az NFM az MTI érdeklődésére.

Hírek

Új törvényt javasol az MTVSZ (ForestPress)

2010. október 6. - Hazánkba látogattak a „Big Ask" (Nagy Kérés) európai klíma kampány képviselői azért, hogy megosszák tapasztalataikat a Magyar Természetvédők Szövetségével (MTVSZ), a kezdeményezés magyarországi résztvevőjével. A kampány célja, hogy a kormányok hozzanak létre egy olyan törvényt, melynek segítségével évről-évre csökkenteni lehetne az adott ország fosszilis energiafelhasználását.

Hírek

Tisztes és stabil jövedelmet a termelőknek (ForestPress)

A klímaváltozás, a globális élelmiszerválság, a világpiaci árak bizonytalansága és az egészségügyi krízisek idején csak ambiciózus, kontinenst átölelő, megfelelő forrásokkal ellátott közös agrárpolitika képes Európa függetlenségét megőrizni – mondta Fazekas Sándor a COPA-COGECA közgyűlésén Brüsszelben.

Hetilapok

Együtt, a huszonnegyedik órában (Magyar Mezőgazdaság)

2010. október 6. - A nagymarosi vasútállomás peronjáról gyönyörű kilátás nyílik a város fölött magasodó erdős hegyoldalakra. De a kora őszi lombkoronák zöldjét helyenként lehangoló, szürkés foltok csúfítják: kiszáradt szelídgesztenyefák.

Gomba

Gombakiállítás Budapesten

MEGHÍVÓ Szeretettel meghívunk minden szakembert, diákot, természetjárót és érdeklődőt a Magyar Mikológiai Társaság hagyományos őszi Gombakiállítására, amelyet az Őszi Kertészeti Napok keretében a Corvinus Egyetem Budai Campusán (Budapest, Villányi út 29-43. K. épület, III. em. Galéria) rendezünk.

Sajtószoba

Tájdíj pályázat a példamutató tájvédelmi fejlesztésekért

2010. október 6. - A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium által alapított Európai Táj Egyezmény Nemzeti Koordinációs Bizottság pályázatot írt ki a Táj Díjra. Az elismeréssel a hazánkban 2008-ban hatályba lépett Európai Táj Egyezménnyel összhangban jutalmazzák a nyertes szervezeteket.

Partnereink