2010. augusztus 25. - Mezei nyúlból jó közepes, őzből kedvező, vaddisznóból intenzíven növekvő, míg fácánból kevesebb az állomány Békés megyében, mint tavaly - közölte a megye fővadásza sajtótájékoztatón Kondoroson.
2010. augusztus 25. - Az első magyarországi vadászati társulatot 1850-ben a ma Kondoroshoz tartozó nagycsákói Batthyány-birtokon alapították meg Alföldi Vadásztársulat néven.
2010. augusztus 26. - Illés Zoltán környezet és vízügyért felelős államtitkár július 29-én Felsőzsolcán a legnagyobb árvízi kárt szenvedett településen, lakossági fórumon vett részt.
2010. augusztus 25. - Az LMP követeli a kormánytól, hogy vizsgálja ki a győri Audi-gyár telephelyének - sajtóhírek szerint - természetvédelmi oltalom alatt álló területen tervezett bővítési ügyét - közölte Szabó Rebeka az MTI-vel szerdán.
2010. augusztus 26. - Biomassza-fűtőművel egészíti ki a miskolci távfűtési rendszert a városi tulajdonú Miskolci Hőszolgáltató Kft. és a WIS Zrt. által alapított Bioenergy-Miskolc (BM) Kft.
2010. 08. 26. - Szilvásváradon és Bélapátfalván is elragadott több állatot egy farkas - írja a Heves megyei hírlap. Az állatot mindkét településen látták. A Bükki Nemzeti Park vezetője szerint a jelenség szokványos.
2010. augusztus 25. - Az Európai Unió új agrárpolitikájának kialakítása szempontjából elengedhetetlenül fontos a magyar vidékfejlesztési minisztérium és a román agrártárca szoros együttműködése – nyilatkozta a Krónikának Tánczos Barna mezőgazdasági államtitkár Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter és a román mezőgazdasági minisztérium képviselőinek tegnapi bukaresti tárgyalását követően.
2010. augusztus 25. - Madrid - Továbbra is küzdenek a tűzoltók az Ibizán vasárnap kitört tűzvésszel, amely eddig 350 hektárnyi növényzetet pusztított el.
Javaslattételi felhívás a „Kétmilliomodik hektár magyar erdő” emlékérem adományozására Az Országos Erdészeti Egyesület és az MgSzH Központ Erdészeti Igazgatósága a sajtó azon képviselői teljesítményének elismerésére, akik a magyar erdőkkel, a magyar erdőgazdálkodással kapcsolatos információknak kellő teret adnak, és azokat kellő tárgyilagossággal közvetítik, „Kétmilliomodik hektár magyar erdő” megnevezéssel emlékérmet alapított 2008-ban. A díj az idei évben is átadásra kerül. Az emlékérem odaítélésének főbb szabályai: Az emlékérem kizárólag egyéni teljesítmény elismerésére szolgál. Évente egy darab emlékérem adományozható. Az emlékéremhez alapesetben pénzdíj nem kapcsolódik. Az emlékérmet az írott és elektronikus sajtó azon munkatársai, újságírók kaphatják, akik munkájuk során huzamosan és aktívan részt vettek a magyar erdőkkel, a magyar erdőgazdálkodással kapcsolatos kommunikációban, legyen az a médiában megjelenő híradás, szakmai tartalmú műsor szerkesztése, tényfeltáró újságírás, erdész szakemberek kommunikációs oktatása. Az elismerés alapja lehet életút, vagy egyedi kiemelkedő teljesítmény. A díjazásra javaslatokat jogi és magánszemélyek egyaránt beküldhetnek az MgSzH Központ E
2010. augusztus 23. - Madrid - Mintegy húsz hektáron emésztette fel a tűz a növényzetet Ibiza szigetén vasárnap, és elővigyázatosságból kimenekítettek egy tengerparti strandról mintegy hétszáz embert - közölte a TVE spanyol közszolgálati televízió.
2010. augusztus 23. - Szakemberek szerint, idén ősszel, a Yellowstone grizzly medvéi az egyéb fehérjeforrások szűkössége miatt növelik húsfogyasztásukat, így veszélyesebbek lehetnek az emberre