A NYÍRERDŐ Zrt. és az OEE Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei helyi csoportja tisztelettel meghívja Önt 2010. május 13-én 900 órától kezdődő „Az akác a Nyírség aranya” című szakmai konferenciára és terepi bemutatóra. Az idei szakmai fórumot az Akác-a helyben elérhető energia forrása témakörben a faanyag energetikai hasznosítása jegyében szervezzük
MEGHÍVÓ A Pilisi Parkerdő Zrt. tisztelettel meghívja Önt 2010. május 12-én, 14.00 órára a magyar állam és az Európai Unió közös finanszírozásában megvalósuló „Parkerdő természetesen” természetvédelmi program keretében zajló, kőfejtőkben és elhagyott bányák területén végzett munkálatok helyszíni bemutatására
2010. május 11. - A vállalkozók nem szép szavakat várnak, hanem szeretnék beazonosítani lehetőségeiket – hangzott el a Hargita Népe napilap és a Hargita Megyei Kereskedelmi és Iparkamara faipari vállalkozói kerekasztal-beszélgetésén.
Tizenötödik alkalommal rendezték meg az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) Püspökladányi Kísérleti Állomásán és arborétumában az általános iskolások számára szervezett akadályversenyt.
Május 7-én, pénteken, esős, sőt felhőszakadásokkal is „megáldott” napok után rendezték meg a győri Püspökerdőben az idei „Madarak és Fák Napját”. E napra 1902 óta emlékezünk Chernel István ornitológus kezdeményezése alapján. A világon elsőként 1906-ban gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter hozott rendeletet az ünnep bevezetésére.
2010. május. 08. - A gyepterületek golfpálya-szemléletű kezelése, avagy a nyakló nélküli kaszálás természetvédelmi problémák forrása - figyelmeztet a szakember.Óvári Miklós, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa a védett növények avatott szakértője.
2010. május 10. - Svéd tangóharmonika-klub és holland amatőr focicsapat is felmarkolt mezőgazdasági támogatást az EU-tól. Ma már kötelező nyilvánosságra hozni, hogy kihez vándorolnak az euró-milliók - és ebből kínos helyzetek kerekednek.
2010. május 10. - Tízmilliárdokat hozhat a kormány konyhájára, ha eladják az összevonások miatt üresen maradó minisztériumi épületeket, ráadásul az óriási irodaházak fenntartásán is százmilliókat spórolnának évente, írja a Blikk.
2010. 04. 30. - Magyarországra látogat L. David Mech, a világ legjelentősebb terepi farkaskutatója, aki 1958-ban kezdte a vadon élő farkasok megfigyelését, és több nyarat is a farkasok közvetlen közelében töltött.
2010. május 3. - Több mint tíz ország közel hétszáz kutyáját tekinthették meg az érdeklődők a vasárnapi kapuvári CAC-kutyakiállításon. Az elmúlt hétvégével kezdetét vette a helyi fesztiválszezon. A rendezvény minőségére jellemző, hogy már nem kezdő ebeket, hanem számos ország versenyén megmérettetett kutyákat neveztek.
2010. május 9. - A skandináv országok közül Svédország rendelkezik a legnagyobb erdőterülettel, ami a térség teljes fakészletének mintegy felét teszi ki.
2010. május 7. - "Urbanizált kullancsinvázió" van Magyarországon - mondta az InfoRádiónak Kapiller Zoltán, a Magyar Kullancsszövetség elnöke. Már nem csak az erdőben, hanem a városi parkokban, kertekben, erdős, fás területeken is megjelentek a kullancsok.
2010. május 3. - A KISVASÚT NAPJA A település hírnevéhez ugyanúgy hozzátartozik, mint a rétesfesztivál A kirándulók rekordszáma miatt a tervezettnél több fordulót kellett beiktatni Mesztegnyőn.