2010. április 30. - Péntek délután 35 elefántot találtak egy indiai teaültetvény munkásai a teacserjék között legelve. A munkások nagyon megijedtek és azonnal szóltak a gazdának. Az azt mondta, nincs mit tenni, meg kell várni az estét, amikor a vadőrök visszaterelik őket az erdőbe.
2010. április 28. - Öt év alatt több mint három százalékkal csökkent az éltető zöld területek aránya a Földön Amerikai kutatók a műholdfelvételek tanulmányozásával megállapították: világszerte több mint egymillió négyzetkilométer területről tűntek el az erdők öt év alatt.
2010. április 28. - Mivel a kibocsátásra a PSZÁF is áldását adta, május 4-én forgalomba kerül a készpénz-helyettesítő kékfrank - adta hírül a kibocsátó Ha-Mi-Összefogunk Korlátolt Felelősségű Európai Szövetkezet (SCE).
2010. április 28. - EREDMÉNYEK. A vidéki régiók gazdasága az utóbbi három év során közel 400 milliárd forintnyi támogatásban részesült az uniós forrásokat elérhetővé tevő pályázatoknak hála - összegezte az eddigi eredményeket lapunk kérdésére Gáspár Bence, a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. kommunikációs főosztályvezetője.
2010. április 28. - Lassan ugyan, de ismét beindult a föld- és erdő-visszaszolgáltatás, a megyei bizottság újra hetente ülésezik, körülbelül 8—10 iratcsomót véglegesítenek minden alkalommal, de előfordult az is, hogy 28 ügyet sikerült lezárniuk — közölte György Ervin prefektus.
2010. április 28. - Több mint száz környezetvédő civil szervezet levelet intézett Orbán Viktorhoz, amelyben a környezet- és a természetvédelmi tárca megerősítését és önállóságának megtartását javasolták.
2010. április 28. - Csütörtök délelőtt a Lehet Más a Politika leendő parlamenti frakciója és civil zöldszervezetek a környezetvédelem legsürgetőbb feladatairól és az LMP képviselőcsoportja ebbéli szerepéről egyeztettek.
2010. április 23. - Még több jel mutat arra, hogy állami, hivatalnoki segítséggel és a jogszabályok megsértésével játszottak át egy kormány közeli magántársaságnak a Bakonyban közel hatezer hektárnyi vadászterületet. Az ügylet szereplői sok minden más mellett a természetvédelmi célokat is figyelmen kívül hagyták.
2010. április 17. - A papírmunka, az üzemtervek készítésének ideje lejárt, most elkezdődött a tervszámok vadra váltása. Elindult az őzbak- szezon, és ezzel az idei vadászati idény is.
2010. április 21. - A Bács-Kiskun megyei vadászok aktívan részt kívánnak venni a közéletben, s az eddiginél nagyobb társadalmi elismertséget akarnak szerezni maguknak. Egyebek közt erről szól új szakmai programjuk.
2010. április 19. - A pécsi vásárcsarnokban 100-150 forintot kérnek a medvehagyma csomójáért, a hagymásán árult, akár ki is ültethető tövek ára 200-300 forint is lehet