2010. február 27. - Ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást a rendőrség a legnagyobb állami tulajdonú erdőgazdaság, a Bakonyerdő Zrt. tavalyelőtti kockázatos devizaügyletei miatt, amelyek eddig mintegy 300 millió forintos kárt okozhattak a cégnek.
2010.02.25. - Több száz évvel ezelőtt sem büntették szigorúan az orvvadászatot, bár a vadbőség miatt sokáig könnyen voltak elnézőek a rapsicokkal szemben. Mostanra azonban az állomány megritkult, a kiszabott ítéletek viszont továbbra is enyhének mondhatók.
2010. február 19. - A törvényi változásokról, módosításokról tartott előadást Kovács Klára kőröshegyi hegybíró a tabi művelődési központ kamaratermében.
2010. február. 25. - A hévízi sétáló utca egy csatatérre emlékeztet az ottani szörnyű fakivágásoknak köszönhetően, amely az ottani üzletesek petíciója ellenére is megtörtént - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében egy hévízi vendég, Seres József.
2010-02-24 - A világ legveszélyeztetettebb macskaféléje, az ibériai hiúz húzhat hasznot egy milliomos spanyol nő halálából, az elhunyt ugyanis állatvédő szervezetekre hagyott 9 millió eurót (2,4 milliárd forint) vagyonából - számoltak be andalúziai tartományi hatóságok.
Az Országos Erdészeti Egyesület Erdők a Közjóért Szakosztálya és Közönségkapcsolatok Szakosztálya együttműködve a Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt.-vel, 2010. február 26-án, (pénteken), 11.00 órakor, Kecskeméten, a KEFAG Zrt. Központjában (József A. u. 2.) ünnepélyes keretek között, és a sajtó jelenlétében adják át az Erdők a közjóért kötet példányait.
Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. ÖN KORMÁNYZATOK ÉS ERDÉSZETEK ÉRTÉKTEREMTŐ EGYÜTTMŰKÖDÉSE Meghívó Tisztelettel meghívom önt a KEFAG Zrt. ünnepélyes évadnyitójára. A rendezvény időpontja: 2010. február 26. (péntek), 11.00 óra A rendezvény helyszíne: Kecskemét, József A. u. 2. KEFAG Zrt. Központ
Tisztelt Szerkesztőség! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2010. február 25-én (csütörtök) 10.00 órától SIrman Ferenc szakállamtitkár részt vesz a HUNAGI (Magyar Geoinformációs Szövetség) Mindenért fizetni kell? Avagy téradatok és kezelésük szabad hozzáféréssel című konferenciáján.
Ősszel már oktatják az erdőpedagógiai ismereteket is az Erdőmérnöki Karon Az Országos Erdészeti Egyesület egyik legnépesebb és legaktívabb szakosztálya tartotta évadnyitó ülését Budapesten, 2010. február 24-én.
Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés, tisztelt Államtitkár Úr! Az ország lakosságának szinte egybehangzó örömére, lassan véget ér a Gyurcsány-Bajnai korszak.
Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter hivatalában fogadta Borbély Lászlót, Románia környezetvédelmi és erdészeti miniszterét, aki a Duna Csúcstalálkozóra érkezett Budapestre. A találkozón a kétoldalú együttműködés főbb témáiról, köztük a verespataki és nagybányai aranykitermelési tervek környezeti vizsgálatáról tárgyaltak.
2010. február 23. - Összefogtak a környezetvédők és a helyi polgármesterek a Békás-szoros és a Gyilkos-tó megmentéséért Romániában. Közös tervet dolgoznak ki a természetvédelmi területet elborító szemét gyűjtésére és feldolgozására – erről írtak alá megállapodást. A tervhez uniós támogatást is kapnak.
2010. február 24. - Nincs csodálatosabb, mint a hófödte erdő. A mozdulatlanul álló fák ágain fakopáncs kutat élelem után, a földön nyomok árulkodnak arról, merre vadászott a róka, hol haladt el a rudli, vagyis a szarvascsapat.