2010. február. 08. - A közmunkaprogramban az Őrségi Nemzeti Park húsz főt foglalkoztat. A védett értékek élőhelyeinek kezelésében, a természetgazdálkodásban és az ökoturizmusban dolgoznak.
2010. február 9. - A napokban kaptunk tájékoztatást az MFRK sajtószolgálatától, hogy kutyákkal fogattak őzeket orvvadászok, emiatt indult eljárás ellenük.
2010. február 2. - Zalaszabar - A Kis-Balaton közeli települést ölelő erdő kis- és nagyvadnak egyaránt jó élőhelye, aminek köszönhetően egyre több a visszatérő vendégvadász - tudhattuk meg legutóbbi falujárásunk alkalmával.
2010. február 2. - Nagykamarásról Köböl András, a helyi vadásztársaság elnöke lapunk civil hírhozója. Köböl András, aki ma már nyugdíjas, több évtizede dolgozik a helyi, kistérségi, megyei közéletben. A vadászat is régi hobbija.
A Magyar Országgyűlés részéreTisztelt Képviselő! Kérjük, hogy a Magyar Országgyűlés 2010 februárban vegye napirendre és változtatás nélkül fogadja el a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) által kidolgozott éghajlatvédelmi törvényt.
A nyugati piszedenevért (Barbastella barbastellus) választották magyar denevérkutatók 2010-ben az év denevérének, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a ritka faj veszélyeztetettségére.
2009. február 19. II. Magyarországi Klímacsúcs Koppenhága után: Környezettudatos gondolkodást, politikát és cselekvést a fenntartható fejlődésért Célja a közös párbeszéd előmozdítása a tudomány, a gazdaság valamint a politikai élet magas rangú képviselői között a környezettudatos gondolkodás és a fenntartható fejlődés elérése érdekében.
MEGHÍVÓAz Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ szeretettel meghívja Önt az Agrárkönyvtárosok író-olvasó találkozójára, amelyen bemutatkoznak a Mezőgazdasági Könyvhónap szerzői. A rendezvény időpontja: 2010. február 16. (kedd) 10 óra 30 perc Regisztráció: 10 órától A rendezvény helyszíne: Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ Tessedik terem és Agrár-szakirodalmi Szolgáltatóház 1012 Budapest, Attila út 93. (a Déli pályaudvar közelében)
2010. február 6-án, a visegrádi Sirály Étterem összes termeiben gyülekezett mintegy nyolcvan elszánt erdész családtagjaival és barátaival, hogy az immár hagyományos Országos Erdészbál keretében (sírva)vigadjon.
2010. február 8. - Több ponton is módosul február 17-étől a vadászati törvény végrehajtási rendelete, így például szabályozva lesz az is, hogy hány szárnyast ejthet el egy vadász egy nap.
2010. február 8. - Három évvel meghosszabbítaná a 2011-ben lejáró földvásárlási moratóriumot Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, s elmondása szerint az ötletet támogatja Bajnai Gordon miniszterelnök is.
2010. február 5. - HAZÁNKBAN IS TERJED az aranysakál. Ez a nagyjából róka nagyságú ragadozó az elmúlt húsz évben jelent meg a Dunántúlon, és azóta egyre több van belőle. Hogy milyen hatással lesz a hazai vadállományra, még nem tudni.
2010. február 8. - Az erdészeti közmunkaprogramban a résztvevők feladatai közé általában az általános erdőművelési tennivalókon túl a turistautak, tanösvények karbantartása, az akácosok, nyárasok nyesése, a vágástakarítás és a szemétgyűjtés tartozik.
2010. január 30. - Kíváncsi lennék, hogy a soproni parkerdőben a fakivágásokat ellenőrzi-e erdész szakember, mert elképesztő, hogy egészséges fákat vágnak ki és a korhadt kidőlteket nem bántják.
2010. február 8. - Tiltott vadászati eszközzel elkövetett állatkínzás, valamint nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanújával indított eljárást egy 17 és egy 21 éves porcsalmai fiatalember ellen a Mátészalkai Rendőrkapitányság csengeri őrse.
2010. február 6. - Kevés olyan mélyrehatóan sikertelen eleme van a rendszerváltás utáni Magyarország elmúlt húsz évének, mint az úgynevezett földbirtok-politika.