Üdvözölte kormánya döntését az IFFPA (Ír Erdészeti és Faipari Termékgyártó Szövetség). Az idei (a 2010. évi) költségvetésben meghatározott összeghez képest a kormány további 3 millió eurót szán az ír erdőgazdálkodási és bioenergetikai ágazat befektetéseire – olvasható a meattradenewsdaily oldalon.
2010. január 4. - Dorog - Bíznak a szakemberek hozzáértésében, rájuk bízta a város erdőinek kezelését a dorogi önkormányzati képviselő-testület. Előtte persze osztottak, szoroztak.
1990. január - „Az erdőknek — azon közvetlen hasznon kívül, melyet terményeikben nyújtanak — a természet háztartásában is fontos feladatuk van." (Szécsi Zsigmond, 1884.)
1980. január - Sopron, 1979. november 5-6. Ünnepi üléssel és tudományos ülésszakkal emlékezett meg az Erdészeti és Faipari Egyetem az Erdészeti Tudományos Intézet közreműködésével Wagner Károly halálának 100. évfordulójáról Sopronban, az elmúlt év novemberének 5-6. napján.
1910. január - A zágrábbi érsekség billédi uradalmában egy III. osztályos erdészállás betöltendő a következő évi jövedelemmel: szabadlakás, készpénz 2000 korona, 600 kg buza, 600 kg rozs, 1200 kg tengeri, 800 l bor, 1825 l tej, azaz 1 darab tehéntartás, 80 kg petróleum, 48 m3 tűzifa, 600 D-öl kert, disznótartás, 3 darab felnőtt sertés saját költségén.
2009. december 28. - KERÜLETVEZETŐ Hoffmann Gábor még vadmacskával is találkozott a Széna-hegyen Vörösmarty Mihály ismert versében „A vadász ül hosszú méla lesben, / Vár felajzott nyílra gyors vadat..." Hoffmann Gábor szintén vadász, szintén üldögélt, de nem hosszú, méla lesben.
2009. december 21. - Szécsény. Szép eredményt hozott az Ipoly Erdő Zrt. Szécsényi Erdészetének litkei vadászterületén nemrégiben megtartott társas vaddisznóvadászat: a napi három hajtásban - húsz német, osztrák és svájci vendég részvételével - összesen 52 vaddisznó és két róka került terítékre.
2009. december 24. - Igen nagy pusztítást végeztek a tolvajok egy siroki erdőben. A károk felmérése során megállapították, hogy 201 darab, együttesen 270 ezer forintot érő tölgyfát vágtak ki és szállítottak el a területről.
2010. január 03. - A jegesmedvétől az arapapagájig! Az ENSZ Természetvédelmi Világszövetsége az év minden napján egy-egy kihaló félben lévő élőlényt mutat be honlapján. Így hívja fel a figyelmet arra: ideje cselekedni a megmentésük érdekében.
A Kiczkó Bt. és az Erdőtelepítő Erdőbirtokossági Társulat: Kiczkó Károly, Koller Erzsébet. Szabó Péter és Kiczkó Mónika Nomen est omen – tartja a régi aranymondás, s ez minden bizonnyal áll Koller Erzsébeték cégére, az Erdőtelepítő Erdőbirtokossági Társulatra.
1961. január - A madaraknak az erdő életközösségében betöltött szerepe szükségessé teszi, hogy a modern erdő- és növényvédelmi eljárások mellett foglalkozzunk mesterséges madártelepítéssel és madárvédelemmel is.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) környezetvédelmi szempontból a súlytalanság és csalódás évének tartja 2009-et. Nemzetközi téren nem jött létre a megegyezés Koppenhágában. Itthon a korábbi esztendőben eladott széndioxid kvóta 28 milliárd forintos bevétele még mindig nem eredményezett "egy téglányi" zöld beruházást sem.
A reális zöldek abban a reményben kíván Boldog Új Esztendőt, hogy a 2010-es év visszahozza a magyar népnek a józan paraszti észét. A megújulást a médiában azok hangoztatják, akik hozzájárultak a jelenlegi helyzet kialakulásához.
2010. január 2. - Teixeira de Souza 15 éve, földet keresve jutott el erre az Amazonas vidék mélyén található, tikkasztó éghajlatú településre. Húsz acrét vett, ám, mint elmondta, nála nagyobb hatalmú farmerek, akik hátukon puskával járják ezt a vadnyugati vidéket, arra kényszerítették, hogy földje nagy részét bagóért eladja nekik.
2010. január 1. - Az ELTE és a Göddöllői Egyetem részvételével a klímakutatás, a megújuló energiák és az infokommunikáció területén kezdi meg munkáját a budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT).
Célegyenesbe ért az Európai Duna Stratégia magyarországi előkészítése, Magyarország felkészült a Duna menti együttműködés integráló szerepének betöltésére - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) az MTI-vel.
2009. december 29. - A Dél-erdélyi Regionális Meteorológiai Központ szebeni jelentése szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokú a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, jellemzően 1800 méter fölött.