MEGHÍVÓ TISZTELETTEL MEGHÍVJUK ÖNT, CSALÁDJÁT ÉS ISMERŐSEIT IVÁN ISTVÁN és KŐHALMY TAMÁS festőművészek Vadászati Kulturális Egyesület támogatásával megrendezett időszakos kiállítására az ERDÉSZETI MÚZEUMBA (Esterházy Palota, Sopron, Templom u. 4.) Megnyitó időpontja: 2009.november 2-án (hétfőn) 16 óra
2009. október 29. - A 19 éves Taylor Mitchell első lemezével turnézott a kanadai keleti parton, amikor szerdai fellépése előtt kirándulni indult Új-Skócia egyik nemzeti parkjába. A lányt itt támadta meg két prérifarkas, és bár kiabálására felfigyelt két kiránduló, már nem sikerült megmenteni. Az állatok úgy szétmarcangolták, hogy a kórházban belehalt sérüléseibe.
Téli reggel A SEFAG Zrt. – csatlakozva az Erdők Hete programsorozatához, valamint a cég két évtizedes hagyományaihoz – fotókiállításra hívta jelenlegi és nyugdíjas munkatársait.
2009-10-27 - Egy veszett róka miatt 60 napos karantént rendeltek el egy egész falura Zsitomir megyében. A ki- és beutazás szinte teljesen lehetetlen és az élelmiszer-ellátás is akadozik.
Megjelent az Unasylva 233. száma 2009-ben a világ pénzügyi és gazdasági válsággal szembesül. Mit jelent ez az erdészeti ágazat számára, s milyen válaszlépéseket tehet az ágazat ebben a helyzetben?
2009. október 29. - Az energiatakarékos építészetet, a megújuló energiákat és a hagyományos faépítészet megőrzését helyezi a középpontba egy magyar-szlovén közös projekt, amelynek keretein belül mintaházakat alakítanak ki Nagykanizsán és a szlovéniai Martjanciban.
1957. október - Az OEF erdőrendezési főosztálya a helyszínen felvett adatok alapján felépített üzemtervek és egyéb rendelkezésére álló hivatalos statisztikai adatok felhasználásával részletes beszámolót adott a magyar erdők jelenlegi állapotáról. Az ezekből levont következtetések alapján megtette a jövő erdőgazdálkodásra nézve javaslatát.
2009.10.28 - A Kossuth Rádió 180 perc című 2009. október 28-án 7 óra előtti perceiben HÍR-t adott egy kutatási eredményről, mely szerint 2-4 millió köbméter többlet fakitermelés történik az országban.
Az elmúlt napokban több sajtóhír is foglalkozott a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) illegális fakitermelésre vonatkozó megállapításaival.
2010-ben lesz a magyar erdészeti irodalom létrehozójának 180. születési évfordulója, ezért az Országos Erdészeti Egyesület elnöksége azt az évet Wágner Károly Emlékévnek nyilvánította.
Hódok költöztek a csehországi Dyje folyó egyik védőgátjára, amely az állatok masszív várai miatt, már egyre nehezebben bírja el a nekifeszülő víznyomást, és könnyen áradást okozhat a környező településeken.
2009. október 27. - Zöld kempingkerékpár, két oldalán egy-egy műbőrszatyor, benne húsz kiló szórólap. Mögötte cingár gazdája, fejében a célközönség térképe, teste a biciklinek feszül. Mozgásba lendül a propagandagépezet.
2009. október 27. - A széndioxid kibocsátás csökkentésének egyik megoldásaként értékelt bioüzemanyagok új generációja azáltal, hogy a mezőgazdaságtól és az erdőgazdálkodástól vesz el területeket, átlagban véve magasabb széndioxid kibocsátást eredményez az elkövetkező néhány évtizedben, mint ha kőolajszármazékokat égetnénk, állítja egy új tanulmány.