2009. október 19. - A több mint hetven települést tömörítő Zempléni Településszövetség a Zempléni Nemzeti Parkért Szövetség egyik alapítója volt, ám amikor megtudták, mivel jár a nemzeti park működése, kiléptek.
A Skót Erdészeti Szolgálat azzal járul hozzá a tiszta, megújuló energia termeléshez, hogy több szélenergetikai project fejlesztést tesz lehetővé a fennhatósága alá tartózó területeken – olvasható a forestry.gov.uk oldalon.
2009. október 15. - Barátossy Gábor, az FVM Erdészeti Hivatalának volt elnöke, a Zöld Zemplénért Szövetség Egyesület elnöke szerint szervezete ellenzi a nemzeti park létrehozását, mivel az esetleges újabb szigorítások teljesen ellehetetlenítenék a térség gazdálkodóinak helyzetét; úgy hoznának létre egy új rendszert, hogy arról éppen a teherviselőket nem kérdezik meg.
Tisztelt Szerkesztőség! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2009. október 20-án (kedd) 1100 órakor Sirman Ferenc szakállamtitkár a XIII. Erdők Hete rendezvénysorozat keretében erdei játszóteret és pihenőparkot ad át.
1995. október - Számtalan, olykor szélsőségektől sem mentes vita, párbeszéd folyt már az erdő és a vad kapcsolatáról, szakemberek és rokonszenvezők között egyaránt.
Meghívó Alsótold, Becske, Bér, Bokor, Buják, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Cserhátszentiván, Ecseg, Felsőtold, Garáb, Herencsény, Hollókő, Kozárd, Kutasó, Magyarnándor, Nagylóc, Nógrádsipek, Rimóc, Szanda, Terény, Varsány települések önkormányzata, valamint a Cserháti Falvak Szövetsége a Vidékért Közhasznú Egyesület meghívja Önt a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány címátadó ünnepségére, melynek időpontja: 2009. október 22. 1000 óra, helye: Hollókő, Dr. Román András Látogatóház A natúrpark címet Szabó Imre környezetvédelmi- és vízügyi miniszter ünnepélyes keretek között adományozza a Cserhát Natúrpark Közhasznú Alapítvány tagjainak.
Ljubljana - A globális klímaváltozás leginkább a mezőgazdaságot sújtja, az egyre szélsőségesebb éghajlati viszonyok nehéz helyzetbe hozhatják az ágazatot, ezért regionális szinten is alkalmazkodni kell a változásokhoz - mondta Katona Béla, az Országgyűlés elnöke pénteken az MTI-nek Ljubljanában.
Bajnai Gordon miniszterelnök és Thomas Prinzhorn tulajdonos avatta fel pénteken Közép-Kelet-Európa legkorszerűbb technológiájú papírgyárát Dunaújvárosban. A beruházás értéke 50 milliárd forint, amelyhez a kormány közel 3,5 milliárd forintos támogatást biztosított - közölte a Hamburger Hungária Kft..
2009. október 16. - Harminc évre adott bérbe a balatonboglári önkormányzat egy egész hegyet egy helyi vállalkozásnak, amely kaland- és szabadidőparkot akar létrehozni bob-pályával, kalandpályákkal, étteremmel.
2009. október 16. - Csaknem negyedmilliárd forintból telepít új erdőket nagyobb részt Békés, kisebb részt Csongrád megyében a Dél-alföldi Erdészeti (Dalerd) Zrt. A munkálatok zöme Szarvas térségét érinti: a város mellett egy korábbi halastókomplexum területén, több mint 240 hektáron fásítanak. A fennmaradó húsz hektár feletti fejlesztés Gyulát és Csorvást érinti.
Kártyában nem vagyok otthon, de ha nem tévedek a címbéli bemondások ebben a sorrendben követik egymást. Ilyesfajta „bemondások” tanúi lehettünk a napokban a Gemenc Zrt kontra zöldek partiban.
2009. október 15. - Pörböly - Az együttműködési szerződések aláírásával hivatalosan is kezdetét vette a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” mozgalma szerdán.
2009. október 15. - A nyereségelvű erdőgazdálkodás természetkárosító hatásaira hívta fel a figyelmet a szekszárdi Természet Jogaiért Alapítvány (TEJA) szerdán a tolnai megyeszékhelyen rendezett konferenciája, amelyen nemzeti parkok szakemberei mutatták be a természetvédelmi területek helyzetét.
2009.10.15. - Nagyszállás - „Nagyon jó kijárni a nagyszállási zártkertbe, mert friss a levegő, ami az erdőnek is köszönhető. Ezért is sajnálom, hogy kivágták az összes fát...”