2009-08-31 - Nagykanizsa - Vadász nélkül nincs vad. A vadász elsősorban természetvédő, ha úgy tetszik, gazda, aki eteti, ápolja az állatot, a zsákmányszerzés csak másodlagos. A vadászat pedig nem gyilkosság, szabályozó szerepére szükség van - mondta a szombati zalai vadászati évadnyitón Feiszt Ottó, az országos vadászkamara elnöke.
2009. augusztus 29. - Az évente mintegy 20 milliárd forintra tehető vadászati piac bevétele az idén várhatóan 10-15 százalékkal mérséklődik a válság hatásaként.
2009-08-30 - A Felső-Tisza-vidék – ezen belül Máramaros megye – ipara soha nem volt számottevő. Magyarországi és külföldi befektetők tőkéjével azonban létrehoztak néhány olyan ipari egységet, melyek több rendszerváltáson keresztül is működtek, munkát és megélhetést adva a vidék lakosságának. Ezek egyike volt a nagybocskói Klotild vegyi gyár.
A Tátra Fotó: Papp Mónika 2009. augusztus 5-én 21 fő vágott neki az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Erdők a Közjóért, illetve a Közönségkapcsolatok Szakosztálya által közösen szervezett szakmai tanulmányútnak.
1876. augusztus 31-én született Tápiósápon. 1894-ben iratkozott be a Budapesti József Nádor Műegyetem Gépészmérnöki Karára. 1898-ban kitűnő minősítésű gépészmérnöki oklevelet szerzett. 1901. január 1-től tanársegéd Selmecbányán a Bányászati és Erdészeti Akadémia gépészeti tanszékén, 1903-tól pedig adjunktus.
2009. augusztus 30. - Súlyos állapotban szállították szombaton a SMURD helikopterével a marosvásárhelyi kórházba azt az 58 éves Hargita megyei juhászt, akit a Gyergyói-medencében megtámadt egy nőstény medve.
„A fenntartható földhasználat lehetőségei a világon” volt a Nairobiban (Kenya) 2009. augusztus 23-28. között második alkalommal megtartott agrárerdészeti világkongresszus központi témája. (Az első világkongresszust 2004-ben a floridai Orlandoban rendezték.)
2009. augusztus 28. - A Nagyhagymás Rezervátumba telepítik a tusnádfürdői medvéket – adta hírül csütörtökön a központi sajtó. Az illetékesek szerint ez nem egészen így van, szó nincs tömeges költöztetésről.
Tisztelt Hölgyem, Uram!Engedje meg, hogy egy tavaly már sikerrel megrendezett, és reményeink szerint hagyományteremtő eseményre invitáljuk Önt, valamint bárki kedves érdeklődőt az ismeretségi körében, aki meg szeretne ismerkedni a szarvasgomba kultúrájával, keresésével, gasztronómiájával, esetleg szakmai ismeretekre vágyik a szarvasgomba termesztése terén. A rendezvényről további részleteket a www.szarvasgombanapok.hu oldalon talál. Szarvasgombász búcsú Hőgyész, 2009.
2009-08-29 - Csaknem 100 tobzoskát mentettek meg szombaton a malajziai hatóságok, amelyek egy embert őrizetbe vettek. Az Indonézia dzsungeljeiben, Malajzia és Thaiföld egy részén honos tobzoska az egyik legveszélyeztetettebb állatfaj a Földön.
A kormánynak el kell hárítania mindazokat a jogszabályi gátakat, amelyek jelenleg a megújuló energiák elterjedését gátolják, ezért meg kell küzdeni a fosszilis energiahordozókat támogató lobbikkal - hangzott el a Biomassza Termékpálya Szövetség által szakértők és újságírók részére szervezett tanácskozáson csütörtökön Budapesten.
2009. augusztus 27. - Megújuló energia előállítása és hasznosítása – ezzel a címmel szervez konferenciát a hét végén az ASIMCOV szövetség és a Green Energy Egyesület.
2009. 08. 28. - Túrák országszerte A szarvasok nászát meglesni és meghallgatni az őszi szezon egyik legérdekesebb és legtartalmasabb programja. A természetbarátok jobb estben szervezetten, kisebb csoporttal vágnak neki az erdőknek, de a leleményesebbek maguk is elindulhatnak.
2009. augusztus 28. - Dupláznák a kapacitást Az eddig engedélyezettnél valamivel több új szélerőmű létesítésére ír ki pályázatot a Magyar Energia Hivatal. A rendszer tehát mégis képes ellensúlyozni ezek változó termelését, ami egyébként a teljes hazai áramforgalomban továbbra is elenyésző.
1920. augusztus 28-án született Iharosberényben. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceumban végezte. Az érettségi után a M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán folytatta tanulmányait, ahol 1942. október 3-án szerzett erdőmérnöki oklevelet.
2009. 08. 27. - A légköri szén-dioxid leválasztásával és elhelyezésével foglalkozó technológiák fejlesztésében élen járó Nagy-Britanniában újabb jelentés látott napvilágot a témában.