2023. december 20. - Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 23 településen csaknem 600 fát ültettek el, Hajdú-Biharban pedig 10 kisvárosban és faluban összesen 230 fa került a földbe ősszel, a Településfásítási Programban.
2023. december 20. - A Budakeszi Vadaspark szervezésében idén harmadik alkalommal, december 8-án sikeresen zajlott a "A lopakodás nagymestere végveszélyben III." című szakmai konferencia.
2023. december 20. - Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Győr-Moson-Sopron vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
2023. december 19. - Évi 600 ezer fenyőfa kerül a karácsonyi időszakban a Zala megyei Surdról Magyarország különböző részeire, ez az éves szükségletünk mintegy harmada.
Budapest, 2023. december 18. - Bővíti az erdészeti ágazatban tevékenykedőknek nyújtott tájékoztatási szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) - tájékoztatott a kamara.
Budapest, 2023. december 18. - A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) legújabb, TOTEM nevű okostelefonos alkalmazásának segítségével mind a szakmai szervezetek, mind a lakosság könnyen bejelentheti az elhullott vadon élő állatokat, ez az egyes fajmegőrzési programok tevékenységéhez is fontos adattal szolgálhat - tájékoztatta az MME az MTI-t hétfőn.
Verőce, 2023. december 18. - Lóháton bejárható útvonalhálózat létesült a Közép-Magyarországi Régióban 509 kilométer hosszan, 17 lovasturisztikai megállóponttal, 799 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével.
2023. december 18. - A Bükki Nemzeti Park alapításától számított több mint négy évtized után, először nyílik lehetőség a Szeleta-kultúra színvonalas bemutatása a 3 milliárd forint összegből elkészült Szeleta Park Látogatóközponttal, amely a hazai nemzeti parkok ökoturisztikai bemutatóhelyei közül a legnagyobb – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a létesítmény átadóján szerdán, Miskolcon.
2023. december 11. - A klímaváltozás kapcsán egyértelmű, hogy emberi beavatkozásra is szükség van az erdők megfelelő alkalmazkodásának elősegítéséhez – fogalmazódott meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Erdő- és Vadgazdálkodási Osztályának legutóbbi ülésén.
2023.december 15. - A Szolnoki Járási Ügyészség orvvadászat bűntette miatt emelt vádat két fegyverneki férfival szemben, akik vadászjegy nélkül agarakkal akartak mezei nyúlra vadászni.
2023. december 10. - Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) átfogó élelmezési és klímavédelmi akciótervet mutatott be vasárnap a világszervezet idei éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) Dubajban.
Magyarország Kormánya a 2023. évi téli igazgatási szünet elrendeléséről szóló 407/2023. (VIII. 30.) Korm. rendeletben 2023. december 27. napjától 2024. január 1. napjáig igazgatási szünetet rendelt el.
2023. december 10. - Szaúd-Arábia és Oroszország is ragaszkodott ahhoz, hogy a dubaji konferencia csak az éghajlatváltozás csökkentésére összpontosítson, és ne a szennyező fosszilis tüzelőanyagokra.
2023. december 12. - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolták Komárom-Esztergom vármegyében.
2023. december 15. - Újra kóborol egy medve Nógrádban, nem árt óvatosnak lenni! A nagytestű barnamedvét Cered település határában fotózta le egy vadkamera.
2023. december 15. - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) folyamatosan figyeli a Facebook Marketplace menüjében megjelenő tűzifahirdetéseket.
Tisztelt Triflabarátok! Az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület (EMSzE) a földalatti gombák gyűjtésére vonatkozó hatósági jellegű képzést és kapcsolódó vizsgát hirdet tagjai számára 73 eFt tanfolyami és 24 eFt vizsgadíj áron, a nem EMSzE-tagok számára pedig 97.000 Ft-os tanfolyami árral és 32.000 Ft-os vizsgadíjjal. A tanfolyam elméleti részének elsajátítására nappali oktatás formájában van lehetőség, ugyancsak kötelező személyesen részt venni a terepgyakorlaton. Az oktatás szakmai anyagát a tanfolyam indulásakor nyomtatott, illetve (vagy) digitális formában (pl. DVD-hordozón) a hallgatók rendelkezésére bocsájtjuk. A tanfolyam időbeosztása: Elméleti oktatás: Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter stny. 1/C. Időpontok: 2024. január 20-21., 2024. január 27-28. Az elméleti oktatás során a 45 perces előadásokat 15 perces szünetek kötik össze. Az előadások reggel 9 órakor kezdődnek és a 18 órakor fejeződnek be. Az ebéd egyórás és a helyszínen is biztosított étkező helyiség. Terepgyakorlatok Terepgyakorlat 1.: Mecsek, 2024. február 3-4. Terepgyakorlat 2.: Jászszentandrás, 2024. február 17.(szombat) (Két terepgyakorlati napon kötelező részt venni.) A gyakorlati oktatás során hosszabb utaz