Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Hetilapok

Nyílnak a harangvirágok (Szabad Föld)

2009. július 05. - Hegy- és dombvidéki üde erdők, száraz tölgyesek, bokorerdők, erdőirtások gyakori vadvirágai. Hazánkban hét változatuk is fellelhető, mindegyik most kezd virágozni, többségük kékes-ibolya színű, harang alakú virágai őszig virítanak a szárakon.

Napilapok

Vadőrök készültségben (Magyar Hírlap)

2009. július 1. - Felkészült a Duna áradására a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. Folyamatosan töltik fel szálas- és szemestakarmánnyal a vadetetőket a vadmentő dombokon, körtöltéseken és az áradástól nem veszélyeztetett erdőrészletekben.

Napilapok

Előnytelen a vagyonkezelés (Magyar Hírlap)

2009. július 3. - Bencze Izabella: A helyzet rendezésére a bíróság előtt meg kell próbálni érvényteleníteni a visszás szerződéseket Csak porhintés, amikor a kormány nem privatizációról, hanem vagyonkezelésről beszél, hiszen az utóbbi nem más, mint korlátozott tulajdonjog – mondta lapunknak Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigazgató-helyettese.

Hírek

Selmecbányán rendezték az Országos Erdészeti Egyesület jubileumi vándorgyűlését (MTI)

Balról jobbra: Haraszti Gyula vezérigazgató-helyettes , Pethő József elnök, Tóth Gábor vezérigazgató-helyettes ForestPress fotó Farkas István, az MTI különtudósítója jelenti: Selmecbánya, 2009. július 3., péntek - Selmecbányán tartotta pénteken 140. vándorgyűlését az Országos Erdészeti Egyesület, s megnyitón - a Szentháromság téren - 700 erdész jelenlétében emléktáblát avattak a Zsembery-ház falán, az erdészeti felsőoktatás megteremtésének 200. évfordulójára emlékezve.

Hírek

Magyar pelletgyárat adtak át a kárpátaljai Técsőn (MTI)

A pelletáló gyár 1,1 milliárd forintnyi beruházással készült el közel másfél év munkájával. Ez jelenleg a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye legnagyobb magyar tulajdonú ipari beruházása. Kárpátalja legnagyobb magyar tulajdonú ipari beruházásában készült pelletgyártó üzemét nyitotta meg a Skála-Energy Kft. csütörtökön Técsőn.

Hírportálok

Embereket ölt a villám Kárpátalján (Kárpátinfo)

2009-07-03 - Egy ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor csütörtökön villám csapott a pásztorok közé a kárpátaljai Királymező (Uszty-Csorna) közelében – jelentette pénteken a Zaxid.net regionális hírportál.

Hetilapok

Erdőhasznosítás titkos befektetőkkel? (Figyelő)

2009. július 2. - Nem légből kapott, nem kamu! - e drámai szavakkal kommentálta a parlamentben Tasó László fideszes képviselő áprilisban az erdők védelméről szóló törvényjavaslat vitájában, miként zajlik az erdővagyon privatizációja.

Havilapok

Köszöntünk, ALMA MATER! (Az Erdő)

1983. július - A születésnap — ünnep a családban. Különösen az az édesanyáé, az életet adóé, a felnevelőé, a családi fészek melegét fenntartóé. Születésnapján összegyűlünk, hogy kifejezzük hálánkat annak, akinek létezésünk kapcsán a legtöbbet köszönhetjük.

Napilapok

Visszaesett a vadhús iránti kereslet (Magyar Nemzet)

2009. július 2. - Nagy István szerint egy átfogó reklámkampány fellendíthetné az alacsony hazai fogyasztást Kissé kilátástalan a magyar vadhúspiac helyzete: a hazai kereslet visszaesett, és külföldre sem szállítunk annyit, mint korábban. A magyar termékek - főként a magasabb ár miatt - hátrányt szenvednek a nemzetközi versenyben, s igazi kitörési lehetőség sem mutatkozik.

Dzsungel

Vivat Academia, vivat Ipoly Erdő!

1964-et írtunk. Tavasz volt, a fák zöldültek, enyhe volt az idő. A madarak szinte őrjöngve fújták. Én pedig egy pesti kórházi ágyon feküdtem. Ahelyett, hogy utaztam volna évfolyamtársaimmal Selmecre. Mert ők mentek biza. Autóbusszal, mint manapság szokásos. Akkoriban a felvidéki út még nem volt mindennapos, és igazi külföldjárásnak számított. Már nem emlékszem a részletekre, hogy miket is meséltek élményeikről. Az elfojtás tökéletesen működik. El kellett felejtenem a selmeci élménybeszámolókat. Talán még Selmecre is haragudtam. Az ártatlanra. Aztán eltelt jó néhány év, és Édesanyám hozott hírt Selmecről. Ő nagy gótika kedvelő volt, bejárta a Felvidéket ilyen ügyben. Hozott szakirodalmat is. A középkori kódexváros: Selmecbánya. Természetesen szlovák nyelven. Na jó, kétnyelvű az album, német a másik nyelv. Aztán még több év telt el, és elérkeztünk ahhoz a jubileumhoz, amely az ősi Alma Mater alapítását jelezte. Összefogott vagy öt város öt intézménye, és nagy ünnepséget rendezett az alkalomra. Ott a helyem, gondoltam, és sikerült végre meglátnom az ősi várost, az Alma Mater szent helyét. Pápai Gáborral ültünk kocsiba, az erdészeti szolgálat öreg koreai Ssangyong-jába, és meg sem állt

Dzsungel

Kidőlt egy szálfa

Ismét kevesebben lettünk eggyel. Elment Madas András, a szakma legendás alakja. Dinasztikus erdészcsaládból jött, a XX. századot végigélte. Ő is abba a generációba tartozott, amelynek életútját Trianon határozta meg. Bár felmenői –a Muckok – soproniak voltak, édesapja Temesváron, a vadászerdei erdész szakiskolában tanított. Onnan kellett visszatelepülniük abba a városba, amelyik nemsokára a Civitas Fidelissima címet kapta. A Soproni Líceumban koptatta a padokat, és a licista pályán rótta a köröket, rúgta bőrt. Szemben a főiskolával. Gondolom, néha meg-megállt, és bepislantott a nagy vaskapu mögé. Hej, ha egyszer én is köztetek lehetnék – sóhajthatott föl magában. De hamar eljött annak is az ideje. Kitűnő bizonyítvánnyal nyitott az Erdőmérnöki Karon. Meg sem állt az Ifjúsági Kör elnökségéig. Ahol aztán forradalmi tettet hajtott végre: elérte, hogy megszavazza a közgyűlés, a rituálékon áttérnek a magyar nyelvre. Ez akkor Isten káromlásnak hatott. Ne feledjük, még nincs egy évszázada, hogy az oktatás magyarul folyik. Az első négyes osztályzatát akkor kapja, amikor visszatér a Felvidék visszafoglalásából. A tanerők nem számították be a katonai szolgálatot. Aztán Kárpátalját foglalja vi

Havilapok

Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián (Az Erdő)

1983. július - Tisztelettel és szeretettel köszöntjük, egykori diákok, a jubiláló Alma Matert, annak tanárait, hallgatóit, az intézmény ember- és jellemformáló, a közösségi munkára, hivatástudatra nevelő szellemét, amely egyéniségünk, magatartásunk kialakulására döntő hatással volt.

Havilapok

Termel a pelletüzem (Zalaerdő)

2009./2. - 2009. április 24-én került sor a Zalaerdő Zrt. új, nagyszabású beruházása, a lenti pelletüzem műszaki átadására.

Hírek

Gyorshír: Elhunyt Madas András (ForestPress)

„...nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené." Róm. 9.16 „Ama nemes harcot megharcoltam, Futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam " 2. Tim 4.7

Hírportálok

A katicabogár a legfélelmetesebb állat (Index)

2009. június 30. - A Kelet-Ázsiából származó, Európába pár éve betelepült harlekin-katicabogár (Harmonia axyridis) mértéktelen elszaporodása ezer fajt fenyeget a kipusztulással csak Angliában, figyelmeztettek a brit Centre for Ecology and Hydrology kutatóközpont tudósai.

Napilapok

Földgáz helyett biomassza (Népszava)

2009. június 30.- Az alternatív energiafelhasználása egyharmaddal csökkenthetné a fűtési számlát Ma a vidéki kistelepülési önkormányzatok és intézményeinek legalább kétharmadában a fűtést egyedi gázkazánnal oldják meg.

Partnereink