Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Napilapok

Egyre több fát lopnak el (Heves Megyei Hírlap)

2009. április 7. - Észak-Hevesben a tavalyi évhez viszonyítva 5-20 százalékkal nőtt a falopások száma, dacára a szigorúbb ellenőrzéseknek, bírságoknak.

Hírek

Befejeződött a 2009. évi, tavaszi „Tölgyfaág” ellenőrző akció (ForestPress)

Az erdészeti hatóság 2009. márciusában az ország több erdőterületén – megyei igazgatóságonként 1-1 napon – helyszíni ellenőrzést végzett. Az ellenőrzések az erdőkben, erdők vonzáskörzetében, illetve az oda- és kivezető utakon történtek, kiterjesztve az erdőben tartózkodókra, a fakitermelőkre és a faanyagszállítást végzőkre.

Napilapok

900 köbméter fát loptak el az erdőkből országszerte (MNO)

2009. április 7. - A legtöbb fatolvaj Somogy és Pest megyében garázdálkodik Mintegy 900 köbméter fát loptak el 30 ezer hektár erdőből – többek között ezzel az eredménnyel zárult a „Tölgyfaág” erdészeti akció. A felmérés alapján az is kiderült, hogy a falopások száma Somogy és Pest megyében nőtt leginkább.

Szarvasgomba

Gomba - arany áron (Zalai Hírlap)

2009. április 06. - Valkonya - A legenda szerint a szarvasgomba még az aranynál is értékesebb. Nos, ez így nem teljesen igaz, de maradjunk annyiban: ha valaki szerencsés, tisztes haszonra tehet szert.

Vadorzás

A kis-balatoni tavasz arcai: gólyák és rapsicok (Zalai Hírlap)

2009. április 07. - Fenékpuszta - Hol mutatkozhatna meg több formában a tavasz, mint a Kis-Balatonon? A madarászok gyógyult gólyákat engednek szabadon, a tározókat kerülgetik az orvhalászok, a madárkórházban pedig gyümölcsözni látszik a szerelem.

Napilapok

A kis-balatoni tavasz arcai: gólyák és rapsicok (Zalai Hírlap)

2009. április 07. - Fenékpuszta - Hol mutatkozhatna meg több formában a tavasz, mint a Kis-Balatonon? A madarászok gyógyult gólyákat engednek szabadon, a tározókat kerülgetik az orvhalászok, a madárkórházban pedig gyümölcsözni látszik a szerelem.

Napilapok

Békamentő akció (Zalai Hírlap)

2009. április 07. - Veszélyben a bufo bufo - Zalaegerszeg - Másfél száz méteres szakaszon több mint félezer védett barna varangy (Bufo bufo) került autókerekek alá péntek estig a megyeszékhelyen az Aranyoslapi-forrásnál.

Napilapok

Újjászületett a Gazdakör műsora (Magyar Hírlap)

2009. április 7. - Hetente hat alkalommal mutatja be a Duna a vidéki Magyarország helyzetét Csaknem három hónapos heti egy adás után, tegnaptól ismét hetente hat alkalommal jelentkezik a Duna Televízióban a Gazdakör című műsor, amelynek küldetése, hogy az agrárium, és az élelmiszer-gazdaság mellett bemutassa a vidéki Magyarország társadalmi helyzetét, problémáit, az ezektől elválaszthatatlan természet- és környezet megőrzésének lehetőségeit.

Napilapok

Állami cégvezetők, akiket még nem érintett meg a válság (Magyar Nemzet)

2009. április 7. - Negyven állami vállalat vezetőjének fizetését közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., miután jogerős bírósági döntés született az adatok nyilvánosságáról. Összesen huszonkét cég vezetője keres havi kilencszázezer forint felett, közülük kilencen kétmillió, négyen pedig havi hárommillió forint feletti összeget tesznek zsebre.

Hírek

Erdei virágmező Zalaegerszeg-Alsóerdőn (ForestPress)

Az áprilisi eleji bolondos szél megszelídült, vége a télnek, a nap is egyre melegebben süt. A gyertyános-tölgyesek kora tavasszal még csupaszok lombtalanok, azonban a cserjék alatt virágszőnyeg pompázik, különböző színnel s illattal.

Hírportálok

Új vezetők a Matusz-Vad-nál (hircity)

2009. április 6. - Két új regionális értékesítési igazgató erősíti hazánk egyik piacvezető fagyasztott élelmiszer-kereskedelmi cégének, a győri székhelyű Matusz-Vad Zrt.-nek a csapatát.

Hírek

Csontváz a fa tetején (MTI)

2009. április 6. - Egy túrázó segítségével a falombok között találtak rá annak a német nyugdíjasnak a csontvázára, aki 29 éve egy fa tetejéhez kötözte, majd lelőtte magát.

Napilapok

Örjöngő vaddisznó rohant az óvodába (bama.hu)

2009. április 5. - Egy kölykeit féltő, őrjöngő vaddisznót lőtt ki a gyepmester egy pécsi óvoda udvarán. Az árván maradt kismalacokat egy hivatásos vadász fogadta örökbe.

Rádió

Sok a tévhit az erdőgazdálkodásról (Kossuth – HAJNAL-TÁJ)

2009. április 6. - Ha kevés az információ, sok a tévhit az erdőgazdálkodásról. Botrány, botrányt ér és az erdészeknek mindig magyarázkodniuk kell, védeni a mundér becsületét, hogy szakszerűen folyik a fakivágás.

Intézmények

Jöjjön hát az az erdészruha! (Erdészeti Lapok)

1939. április - Szándékosan használom az erdészruha s nem az egyenruha, vagy formaruha szót. Mert akadnak közöttünk néhányan, — hál' Istennek nem sokan —, akik még gondolatban, álmukban is irtóznak a formaruhától.

Havilapok

A bükkfából készült fonal-anyag (Erdészeti Lapok)

1939. április - A német találmányt „Vistra" név alatt ismeri a gyáripar. Az eredetére utaló „Zellwolle" kifejezést nehéz lefordítani magyarra, mert a fatest cellulózé-anyagából nyert mesterséges fonal se nem gyapot, se nem gyapjú, hanem a kettő között áll, ill. egyformán használható mind a kettőnek a pótlására.

Sajtószoba

Kalandtúra a Gyermekvasúton!

S A J T Ó M E G H Í V Ó Kalandtúra a Gyermekvasúton! Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Kolléga! A MÁV Zrt. már több mint 60 éve üzemeltetője a Gyermekvasútnak, ami azon túl, hogy a Budai-hegység egyik kedvelt kirándulópontja, szolgálatot teljesítő ifjú kollégáival igazi kuriózumnak is számít. Soron következő „Kalandtúránkon” az újságíró kollégáknak lehetősége nyílik bepillantást nyerni a Gyermekvasút életébe, munkájába, megismerkedhetnek a szolgálatot teljesítő gyermekekkel, továbbá felidézhetik a múltat egykori „kisvasutasokkal” is. A Gyermekvasút működéséről, fejlesztéséről és a 2009. év programjairól szóló sajtóeseményre a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága tisztelettel meghívja a sajtó munkatársait!

Sport

Ötven métert zuhant a magyar hegymászó (HírExtra)

2009. április 5. - Balesetben életét vesztette egy magyar nő szombat délután az ausztriai Rax-Alpokban - közölte az osztrák rendőrség. Tájékoztatása szerint az 51 éves nő társaival 1200 méter magas hegyek között túrázott, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett.

Hírek

Vonalkóddal az erdők megmentésért (ForestPress)

A Helveta által kidolgozott rendszer a fa útjának nyomon követésével elejét veszi az illegális fakitermelésnek Az afrikai esőerdők minden egyes fájának vonalkóddal történő ellátása, olyan valószerűtlenül hangozhat, mint a homokszemek megszámlálása a tengerparton, pedig pontosan erre a feladata készül egy brit vállalat.

Napilapok

Egyesülete lesz a faápolóknak (Vas Népe)

2009. április 1. - Budapest (VN) - Egyesületet alapítanak a magyarországi faápolók április 8-án, szerdán. Az alakuló ülés délelőtt 10 órakor kezdődik Budapesten, a Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) tanácstermében (Frankéi Leó u. 42^14.).

Exkluzív

Parlamenti portré: Egy konok kun, Herbály Imre (ForestPress)

„Kisfiam, a vadnak meg kell adni a tiszteletet!” A ForestPress ezzel az interjúval sorozatot indít, amelyben bemutatja az erdőtörvény megalkotásában közreműködő szakpolitikusokat. Ezúttal a Herbály Imrével (MSZP), az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága alelnökével, az Erdészeti albizottság elnökével készített beszélgetést adjuk közre.

Partnereink