Szeretettel meghívjuk Önt és Kedves Családját, Barátait, ismerőseit 2009. április 5-én Virágvasárnap a Tettyei Mésztufa-barlangba, ahol a Húsvéti Ünnepkör részeként az ANK Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolája, és a Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány Táncműhelye zene-, képző- és táncművészeti gondolatait mutatja meg. A Domonica Palmarum jegyében a barlang járatain körbevonulva sokszínű-sokhangú művészeti élménnyel gazdagodhat a kedves érdeklődő.
2009. április 3. – CÉGSOROK - Rendkívüli felmondással megszüntette Horváth Lászlónak, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatójának munkaviszonyát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
2009. április 2. - Nem kell változtatni az Európai Unióban azon a renden, hogy a génkezelt és a hagyományos növények egymás mellett élésének szabályozása a tagállamok nemzeti hatáskörének képezi részét - állapította meg a témával foglalkozó jelentésében az Európai Bizottság.
2009. április 2. - A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vadex Zrt. vezetői az együttműködés jegyében találkoztak szerda délután Soponyán. Az értekezleten a tavalyi év értékelése és a jövőbeni együttes feladatok meghatározása volt a téma – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.
2009. március 28. - A régi mondás szerint eb a vadász kutya nélkül. Valóban nagy igazság, sokat segíthet a vadászaton a gazdájával összhangban, jól dolgozó vadászkutya. Sokféle célra használnak vadászkutyát, elengedhetetlen hozzátartozója a kotorékozá-soknak, a nagyvadhajtásoknak, utánkereséseknek és persze az apróvadvadászatoknak is.
2009. április 2. - Több állami erdőgazdaság is rengeteget bukott tavaly a forintspekulációs ügyleteken, ezért a nemzeti vagyonkezelő most négy erdészet gazdálkodását vette górcső alá.
2009. április 2. - Az illegális fakitermelés nemcsak lopás, természetkárosítás is. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. szerdán értékelte az erdők védelmében kifejtett közös tevékenységet.
2009. március 30. Lombprogram - A nemesnyárfákat fehérnyárfákra cserélték A Gemenc Zrt. a Hogyan lesz itt erdő? programban a kisvasút keselyűsi megállója melletti „Őcsény 30C" erdőrészlet felújítását általános iskolások közreműködésével kezdte el.
1981. április - Célszerű időnként és röviden, olyan kérdésekkel is foglalkoznunk, hogy a hazai e r d ő g a z d á l k o d á s u n k — a különböző tevékenységi körökben — hol áll a világ e r d ő g a z d á l k o d á s á b a n .
2009. április 02. - Zalakaros - Eltűnt a parkerdő nagy része, amelynek fáit a tulajdonos Zalaerdő Zrt. kitermelte. A természetvédők és az önkormányzat illetékesei is tiltakoztak, ám utóbb kiderült: minden az előírásoknak és a jogszabályoknak megfelelően történt.
2009.04.02. - Legkésőbb március végéig nyilvánosságra hozza a környezetvédelmi minisztérium, hogy Magyarország pontosan mennyiért értékesítette szén-dioxid-kibocsátási kvótáit, mondta Oláh Lajos, a tárca államtitkára egy januári háttérbeszélgetésen. Április elején azonban az árak még mindig nem ismertek, és úgy tűnik, még legalább néhány hét eltelik, mire megtudhatjuk, milyen összegeket tartalmaztak a megkötött szerződések.
2009. április 1. - Megállapodást kötött az erdők védelmére a miskolci központú Északerdő Zrt. Délbükki Erdészeti Igazgatósága a rendőrséggel és egy települési önkormányzattal.
A NymE Erdőmérnöki Kara, a szakma kívánságával egyetértve, hosszabb ideje azon munkálkodik, hogy az erdőmérnöki szak alap- és mesterképzése helyett az egységes, osztatlan (ötéves) képzés visszaállítását elérje. Miután kérésünket a Rektori Konferencia legutóbbi ülésén támogatóan megszavazta, úgy tűnik minden akadály elhárult az ötéves osztatlan képzés visszaállításának útjából – tájékoztatta a ForestPress-t Náhlik András dékán.
2009. április 1-jén az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottsága - első helyen kijelölt bizottságként – szavazott a Gazdasági és informatikai bizottság, a Környezetvédelmi bizottság, valamint az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság által megvitatott, és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló, T/6934, számon beterjesztett törvényjavaslathoz benyújtott kapcsolódó módosító javaslatokról.
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Délbükki Erdészeti Igazgatósága és a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság, valamint Hejőbába Község Önkormányzata és Polgárőr Egyesülete 2009. március 31-én együttműködési megállapodást kötött Hejőbábán, azzal a céllal, hogy közös munkával visszaszorítsák a térségben a falopásokat, a jogosulatlan vadászatot, az illegális szemétlerakást, a természeti környezet károsítását – tájékoztatta a ForestPress-t Rencsiné Ágh Márta sajtóreferens.
2009. 04. 01. - Nyilvánosságra kell hozni az erdészeti társaságok felső vezetőinek fizetését és juttatását Negyvenkilenc állami vállalat vezetőinek fizetéséről közöl adatokat jövő hét elejéig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) - írja a Magyar Nemzet. Az MNV-t erre egy jogerős bírósági ítélet kötelezi.
Prof. dr. Mészáros Károly emlékére, az erdészeti felsőoktatás, az erdészeti politika és az erdészeti ökonómia oktatásának támogatására, 2009. március 3-án a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságnál bejegyzésre került a Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány.
Vadas Jenő erdőmérnök 1857. április 2-án született Hámoron. A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia erdőmérnöki szakát 1878-ban végezte, majd a máramarosszigeti erdőigazgatóságnál gyakornok lett.
1941. április - Az Erdészeti Lapok 1941. évi III. füzetében a fenti címen egy érdekes tanulmány jelent meg. Ennek néhány megállapításához szeretnék hozzászólani.
2009. március 31. - Felégetve találták a keleti egyhajúvirág védelmére kijelölt gyepet a Zöld Erdély Egyesület természetvédelmi őrei. A ritka és veszélyeztetett növény éppen most, márciusban nyílik, a terület felégetése így súlyos károkat okozott a virágzó állománynak.
2009. április 1. - Az őzbakvadászati szezon két hét múlva, április 15-én kezdődik. Nem sok jóra számíthatnak azonban sem a vadászatszervező irodák, sem a vadásztársaságok: a globális válság miatt sok külföldi nem jön vadászni. A vadászkamara szerint hiba, ha az irodák egymás alá licitálnak, mert később nehéz lesz az árakat feltornázni. Az irodák úgy látják, a kisebb bevétel is több, mint a semmi.
2009. március 31.- Az eredetiséget igazoló üveget és zárószalagot kapnak a magyar méhészek termékei Magyarországon az elmúlt években jelentős változáson ment át a méhészeti ágazat. A rendszerváltás óta a méhcsaládok száma lassan, de folyamatosan nő. Mára az országban közel egymillió méhcsalád van, a méhészek száma megközelítőleg tizenhatezer.