2006. július 22. A legmagasabb készültséget rendelték el a spanyolországi Katalóniában a nagy hőség miatt. Átmeneti, szolid enyhülés után ugyanis ismét 40 Celsius-fok körüli hőmérsékleteket mérnek árnyékban. Még a tengerparti területeken is több, mint 35 fok van.
Boldogkői várjátékok, 2006. augusztus 5. A Boldogkői várjátékok szervezői idén is várják a lovagi, haditornák kedvelőit. A katonákban nem lesz hiány; lovasok, huszárok, keresztes és tüzes lovagok fel- és bevonulása mellett számos programmal szórakoztatják majd a közönséget.
VI. Történelmi Íjászverseny, július 29. A Diósgyőri vár tavasztól őszig színes programkínálattal várja a történelmi programok kedvelőit. A gasztronómiai, színházi, zenei, hagyományőrző programok, történelmi játékok közül július 29-én az "Arany nyíl" - VI. Történelmi Íjászverseny kínál kellemes kikapcsolódást.
2006 július 22. Egy felderítő helikoptert is a helyszínre küldtek Magas-Tátra. A tavalyi vihar által letarolt területen tegnap újra tűz ütött ki a hegységben. A poprádi tűzoltók röviddel fél tizenegy előtt kapták a riasztást, hogy a Gerlachfalvi-csúcs közelében lángok csaptak fel. Kora délutánra a tüzet lokalizálták.
2006. július 21. A globális felmelegedés áldozata lehet az Amazonas-menti őserdő - figyelmeztettek ismételten brit kutatók. A mindinkább elmaradó esők miatt az Amazonas térségében egyre nagyobb szárazságra kell számítani, a megváltozott éghajlati viszonyok pedig az őserdő kipusztulását eredményezhetik - idézte a BBC brit közszolgálati televízió honlapja a Hadley Központ tanulmányát.
2006. július 22. A legmagasabb készültséget rendelték el a spanyolországi Katalóniában a nagy hőség miatt. Átmeneti, szolid enyhülés után ugyanis ismét 40 Celsius-fok körüli hőmérsékleteket mérnek árnyékban. Még a tengerparti területeken is több, mint 35 fok van.
2006. július 20. Több órás munkával oltották el a tűzoltók a Kiskunságban csütörtök délután keletkezett erdőtüzet. Az első információk alapján legmagasabb, ötös fokozatúra minősített tüzet a tűzoltóság legutóbb már kettesre minősítette vissza. Az oltásban három megye tűzoltói vettek részt.
2006. július 18. ÖKOTÜRIZMUS A SEFAG Zrt. jelentős fejlesztésekre készül A méltán világhírű lábodi vadállomány eddig is jelentős vadászturizmust alapozott meg a térségben. A tájegység természeti értékei Európában egyedülálló élőhelyláncot képviselnek a vizes élőhelyektől a homokbucka-tetők nyílt homokgyepjéig. Mivel az ember, a társadalom turisztikai igényei egyre inkább kötődnek a természethez, ezért a vadászat mellett megjelent a kereslet az ökoturizmusra is.
2006. július 20. Több órás munkával oltották el a tűzoltók a Kiskunságban csütörtök délután keletkezett erdőtüzet. Az első információk alapján legmagasabb, ötös fokozatúra minősített tüzet a tűzoltóság legutóbb már kettesre minősítette vissza. Az oltásban három megye tűzoltói vettek részt.
Ezen a héten már másodszor kapott lángra az erdő Lángra lobbant az erdő a szlovákiai Magas-Tátra egy érzékeny, nehezen megközelíthető pontján péntek délelőtt. A poprádi tűzoltóság közlése szerint egyelőre csak egy 25 négyzetméternyi területen ég az erdő a Gerlachfalvi- és a Nagyszalóki-csúcs között, de a lángok lefelé terjednek.
Görögországban ismét tűzriadót léptettek életbe az erős szél miatt. Az elmúlt 24 órában 125 erdőtüzet regisztráltak az országban. Európában is tombol a hőség - Franciaországban eddig húsz halálos áldozata van a kánikulának. A Földközi-tenger partvidékén Dél-Európában 40 fok közeli a hőmérséklet.
2006. július 21. Gombaparádé lesz a kárászi faluházban július 29-én, az Ízes erdők gasztrofesztiválja rendezvénysorozat keretében. A kelet-mecseki régió erdeinek egyik kedvenc növénye és ételalapanyaga a gomba, főleg a titokzatos szarvasgomba.
Az új főosztály elnevezése várhatóan Természeti Erőforrások Főosztály lesz. Ismeretes, hogy a 2006. május 30-án lezajlott szavazáson az országgyűlés 181 igen, 28 nem szavazattal és 104 tartózkodással elfogadta a T 61 számon benyújtott törvényjavaslatot a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról. Ez a törvény az erdészet szempontjából már változatlanul hagyja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tevékenységi körét, nevezetesen az erdőgazdálkodást és az erdővagyon védelmet.
2006. július 21. Valahol kivágtak egy erdőt. Nem a túlbuzgó természetvédő beszél belőlem, amikor ezt szóvá teszem, mert tudom: az erdő arra való, hogy egyszer kivágják. Nincs ezzel gond, ha újat telepítenek helyette. Ha nem vágnák ki az erdőt, szétkorhadnának a fák.
2006. július 21-22-én a Mecseki Erdészeti Zrt. látja vendégül a hazai erdészhölgyeket. Az erdészet férfiszakmaként él mindannyiunk fejében. Az ország legrégebbi – 1866-ban alapított – egyesülete, az Országos Erdészeti Egyesület azonban az erdészként dolgozó hölgyekről sem feledkezik meg: évente egyszer, más-más helyszínen szervezi meg hagyományos rendezvényét, az Erdésznők Országos Találkozóját.
Vadmadár megmérgezésért és tiltott rovarirtó-szer birtoklásáért 850 font pénzbírságra ítéltek egy aberdeenshire-i vadőrt. Az 56 éves Hector McNeil, aki 30 éve dolgozott a glenbuchati birtokon, beismerte, hogy elpusztított egy hollót – jelentette a BBC. Gramianban mindössze két, túlélésért küzdő költőpár fészkel.
2006. július 20. Zalaegerszeg (ts) - A városközpontban zajló átépítések miatt új székházba költözik a Zala Megyei Vadászkamara, az OMVK Zala Megyei Területi Szervezete. Szeptember 2-án lesz a sohollári évadnyitó.
2006. július 20. Mintegy ötven tűzoltó és száz önkéntes oltotta az erdőtüzet, a kár 100–120 ezer koronára tehető. Helikopterekkel is oltották az erdőtüzet. A nehezen megközelíthető terep alaposan megnehezítette az oltást.
2006. július 20. Õzdopping fenyeget Nemcsak sportolók között merül föl doppingveszély, hanem az őzeknél és a szarvasoknál is. Az ő teljesítményük: az agancsfejlesztés. Miután a nagy agancsért az elejtők – többnyire külföldi vendégvadászok – rengeteget fizetnek, egyes vadgazdálkodók kísértésbe esnek: csontfejlesztő tápokkal kapitálissá növelik az agancsot, s a felturbózott állat kilövését értékesítik. Pedig a vadász nem erre fizet be.
2006. július 20. Júliusban kelnek ki azok a kullancslárvák, amelyek fél milliméternél is kisebb méretük miatt szinte észrevehetetlenek. Ez a legújabb hír, amelyet számos médium átvett a Kullancsszövetségtől.
A PIT (Passport in Time) célja az ország múltjának megőrzése a társadalom bevonásával. Az önkénteseket az USDA Erdészeti Szolgálat hivatásos régészei és történészei látják vendégül. A PIT az USA Mezőgazdasági Minisztériuma Erdészeti Szolgálatának önkéntesek bevonásával folyó, régészeti és történeti értékek megőrzésére irányuló programja.
A Határozatok Tára 2006. június 31-én megjelent 31. száma tartalmazza azokat a kormányhatározatokat, amelyek megjelölik a tárcák számára előírt átszervezéseket, összevonásokat, leépítéseket.