2023. január 2. - Az erdők a Föld vízgazdálkodásának kiemelkedő szereplői; elég csak arra gondolni, hogy az erdősült vízgyűjtő területek a világon hozzáférhető víz 75 százalékát adják.
Budapest, 2023. február 2. - Kiemelten fontos Magyarország vizes élőhelyeinek védelme; az ország területének 2,6 százalékát 29 vizes élőhely teszi ki, több mint 240 ezer hektáron - mondta az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a vizes élőhelyek világnapja alkalmából Dömsödön tartott rendezvényen.
2023. január 2. - „Magyarországot nem fenyegeti az erdőirtás veszélye” – Fábián Attila, az erdőmérnököket képző Soproni Egyetem rektora már tavaly így nyilatkozott a Mandinernek, miután nagy hullámokat vert az energia-veszélyhelyzet miatt hozott, a fakitermelés módosítását tartalmazó kormányrendelet.
2023. február 1. – (Rövidítve) Bár maga a metaverzum kifejezés már 1992-ben létrejött, fejlődésében az elmúlt években jelentős változás következett be.
2023. február 1. - Fenyőpusztulás és az időszerű erdőgazdálkodási munkák miatt, a soproni erdőkben több helyszínen is találkozhatnak fakitermeléssel és az erdészeti üzemi utak mentén sarangokban felhalmozott, átmenetileg tárolt faanyaggal az erdőjárók - áll a TAEG Zrt. honlapján.
2023. január 30. - Az előző uniós elszámolási ciklushoz képest majdnem háromszoros, összesen 310 milliárd forint pályázati támogatás jut a hazai erdőkre 2027-ig.
Budapest, 2023. január 30. - Nemcsak a takarmányra igaz, hogy az a legolcsóbb, amit mi magunk termelünk meg, ugyanez érvényes a villamos energia előállítására is.
2023. január 23. - Mindenki szeretne a kutyája lehető legjobb gazdija lenni, ha te is így vagy vele, olvasd el cikkünket, hogy sokkal jobban megértsd őt!
2023. január 27. - A száraz tavalyi évet a termőföldek mellett az erdők is jócskán megsínylették, amit többek között az erdőtüzek kiugró száma és kiterjedtsége mutat.
Nyíradony, 2023. január 26. - A hajdú-bihari Nyíradonyban csütörtökön átadták az Erdei Harmónia látogatóközpontot, a beruházást a Gúth-Keled Idegenforgalmi és Természetvédelmi Közhasznú Egyesület több mint 800 millió forint, pályázaton elnyert európai uniós és hazai állami forrásból valósította meg.
Budapest, 2023. január 25. - Technológiai modernizáció zajlik a magyar mezőgazdaságban, ezt bizonyítja, hogy évek óta dinamikusan nő a magyarországi mezőgazdasági gépek értékesítése - mondta az agrárminiszter a 41. AGROmashEXPO és Agrárgép Show kiállítás megnyitóján szerdán Budapesten a Hungexpón.
2023 január 25. - A történész sosem gondol bele abba, „mi lett volna, ha”, mi viszont most tegyünk egy utazást abba a világba, ahol a vadászok egyik napról a másikra megszűnnek létezni.
Kolozsvár, 2023. január 25. - Csaknem felére csökkent tavaly a medvék lakott területen való megjelenése miatt kiadott riasztások száma Hargita megyében - számolt be a csendőrség adataira hivatkozva az Agerpres román hírügynökség.
2023. január 25. – Biztos találkoztál már műanyag-fa kompozittal, de lehet, hogy nem ismerted fel. Fahulladékból és műanyagból készítik, és igen széles körben használják, többnyire a drága fa alternatívája kerti burkolatok vagy bútorok esetében.