OKTÓBER Az összes közlések (1172 db) 1,5 százaléka (18 db) foglalkozott erdővel. Ezek közül 1 közlés (0,1 %) a falopásokkal. A vadászat 1,7 százalékos részaránya (20 közlés) ebben a hónapban is némileg túlreprezentált a vadászati idény miatt. A természetvédelemmel foglalkozó közlések száma csökkent (3 db; 0,3%). A vegyes tartalmú közlések (10 db; 0,9 %) többsége az erdővel illetve a természetvédelemmel és/vagy a vízüggyel foglalkozott.
Még vizsgálják a román földművelésügyi miniszter szombati vadászbalesetének körülményeit, de az eddigi eredmények új megvilágításba helyezik az esetről megjelent első híreket.
Lopás miatt keresi a rendőrség azt az ismeretlent, aki trófeákat lopott el Zalaistvándról- értesült a HavariaPress. A Zala megyei településen szombaton tört be a tolvaj egy hegyen lévő pincébe. A pincében található öt szarvas és tíz vaddisznótrófeát magához vette és távozott. Az agancsok és az agyarak értéke kétszázezer forint.
Az ország élő fakészlete az év eleji felmérések alapján 330millió bruttó köbmétert tesz ki. Jelenleg Magyarország erdőterülete 1.823.377 hektár. A magyar erdőállomány mintegy 60 százaléka van állami tulajdonban a többi,. magánerdő.
Tízéves a Sefag Rt. - olvasható az első oldalon Barkóczi István vezérigazgató írása. Három somogyi vállalat összevonásából 1970-ben alakult a Sefag Rt.
Csőd fenyegeti a magyar családok körében is igen kedvelt alsó-ausztriai Safariparkot, olyannyira, hogy különböző állatvédő szervezetek már hozzá is fogtak az állatok megmentésének szervezéséhez, eredetileg ugyanis felmerült, hogy a csőd miatt elaltatják a parkban élő mintegy 850 állatot.
45 évvel ezelőtt alapították a céget, és tíz éve részvénytársaságként működik. Dr. Bondor Antal bevezetőjében írja, hogy az alföldi táj alakításában a gazdaság dolgozói elévülhetetlen érdemeket szereztek.
2004. január 9-én (pénteken) 1300 órakor dr. Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, valamint Josef Miller bajor mezőgazdasági és erdészeti államminiszter hivatalos megbeszélésüket követően sajtótájékoztatót tart
A Borsodnádasdon született Roller Kálmán 1937-ben, Sopronban szerzett erdőmérnöki oklevelet. Erdészeti pályafutását erdőgondnokként kezdte Heves megyében.
Az Országos Erdészeti Egyesület soproni helyi csoportja 2004. február 7-én, 19 órai kezdettel a Hotel Maróni termeiben, (Sopron, Lővér körút 74. sz.), az egyesület hagyományat őrizve ORSZÁGOS ERDÉSZ-FAIPAROS-VADÁSZ-TERMÉSZETVÉDŐ BÁLT rendez, melyre minden kedves kollégát családtagjaival szeretettel vár.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőhasználati Tanszéke szeretné elkészíttetni és a Botanikus kertben felállítani Lámfalussy Sándor professzor (1890 -1975), a korábbi nagyhírű tanszékvezető (1947-1961) mellszobrát
Kemény Dénes, a vízilabda válogatott kapitánya, egy vaddisznóra célzott Pilisszentlászló közelében, de egy ágon darabokra tört a lövedék, ami a combján megsebesített egy nőt.
Országos Sajtószolgálat Különböző téves híresztelésekkel szemben szeretnénk leszögezni az alábbi tényeket. Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park igazgatója pert kezdeményezett civil természetvédők ellen, "személyiségi jogok megsértése" címén, mert bírálták tevékenységét, illetve mulasztásait.
Az FVM Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrzési Főosztálya az 1995. évi XCI. törvény 6.§.(4) c) pontjában biztosított jogkörénél fogva az alábbi, 30177. számú közleményt adja ki:
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatja a mezőgazdasági termelőket, integrátorokat, termelői szerveződéseket, élelmiszeripari vállalkozásokat, hogy
A papír újrahasznosítása előtt a legszélesebbek a spanyolországi perspektívák, tekintettel arra, hogy mostanában itt adják ki az egy lakosára vetítve legtöbb könyvet és ebből következik, hogy az el nem adott, azaz zúzdára váró könyv mennyisége is itt a legnagyobb.
Az európai zöld mozgalom római alapító konferenciája nagy lépés a polgárok Európájának megteremtése felé a bürokraták Európája helyett - véli az osztrák zöldek EU-képviselője, Johannes Voggenhuber.