2021. november 24. - Újabb medvegázolás történt Székelyföldön, ezúttal Kovászna megyében, Szépmező közelében – közölte a Facebookon a megyei környezetvédelmi őrség.
Zágráb/Ljubljana, 2021. november 24. - Nemzetközi hatósági akció keretében több tucat vadmadár, köztük védett fajok csempészett tetemét foglalták le Szlovéniában - közölte szerdán a szlovén pénzügyőrség. A védett állatokat Horvátországból próbálták meg Olaszországba szállítani a tettesek.
Budapest, 2021. november 24. - Madárinfluenza jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei baromfiállományokban szerdán - közölte a Nébih az MTI-vel.
2021. november 24. - Az EGERERDŐ Zrt. Egri Erdészete társas vadászatot szervez 2021. november 26-án, emiatt az alábbi turistautak kerülnek lezárásra a vadászat napján:
2021. november 24. - A természet megőrzésével, illetve a zöld területek növelésével hozzájárulunk az éghajlatváltozás negatív hatásainak mérsékléséhez – jelentette ki Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője a Településfásítási Program őszi ültetésének újabb állomásán, Olaszfaluban.
Nyíregyháza, 2021. november 23. - A Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészetének munkatársai a NYÍRVV Nonprofit Kft. szakembereivel novemberben helyszíni bejárást tartottak a Sóstói-erdőben, az Erdei Tornapálya területén.
2021. november 23. - Lassan a végéhez ér az idei őszi településfásítási program, melyben az EGERERDŐ Zrt. illetékességi területén összesen 25 település vett részt.
2021. november 23. - Egy zsombói pecsenyekacsa állományban és egy újkígyósi tenyészlúd állományban is elsődleges madárinfluenza kitörést diagnosztizált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.
Budapest, 2021. november 22. - Mérföldkőhöz érkezett az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárának digitalizálása: az Agrárminisztérium támogatásával 2017-ben indult program keretében immár 1000 kötet, 200 000 oldal szakirodalom érhető el digitális formában a könyvtár keresőfelületén - közölte hétfőn az Agrárminisztérium (AM).
2021. november 22. - A villámcsapások okozta kaliforniai erdőtüzek miatt az elmúlt két évben a világ legnagyobb fáiként számontartott mamutfenyők már majdnem egyötöde hamvadt el, idén több ezer veszett oda – közölték a hétvégén szakértők.
2021. november 5. - Biológusok egy csoportja megpróbál megvédeni egy fenyegetett nyájat az ikonikus wyomingi körzetben, de tervükben szerepel olyan rekreációs területek bezárása is, amelyek elvesztésének sokan nem örülnek.
2021. november 18. - A visegrádi négyek együttműködésének keretében főállatorvosi találkozóra került sor november 17-én Budapesten Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia részvételével.
Tatabánya, 2021. november 18. - Vádat emeltek nyolc ember ellen Tatabányán, mert eladóként és vevőként együttműködtek, hogy meghamisítsák egy faapríték-tüzelésű kazánokat üzemeltető társaságnak eladott áru minőségét - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
2021. november 19. - Ismét emelkedett Brazíliában az erdőirtás mértéke; az elmúlt egy évben 13 ezer négyzetkilométer erdő semmisült meg – derül ki az ország Nemzeti Űrkutatási Intézetének (Inpe) helyi idő szerint csütörtökön közzétett adataiból.
Glasgow, 2021. november 18. - Magányos kutyák nemsokára talán "felhívhatják" távollévő gazdájukat egy új eszközzel, amelynek fejlesztésén brit és finn kutatók dolgoznak.
Fotók: Németh Bálint 2021. november 17. - A Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 2021. november 15-én rendezte meg összevontan az éves gím- és dám trófeaszemléjét Tamásiban, a festői szépségű Miklósvári Parkerdőben.