Hírportálok Sétáltál már fenyőfák koronájában? (Nyugat.hu)
Fotó: Garai Antal Atom 2016.03.19.- Ausztriában ez is lehetséges, és még egy hotel is van a fák felett.
2003 óta
Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.
41 484 cikk
Hírportálok Fotó: Garai Antal Atom 2016.03.19.- Ausztriában ez is lehetséges, és még egy hotel is van a fák felett.
2016. március 19. - Bős - Lakossági bejelentés alapján indított vizsgálatot a Környezetvédelmi Felügyelet a Duna menti erdőirtás ügyében.
2016. március 19. - Bár többéves elzárást is kaphat, aki szándékosan vagy gondatlanságból védett madarat méreggel elpusztít, az idén mégis már több mint ötven tetem került elő.
Hírek 2016. március 19. - A 2015-ös erdő- és vegetációtűz szezonban több, mint 5300 szabadterületi tűzeset keletkezett, összesen mintegy 50 millió négyzetméter erdős és nem erdős területet érintve – tájékoztatott a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága.
Fehérvárcsurgó, 2016. március 18. - Mintegy 15 milliárd forint értékű közjóléti beruházás valósult meg 2010 óta a 22 állami erdőgazdaság területén, saját tőkéjük és kormánytámogatások jóvoltából - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára pénteken, a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban létesített Károlyi kilátó átadási ünnepségén.
Televízió 18 méteres, 8 tonnás bakonyi vörösfenyőből faragják a Sólyi Attila Kardot -
2016.03.16. - Március 21-én, az Erdők Világnapján jutalmaz az agrártárca.
Hírek 2016. március 14. - Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket adományozott, melyeket megbízásából Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adott át 2016. március 11-én, pénteken, a Várkert Bazár Rendezvénytermében.
Budapest, 2016. március 17. - A Vidékfejlesztési Program keretében mintegy 2,7 milliárd forint pályázati támogatást különített el a Miniszterelnökség az erdők gazdasági értékét növelő tevékenységekre - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
Miskolc, 2016. március 17. - 2016. február 15-én fejeződött be az Északerdő Zrt-nél a 2015-2016-os közfoglalkoztatási program.
Nyíregyháza, 2016. március 17. - Február végén fejeződött be a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. egyéves közfoglalkoztatási programja, amelyben átlagosan 773 főt foglalkoztatottunk.
2016.03.17. - Komlóska, Aggtelek – Csütörtök éjjel ragadozók jártak Komlóska külterületén egy állattartó telepen.
Kutya Budapest, 2016. március 17. - Az Országgyűlés csütörtökön bürokráciacsökkentésre hivatkozva kimondta, hogy a jövőben csak kilenc magyar kutyafajta tenyésztői maradnak hatósági felügyelet alatt, a többi ebfajtával foglalkozó tenyésztő törvényi szabályozása megszűnik.
Hírek Budapest, 2016. március 17. - Új irodahelyiségeket kapott a FAO Közös Szolgáltató Központ (FAO SSC) a Földművelésügyi Minisztérium (FM) épületében, a 900 négyzetméteres bővítéssel immár 4600 négyzetméternyi irodaterület áll az ENSZ szakosított szervezetének rendelkezésére Budapesten.
2016. március 16. - Idén rekordot dönt a Föld Órájában résztvevő országok száma.
Szekszárd, 2016. március 17. - Magyarország versenyelőnyben van klímateljesítménye miatt, mert alacsony szén-dioxid-kibocsátással képes termelni a gazdaság - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetője csütörtökön Szekszárdon.
2016.03.16 . - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két embert, akik a gyanú szerint éveken át árusítottak élelmiszert a falubelijeiknek uzsorakamatra egy Ózd környéki településen, aki pedig már nem tudott fizetni, azt kényszermunkára fogták.
2016. március 12. - A 3 legnagyobb természetvédelmi szervezet szerint az új erdőtörvény koncepciója tragikus a jövőre nézve.
Hírek 2016. március 16. - A SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese kapta a magas állami elismerést
Krónika A képen a zerge kampó mögött a Canigou csúcsa látható, ahol a zerge terítékre került 2016. március 16. - Az októberi pireneusi vadászaton terítékre hozott zerge trófeát a múlt héten sikerült elhoznom - mesélte Ábel László.
Hírportálok Fotó: galyakilato.hu 2016.03.15. – Amint arról korábban beszámoltunk, a galyatetői kilátót az Egereredő Zrt építette, és Orbán Viktor miniszterelnök avatta föl.
Budapest, 2016. március 16. - Három vállalkozásnak, a Bock Borászat Kft.-nek, a Hungrana Keményítő- és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft.-nek, valamint a Mecsekerdő Zrt.-nek ítélték oda a Magyar Agrárgazdasági Minőség Díjat.