Fotó:Földvári Attila A vadászati szervezetek vezető képviselői hallgatják a szakértői páholyban a Vtv. és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló javaslat vitáját az Országgyűlés plenáris ülésén 2015. november 5. - A tervezetet november 3-án dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter terjesztette elő a Kormány képviseletében.
2015. november 05. - Az állatkerti szövetség felfüggesztette a pécsi állatkert tagságát, innen szökött ki a hétvégén egy farkas, amit végül az állatkert igazgatója lőtt ki.
London, 2015. november 5. - Elkerülhetetlenné vált a tantárantilop kihalása annak következtében, hogy a világ tatárantilop-, vagy más néven szajgaállományának több mint fele két hét alatt elpusztult májusban Kazahsztánban - vélik szakemberek, akik azóta is értetlenül állnak a jelenség előtt.
2015. november 5. - Székelyföldi Akadémiát tartottak Hargita Megye Tanácsa és Csíkszentimre Község Önkormányzata szervezésében szerdán, november 4-én a csíkszentimrei kultúrotthon emeletén a nyugdíjas klubban.
Luxembourg, 2015. november 5. - Európában sok tekintetben nincs konszenzus a migrációs válsággal kapcsolatban, de abban egyetértés van, hogy a kiváltó okokat kell kezelni, melyek közül eddig érdemtelenül kimaradt a klímaváltozás - mondta el csütörtökön az MTI-nek Szijjártó Péter a luxembourgi Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) külügyminiszteri tanácskozásával összefüggésben.
2015. november 4. - A téli munkák szakmai támogatására – több év kihagyás után - fadöntési tréninget szervezett a Mecsekerdő Zrt. az erdészeteinél fakitermelési munkát végző vállalkozók számára november 3-án a Zselicben.
A Mezőhavas csúcson 2015. november 4. - Az OEE Erdők a Közjóért Szakosztály őszi tanulmányútja Szováta környékén és a Sóvidéken 2015. október 01-07. között.
2015. november 3. - Olvasóink, majd a kecskeméti önkormányzat is szóvá tette, hogy a köztemető mellett fakitermelés zajlott a hétvégén, akkor amikor a kegyeleti ünnep miatt tömegek látogattak a sírkertbe. A
2015. november 4. - Indonéziában egész országnyi területek lángolnak július óta, a helyzet október végére már olyan súlyossá vált, hogy a fél régiót füst borította, amibe már félmillióan betegedtek bele.
Budapest, 2015. november 4. - Az új vadászati törvény - amelynek általános vitája már lezajlott az Országgyűlésben - egyes rendelkezései már 2016. január 1-jén hatályba lépnek; a törvény összes passzusa pedig 2017. március 1-jén - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Pozsony, 2015. november 4. - A jövőben az eddiginél nagyobb védelmet kapnak a farkasok Szlovákiában, egyebek mellett nő azoknak a területeknek a száma, ahol tilos lesz vadászni ezekre a ragadozókra és szigorodnak vadászatuk feltételei is - közölte az MTI-vel a Vlk (Farkas) környezetvédelmi szervezet szerdán.
Budapest, 2015. november 3. - A Jobbik és az LMP is több előremutató változtatást lát a vadgazdálkodási törvény módosítására tett kormányzati előterjesztésben, ugyanakkor természetvédelmi aggályokat is felvetettek.
Farkas az őszi erdőben - illusztráció 2015. november 3. - A vadgazdálkodási törvény módosítására tett kormányzati előterjesztést novembere 3-ikán tárgyalta az Országgyűlés plenáris ülése.
Valkó, 2015. november 3. - Az őszi csemeteültetésekkel elkezdődött a tavaly decemberi jégkár miatt megsérült erdőterületek megújítása a Pilisi Parkerdő területén.
Budapest, 2015. november 3. - Máté Bence, Az év természetfotósa 2015 pályázat nagydíjasa a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor Kupolacsarnokában tartott díjátadón Budapesten 2015. november 3-án.