2015.07.06. - A kullancscsípéssel kapcsolatban számos tévhit létezik, melyeket most a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népegészségügyi Főosztály szeretne eloszlatni a következő összeállítás segítésével.
Szombathely, 2015. július 3. - Az Új Széchenyi Terv pályázati forrásaiból csaknem 400 millió forinttal támogatják a Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi duális gépészmérnökképzésének beindítását, az ünnepélyes projektnyitót pénteken tartották a vasi megyeszékhelyen.
2015. július 6. - Az Erdész Hallgatók Nemzetközi Szövetsége (International Forestry Students’ Association - IFSA) az idén 43. alkalommal rendezi meg az Erdész Hallgatók Nemzetközi Találkozóját (International Forestry Student’s Symposium - IFSS) július 28. és augusztus 10. között.
2015. július 3. - A szakmai együttműködés alapját képező hasonlóságok figyelembe vételével Szarajevó Kanton Erdőgazdálkodási Igazgatósága és a Mecsekerdő Zrt. együttműködési megállapodást kötött június 29-én Szarajevóban.
Budapest, 2015. július 3. - Lezárult az új vadgazdálkodási törvény tervezetéről szóló társadalmi vita - közölte a Földművelésügyi Minisztérium, a kormány.hu oldalon.
Peking, 2015. július 3. - Kiderült, hogy ázsiai fekete medvék azok a két éve kiváló házőrző-palántákként vásárolt "kölyökkutyák", amelyekről egy Jünnan tartományi gazda évekig gondoskodott.
2015. július 5. - Az „Erdei Piac – Kóstolj és kirándulj!” nevet viselő vadonatúj kezdeményezés a Mozgó Piac Program, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Pilisi Parkerdő Zrt. összefogásával valósult meg.
MTI Fotó: Komka Péter Gyöngyössolymos, 2015. július 5. - Kiss Zoltán, a közmédia komolyzenei tehetségkutatója, a Virtuózok döntőse hegedül a Muzsikál az erdő - Mátrai Művészeti Napok programsorozat rendezvényén
Budapest, 2015. július 5. - Megváltozott és kibővült feladatkörrel Herman Ottó Intézet néven folytatja munkáját a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet július elsejétől: a létrehozott intézmény tevékenysége a természetvédelemre és a környezetügyre koncentrál - mondta el Mezőszentgyörgyi Dávid, az intézet főigazgatója az MTI-nek.
2015. július 5. - Közel nyolcezer embert kellett kiköltöztetni otthonából a Kanada középső részén fekvő Saskatchewan tartományban a napok óta pusztító erdőtüzek miatt - számolt be helyi idő szerint szombaton a kanadai média.
Madrid, 2015. július 6. - A kánikula miatt mintegy 14 ezer hektáron pusztít tűz Spanyolország északi részén, Aragón régióban, ahol a tűzoltók egy napja küzdenek a lángokkal, és körülbelül 1500 embert kellett kitelepíteni - közölte a spanyol sajtó hétfőn.
Budapest, 2015. július 2. - Hetvenmillió forinttal támogatja a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a környezet- és természetvédelmi céllal létrejött, Magyarországon bejegyzett közhasznú társadalmi szervezeteket - olvasható a kormany.hu-n.
ForestPress fotó 2015. július 2. - Az erdész szakma gyakorlati és elméleti tudásának olvasztó tégelye leginkább a tő mellett dolgozó erdészek munkájában mutatkozik meg.
2015. július 2. - A 12. évadát kezdő „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat június 27-én elindította az idei 9 napos programfolyamát, mely július 5-ig tart.
2015. július 2. - Rendhagyó módon a Budakeszi Vadasparkban ült össze június 26-án az Országos Magyar Vadászkamara Vadászati Hagyományokat Ápoló és Kulturális Bizottsága.
2015. július 2. - A kézi lőfegyverek történetét bemutató kiállítás nyílt a csongrádi Diana Vadász-Felnőttképző Alapítványi Szakképző Iskola és Kollégiumban.
2015. július 2. - Különleges eseménynek adott otthont az obornaki Nyitnikék Erdei Iskola nemrégiben. A Szent Iván-éjhez kapcsolódóan – ugyan egy kicsit későbbi időpontban – rendeztük meg az éjszakába nyúló, túrával, tűzugrással, koncerttel egybekötött programot.
2015. július 2. - A legnagyobb sikert a Zakatoló Erdei Iskola oktatókocsija érte el a Csömödéri Állami Erdei Vasút hagyományos Kisvasút Napján 2015. június 27-én.