Nyíregyháza, 2015. április 27. - Költenek a veszélyeztetett fekete gólyák a szatmár-beregi erdőkben, ahol mintegy negyven pár él a kihalással fenyegetett fajok között nyilván tartott madarakból.
Budapest, 2015. április 27. - A munkabalesetek száma az elmúlt három évtizedben ugyan negyedére csökkent, 2014-ben azonban 14 százalékkal nőtt az előző évhez képest; ebben az évben 19 661 munkahelyi baleset volt Magyarországon, közülük 78 halálos - mondta Nesztinger Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Munkafelügyeleti Főosztályának vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyet az április 28-i munkavédelmi világnap alkalmából rendeztek.
London, 2015. április 27. - Nemzetközi szakemberből álló testületet hozott létre vasárnap Londonban egy klímaszkeptikusként ismert alapítvány a globális felmelegedésre vonatkozó adatok közötti jelentős eltérések kivizsgálására - ismertette a The Daily Telegraph.
2015. április 27. - Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött április 27-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE).
2015. április 27. – Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015. április 27-ei hatállyal Schumacher István erdőmérnököt, a társaság korábbi erdőgazdálkodási osztályvezetőjét nevezte ki a VERGA ZRT vezérigazgatójává.
2015. április 26. - A Föld napja alkalmából ültette el a nagykanizsai Csónakázó-tónál található időspirál 19. csemetéjét, az idei Év fáját a Zalaerdő Zrt. képviseletében Rosta Gyula vezérigazgató és Dénes Sándor polgármester.
2015. április 25. - A fa egy sokoldalú, tartós, bőséges és költséghatékony megújuló erőforrás, amelynek számos környezeti előnye van, ideértve a szén tárolását, amikor építkezés során használják, ellensúlyozva az energiatermelés során a fosszilis szén-használat kibocsátását.
2015-04-24 - Az illegális fakitermelés okozta anyagi kár csak Szatmár megyében és csak az elmúlt két és fél évben meghaladja az egy millió lejt, derült ki az erdészeti hivatal pénteki beszámolójából.
2015. április 23. - Az emberi tevékenység során kirabolt Amazonas esőerdei a földi vegetáció szénmegkötő képességének több mint 10 százalékát tudják tárolni, egy tanulmány szerint.
2015. április 26. - A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sztárvendégéről, Jonathan Franzenről kevésbé ismert, hogy nemcsak napjaink egyik legfelkapottabb írója, hanem a világ egyik legismertebb madarásza is.
2015. április 26. – A veszélyeztetett állatok és növények, valamint a belőlük készült emléktárgyak és használati cikkek feketekereskedelme az utóbbi években olyan mértékű növekedésnek indult, hogy több száz állat- és növényfaj pusztult ki vagy sodródott a kihalás szélére.
2015. április 23. - A Földet, benne a környezetet, az erdőket, a vizeket, a termőföldet különösen óvni kell, ügyelve arra, hogy az a környezet, amelyben az ember a mindennapjait éli, tiszta és élhető legyen - mondta Fazekas Sándor A Föld napja alkalmából tartott ünnepségen.
Fotó: REUTERS/Athit Perawongmetha 2015.04.25. - Mikrochipet?kapott a nyilvántartás megkönnyítése érdekében a híres thaiföldi Tigris Templom száz tigrise.
2015. április 24. - Az elsők között szerezte meg a JAF Holz Ungarn azt a minősítést, amely - a Magyarországon és a közép-kelet-európai régióban rendkívül népszerű - fűrészelt felületű, szilárdságilag osztályozott tömörfa, ismertebb nevén épületfa használatához, épületbe történő beépítéséhez szükséges.