2014.12.05. - A magasabban fekvő régiókban fennálló balesetveszélyes helyzet miatt a hétvégén is érvényben van a látogatási tilalom a Pilis, a Visegrádi-hegység, a Budai-hegység és a Gödöllői-dombság erdeiben – tájékoztatott Lomniczi Gergely, a Parkerdő szóvivője.
Debrecen, 2014. december 4. - A Nyírerdő Zrt. az elmúlt három évben mintegy 300 millió forint értékű fejlesztést valósított meg a Debrecen környéki erdőkben - közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.
2014.12.04. - Csütörtök délután megnyitották a dobogókői utat, de egyelőre csak a helyi lakosok használhatják, mondta lapunknak Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője.
Budapest, 2014. december 4. - A Budakeszi Vadasparkban megkezdődött a károk helyreállítása, az állatok sértetlenek - tájékoztatta a vadaspark az MTI-t a jegesedés okozta károkról és azok eltakarításáról, valamint a mostani helyzetről.
Békéscsaba, 2014. december 4. - Ritka vendégnek számító két szirti sast figyeltek meg a Körös-Maros Nemzeti Park területén, Montág-pusztán - tájékoztatta a nemzeti park természetvédelmi tájegységének vezetője az MTI-t.
Budapest, 2014. december 4. - A kormány támogatja az ásványvagyon gazdaságos kitermeléséhez szükséges beruházásokat - mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára a Szent Borbála napi jubileumi bányásznap országos központi ünnepségén csütörtökön Budapesten.
2014. december 4. - Nyolc évtized legsúlyosabb brazíliai szárazságát az esőerdők irtása okozhatja – állapították meg Antonio Nobre éghajlatkutató új tanulmányában.
2014. december 4. - Nyolc évtized legsúlyosabb brazíliai szárazságát az esőerdők irtása okozhatja – állapították meg Antonio Nobre éghajlatkutató új tanulmányában.
2014. december 02. - A Szombathelyi Erdészeti Zrt. kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseként átadta az „év erdésze”, valamint az „év vadásza” címet, két dolgozó pedig ezüst erdészcsillagot vehetett át.
2014. december 5. - Ezzel a jelmondattal indul útjára 2015-ben a Talajok Nemzetközi Éve, amely felhívja a figyelmet a tudatos és fenntartható talajművelés és tápanyag-gazdálkodás, a nemzetközi összefogás fontosságára.
2014. december 3. – Az Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok szakosztálya 2014. december 2-án látogatást tett a Magyar Távirati Iroda központjában.
2014. december 3. - Idén tizedik alkalommal hirdették meg a Média Építészeti Díja pályázatot, mely Magyarország egyedi és rendhagyó kortárs építészeti eseménye.
2014. december 3. – A Folyamatos erdőborítás megvalósításának ökológiai, konzervációbiológiai, közjóléti és természetvédelmi szempontú vizsgálata című kutatás programzáró konferenciáját 2014. november 26-án tartották Sopronban, a NymE P épületében.
2014. december 3. – Az eredetileg 2014. december 4-én, 15 órai kezdettel, az OEE Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárba (1021 Budapest, Budakeszi út 91.) meghirdetett Madas András emlékiratai Életem – Családom - Pályafutásom című könyv 1. kötetének bemutatója az időjárási vészhelyzet miatt elmarad.
2014. december 3. - A Hegyvidéki Önkormányzat alpolgármestere blogbejegyzésében írja, hogy miközben a jéggel sújtott területen lévő óvodák állapotát nézte meg szerda délelőtt, elképedve láttam, hogy megjelentek a környéken a katasztrófaturisták.