Gyenesdiás, 2013. december 19. - A Balaton-felvidék, a Keszthelyi-hegység és a Balaton élővilágának megismertetését szolgáló látogatóközpontot épít a Bakonyerdő Zrt. Gyenesdiáson, ahol csütörtökön helyezték el a létesítmény alapkövét.
2013.12.17. - Az erdészetről idealizált elképzeléseink vannak, bár a többség nem is tudja, miről is szól ez a szakma – pedig az itt dolgozók 2 millió hektáros területért felelnek, és rajtuk múlik, hogy száz év múlva is nő-e fa Magyarországon.
2013. december 16. - A Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. – a hagyományos erdőgazdálkodás mellett – fontosnak tartja az általa kezelt valamennyi állami erdő közjóléti funkcióinak további bővítését, az erdő immateriális szolgáltató képességének javítását.
Nagykanizsa, 2013. december 16. - Bíróságon támadta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) határozatát, de veszített egy zalai fenyőfa-kereskedő, akit 30 millió forint áfa megfizetésére köteleztek - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője hétfőn az MTI-t.
Pozsony, 2013. december 16. - A korábbi évekhez képest lassabban indul az idén a síszezon a Tátrában, az évszakhoz képest viszonylag enyhe időjárás miatt.
Budapest, 2013. december 16. - Magyarország környezeti állapota általánosságban kedvező, de vannak olyan területek, amelyek esetében indokolt a fokozott figyelem - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten újságírók előtt.
Brisbane, 2013. december 16. - Függőséget okozhat az óriásvarangy tudatmódosító hatású, egyben mérgező váladéka kutyáknál - hívták fel a figyelmet állatorvosok Queenslandben, Ausztrália északkeleti részén, ahol elterjedt a varangyféle.
San Francisco, 2013. december 16. - Nem fenyegeti az éghajlatváltozás a hosszú távú repülés csúcstartóját, a kis godát, mivel az alaszkai vándormadár ügyesen felismeri a jó szelet a 11 ezer kilométeres útjához - állapították meg amerikai biológusok.
London, 2013. december 16. - Az északi-sarkvidéki jégtömeg idén nyáron tapasztalt regenerálódása a jégtérfogat tekintetében is visszaköszönt: az Európai Űrügynökség (ESA) Cryosat nevű műholdja az idei olvadási szezon végén majdnem 9 ezer köbkilométernyi jeget mért a térségben.
2013. december 16. - A természetvédelmi és vadászati szervezetek azért is üdvözlik a törvényi szigorítást, mert az elmúlt hét évben több mint száz bűncselekmény maradt felderítetlen, amelynek már ezernél több védett és fokozottan védett madár esett áldozatul.
2013. december 15. - Az elmúlt évekhez képest számottevően nem változott a bűncselekmények száma, melyet a Vértesi Erdő Zrt. sérelmére követtek el 2013-ban.