ForestPress fotók 2013. szeptember 10. - A Soponyán 2013. szeptember 7-én, 71 főzőcsapat részvételével megrendezett VII. Országos Vadgasztronómiai Fesztiválon több „műfajban” mérték össze tudásukat a versenyzők.
2013. szeptember 10. - 2012. szeptemberében kezdődött meg a PEFC követelményeinek megfelelő magyar erdőtanúsító rendszer kialakításának előkészítése a Nyugat-magyarországi Egyetem szakmai irányításával.
Bukarest, 2013. szeptember 10. - Romániában megszavazta a parlament, hogy a hatóságok elaltathatják azokat kóbor kutyákat, amelyeket a begyűjtésüktől számított tizennégy napig nem fogadnak örökbe.
Budapest, 2013. szeptember 10. - Hétszáztizenhét védett madár tetemére bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a tompai határátkelőhelyen, a 32 millió forint eszmei értékű szállítmányt lefoglalták és az ügyben érintett olasz vadászok ellen feljelentést tettek - közölte a NAV kedden az MTI-vel.
Tisztelt Szerkesztőség! Ezúton meghívjuk Önöket a 76. OMÉK Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításra, melyet szeptember 18 és 22. között rendez Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából a Magyar Turizmus Zrt . Agrármarketing Centrum Vezérigazgatósága (AMC)
Brüsszel, 2013. szeptember 9. - A behurcolt fajoktól félti az Európai Bizottság a kontinens biodiverzitását - derül ki a testület hétfőn kiadott közleményéből.
Debrecen, 2013. szeptember 9. - Európai uniós forrásból megújul a debreceni Nagyerdő parkerdeje: a város önkormányzata 1,95 milliárd forint támogatást nyert a csaknem 2,4 milliárd forintos beruházáshoz - jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón, a helyszínen.
Bukarest, 2013. szeptember 9. - Jóváhagyta a Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség a Holzindustrie Schweighofer Rétyre tervezett fűrészüzemének területrendezési tervét - közölte hétfőn az erdélyi Krónika című lap.
2013. szeptember 9. - A vadászat szó a köztudatban pusztán állatok fegyverrel történő leölését jelenti, a valóság azonban természetesen jóval összetettebb képet mutat ennél a lesarkított elképzelésnél.
Budapest, 2013. szeptember 9. - Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia (V4-ek) agrárkamarai vezetőinek hétfőn Szekszárdon kezdődött háromnapos tanácskozásán a mezőgazdasági termelők képviselői a fenntartható, terményalapú bioüzemanyagok támogatására szólították fel az európai döntéshozókat.
Bukarest, 2013. szeptember 9. - A román parlament el fogja utasítani az erdélyi Verespatakra tervezett ciántechnológiás aranybánya-projektet és a román állam valószínűleg kártérítést kell fizessen a beruházónak - mondta hétfőn Victor Ponta miniszterelnök.
2013. szeptember 9. - A romániai Búcsúkő (Bucsecs) hegységben 2013. szeptember 7-én az Országos Erdészeti Egyesület Erdők a Közjóért Szakosztály erdélyi tanulmányútján Kismartoni Károly, 72 éves erdőmérnök a hegyi túrán rosszul lett, ezért a csoport vezetője értesítette a hegyimentőket, de a kiérkezésükkor elvesztette eszméletét.
2013. szeptember 7. - A kormányváltás után bekövetkezett vagyonpolitikai szemléletváltásnak köszönhetően az állami erdőgazdaságok mindegyike pozitív adózás előtti eredményt ért el az elmúlt két évben – hangsúlyozta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a Vadgasztronómiai Fesztiválon 2013. szeptember 7-én, a fejér megyei Soponyán.
2013. szeptember 8. - A tavalyi év folyamán elsősorban társadalomtudósok - azaz közgazdászok és bölcsészek diplomáztak le a szlovákiai egyetemeken. Utánuk következnek a műszaki szakok elvégzői.