Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Emlékeztető

Interjú: Barátossy Gábor, az FVM Erdészeti Hivatal elnöke (ForestPress)

ForestPress fotó Erről írtunk tíz évvel ezelőtt: 2003. szeptember 5. - A Nemzeti Erdőstratégia minden fejezetében hangsúlyozza a kommunikáció fontosságát. Ebből két dolog következik: eddig nem volt elég hatékony, illetve javítani, erősíteni kell az erdészeti ágazat kommunikációját. Egyetért ezzel?

Célpontok

Csatatéri séták

Jelvénygyűjtő túra a villányi Ammonitesz tanösvényen

Ízeltlábúak

Betegségeket hordozó poszméhek (Magyar Mezőgazdaság)

2013. július 31. - Míg több haszonnövény beporzását a vadméhek és más rovarok végzik, a kereskedelmi célokra tenyésztett és importált poszméhekre az üvegházi növények, például a paradicsom beporzásában van szükség

Hírek

Az MNVH idén is a Szigeten (MTI)

Budapest, 2013. augusztus 5. - A Vidékfejlesztési Minisztérium és Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) idén is kiköltözik a Sziget fesztivál Civil Szigetére, ahol minden nap más programmal várják a fiatalokat.

Hírek

Bálatűz a Bakonyban (MTI)

MTI Fotó: Nagy Lajos Gyulafirátót, 2013. augusztus 5. - Körbálákról az erdő aljnövényzetére átterjedt tüzet oltják Gyulafirátót mellett a Bakonyban 2013. augusztus 5-én.

Erdőtűz

Mallorcán megfékezték az eddigi legnagyobb erdőtüzet (MTI/dpa/Hszinhua)

Madrid, 2013. augusztus 4. - Vasárnapra megfékezték a spanyolországi Mallorca szigetén az eddigi legnagyobb erdőtüzet, amelyet egy grillparti figyelmetlen házigazdája okozott, ám Spanyolország több vidékén még mindig megfeszített erőkkel küzdenek a bevetési egységek a különféle erdőtüzekkel.

Hírek

Mallorcán megfékezték az eddigi legnagyobb erdőtüzet (MTI/dpa/Hszinhua)

Madrid, 2013. augusztus 4. - Vasárnapra megfékezték a spanyolországi Mallorca szigetén az eddigi legnagyobb erdőtüzet, amelyet egy grillparti figyelmetlen házigazdája okozott, ám Spanyolország több vidékén még mindig megfeszített erőkkel küzdenek a bevetési egységek a különféle erdőtüzekkel.

Fotó-film

Mosonyi Szabolcsé a Csodakút természetfilm-fesztivál fődíja (MTI)

Szeged, 2013. augusztus 4. - Ismét Mosonyi Szabolcs nyerte a Csodakút nemzetközi természetfilm-fesztivál fődíját, a rendező az idén a Csendes gyarmatosítók című alkotásával érdemelte ki az elismerést - tájékoztatta Csabai Ferenc szervező vasárnap az MTI-t.

Sport

A vértelen vadászat vasárnapja (heol)

2013. augusztus 2. - ÍJÁSZAT, FELSŐTÁRKÁNY - Testközelből figyelni, meglesni vagy éppen kipróbálni egy adott sportágat – no ez az igazi próbatétel, ha az érdeklődő többet meg akar tudni a területről.

Események

Az édesvizekről kezdődik világkonferencia hétfőn Budapesten (MTI)

Budapest, 2013. augusztus 4. - A Nemzetközi Limnológiai Társaság (SIL) hétfőtől öt napon át Budapesten tartja 32. kongresszusát, amely Változatos vizek - gazdag élet címmel az édesvizek biodiverzitásával, a főbb élőlénycsoportok ökológiájával, az édesvizek modellezésével és egyes események előrejelzésével foglalkozik.

Méz

Több uniós támogatás jut a méhészeknek (MTI)

Budapest, 2013. augusztus 3. - Sikeresen zárulhat a Magyar Méhészeti Nemzeti Program két éve indult második ciklusa, a szeptemberben kezdődő 2016-ig tartó harmadik szakasz még eredményesebb lehet, mert megvalósításához évi 670 ezer euróval - 200 millió forint - több, évi 4,7 millió euró (1,4 milliárd forint) támogatásra szánt összeg áll rendelkezésre uniós és hazai forrásból - mondta Tantó Sándor, a vidékfejlesztési tárca illetékese az MTI-nek.

Napilapok

Pusztulnak a Balaton-felvidék feketefenyői (Magyar Nemzet)

2013. augusztus 2. - Rozsdaszínű feketefenyő-ligetek színesítik a látképet a Keszthelyi-öböl felett; a sokak számára népszerű fák végóráikat járják - tájékoztatott Gálhidy László, a WWF Magyarország munkatársa.

Hírek

Több per is folyik a hiteltelen Négy Mancs ellen (ForestPress)

2013. augusztus 2. - Megdöbbenve értesült Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára arról, hogy ugyanaz az ügyvédi iroda láthatja el a Négy Mancs jogi képviseletét, mint amelyik korábban a magyar baromfitenyésztők felkérésére éppen az osztrák alapítvány elleni fellépésben segédkezett - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája közleményében.

Partnereink