Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Lágyszárúak

Miért alszanak a virágok? (MTI)

New York, 2013. május 24. - Miért alszanak a virágok? Nem azért, mert fáradtak, és még csak nem is azért, mert álmosak - a legtöbb tudós szerint éppen hogy azért, mert kellőképpen fejlettek.

Hírek

Nem erre a földtörvényre várt a vidék (ForestPress)

Budapest, 2013. május 24. – A jogállamisággal nehezen összeegyeztetőnek tartja több civil szervezet az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága által szerdán elfogadott módosító indítványokat, melyek lényegében egy új földforgalmi törvényjavaslatot terjesztenek be.

Rendezvények

Gyermeknap a DALERD-del

A DALERD Zrt. a Szegedi Vadasparkkal közös szervezésben várja a gyermekeket a Vadaspark gyermeknapi rendezvényére, 2013. május 26-án 9 órai kezdettel.

Hetilapok

Már megint Bábolna! (Szabad Föld)

2013. május 23. - Mától négy napon át tart a magyar agrárgazdaság egyik legnagyobb kiállítása, a Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok, ahol csaknem 150 kiállító 21 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit.

Hírek

Újabb idegenforgalmi fejlesztések Nógrád megyében (MTI)

Salgótarján, 2013. május 21. - Három újabb Nógrád megyei projekt kapott összesen 660 millió forintos támogatást a turisztikai attrakciófejlesztés keretéből; a drégelypalánki kulturális tanösvény, a megye erdeit érintő ökoturisztikai fejlesztés és a mátrakeresztesi interaktív ásványkiállítás - tájékoztatta Becsó Zsolt (Fidesz), a Nógrád megyei önkormányzat elnöke kedden az MTI-t.

Napilapok

Vágták a fát hűvös halomba Ómassán (boon.hu)

2013. május 21. - Miskolc – A legügyesebb favágókat keresték szombaton Ómassán, az Északerdő Zrt. által immár nyolcadik alkalommal megrendezett hagyományőrző favágó versenyen.

Állati

Ban Ki Mun az elefántokért és ezáltal a békéért küzd (MTI)

2013. május 21. - Növekvő biztonsági kockázatnak nevezte az elefántok elejtését Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki a világszervezet közgyűlése elé tárt jelentésben rámutatott, hogy a vadorzók talán a líbiai polgárháborúból hátramaradt fegyverekkel gyilkolják az állatokat.

Állati

A ragadozóknál csak a tudatlanság veszélyesebb (Népszabadság)

2013. május 21. - Nem tudni, hogy a Gera Pál néven publikáló személy ismeri-e Cervantes világhírű regényét, a Don Quijote de la Manchát, mindenesetre a Vidékfejlesztési Minisztérium az erényes lovag szerepében évek óta cáfolni kénytelen az említett személy rendre fel-felbukkanó, tárcát érintő hamis megnyilatkozásait.

Hírportálok

Farönköket daraboltak, gallyaztak a tűzoltók (marcaliportal.hu)

2013 május 18. - Fakitermelő versenyen mérte össze tudását négy tűzoltó- (Barcs, Kaposvár, Nagyatád, Siófok) és nyolc favágócsapat Ropoly-pusztán, a SEFAG Zrt. fakitermelésre kialakított tanpályáján május 16-án.

Hírportálok

Boldog kormánybiztosok (erdély.ma)

2013. május 21. - Nagy öröm érte a napokban a demokraták marosvásárhelyi szenátorát, aki a tavaly decemberi parlamenti választásokon jutott parlamenti mandátumhoz, ezt megelőzően pedig a kormánybiztosi tisztséget töltötte be a megyében.

Partnereink