2013. április 4. - Stratégiát kell kialakítani Hargita megyében, hogy megvédjük a faiparban tevékenykedő kisebb léptékű beruházásokat és a munkahelyeket a háromszeki Schweighofer beruházástól – válaszolt megkeresésünkre Korodi Attila, aki egy Facebook bejegyzésben vetette fel a nagyberuházó ellehetetlenítésére vonatkozó stratégia kidolgozását.
Budapest, 2013. április 4. - A felsőoktatási államtitkár szerint nem szabad hatalmi szóval megszüntetni egyetemeket, főiskolákat, de azt el lehet várni, hogy az intézmények igyekezzenek profilt váltani.
2013. április 4. - A 70-es évektől kezdődően fokozódott az érdeklődés a környezeti problémák iránt. Azóta számos nemzetközi konferencia, dekrétum született bolygónk megóvása érdekében.
A mesés szépségű Lillafüredre csábítunk idén tavasszal minden kedves érdeklődőt egy különleges fotó-vonatozásra, ahol megrakott teherkocsikból álló szerelvényt kaphatnak lencsevégre az érdeklődők.
2013. április 3. - Március 31-ével kellett volna a hatóságoknak felszámolniuk az amazonasi őserdők mélyén az alig 450 fős awá törzs területét törvénytelenül elfoglaló favágók telepeit.
Szeged, 2013. április 3. - Kutyatenyésztőket ellenőriztek az elmúlt hetekben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai a Dél-Alföldön, akik szinte minden esetben találtak szabálytalanságokat - tájékoztatta a NAV regionális adó főigazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
2013. április 3. - Belvízkárokra is igényelhetik a mezőgazdasági termelők a kárenyhítő juttatást a mezőgazdasági kockázatkezelési törvény szerint - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán az MTI érdeklődésére.
2013.04.02. - Elszórtan permeteznek - A 2004-es gyapjaslepke invázió után idén ismét várható tömegszaporodásuk. A szakemberek már készülnek az ellenlépésekre.
Pécs, 2013. április 2. - Tényleges életfogytig tartó fegyházra súlyosította a Pécsi Ítélőtábla kedden, jogerősen annak az orvvadásznak a büntetését, aki egy természetjárót megölt, egy vadászt pedig súlyosan megsebesített tavaly márciusban Magyarlukafa közelében.
2013. március 30. - A márciusban tapasztelt hideg és havas időjárás a vonuló madarak útját is akadályozta. A költéseket azonban nem zavarta a szokatlan hideg.
Budapest, 2013. április 2. - Az LMP arra kéri Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy hozza nyilvánosságra Tolnai Jánosné Szatmári Katalinnak, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) főigazgatójának teljes és naprakész szakmai önéletrajzát.