Budapest, 2013. március 21. - Az előrejelzések szerint pénteken az északi és az északkeleti országrészben hófúvásokra lehet számítani, a Magyar Közút Zrt. arra kéri a járművezetőket, hogy az érintett területen senki ne induljon útnak.
2013. március 21. - A WWF 2013. március 23-án hetedik alkalommal szervezi meg a világ legnagyobb környezetvédelmi akcióját, a Föld Óráját, amikor egy órára ismét sötétségbe borul Földünk.
2013. március 21. - Az elmúlt hét második felének rendkívüli időjárása a Rám-szakadékban is károkat okozott. A turistautat a Pilisi Parkerdő Zrt. a károk felszámolásáig átmenetileg lezárta.
2013. március 20. - Debrecen – Március elején ismét elindította közmunka programját a Nyírerdő Zrt. Hajdú-Biharban majdnem ötszáz embernek tudnak munkát adni.
2013. március 20. - A hétvégi orkán erejű szél jelentős károkat okozott az erdőkben: több száz, több ezer fáz tépett ki tövestül, vagy tört keresztbe a szél – írja a Burgenland.ORF.at .
Békéscsaba, 2013. március 20. - A rendőrség vizsgálja a jeladós parlagi sas elpusztulásának körülményeit Békés megyében. A Körös-Maros Nemzeti Park ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen, a nyomozás jelenleg is tart - tájékoztatta Szelényi Balázs zoológiai felügyelő az MTI-t.
Stockholm, 2013. március 20. - A svéd hadsereg elismerte felelősségét és bocsánatot kért, amiért közrejátszott több mint ötszáz amerikai nyérc (Neovison vison) halálában azáltal, hogy alacsonyan szálló repülőgépeivel úgy megzavarta a menyétféle emlősállat felnőtt egyedeit, hogy azok elpusztították saját kölykeiket.
Budapest, 2013. március 20. - Az önkormányzati szabályozás visszaállítását javasolja a mezőgazdasági haszonállatok tartásánál az alapvető jogok biztosa, mert szerinte a jelenleg érvényes előírás nem tesz különbséget a települések típusai és az állattartás fajtái között.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Budapest, 2013. március 20. - Szűcs Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési infrastruktúra főosztályának főosztályvezetője (b), Szili Katalin, a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa (NFFT) tiszteletbeli elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, az NFFT elnöke, Bartus Gábor, az NFFT titikára, Náray-Szabó Gábor, a tanács társelnöke a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanácsa ülésén a Parlament Delegációs termében 2013. március 20-án.
Brüsszel, 2013. március 20. - Kedd éjjel sikerült megállapodásra jutniuk az Európai Unió agrárminisztereinek a közös agrárpolitika (KAP) átalakításáról, amelynek alapján megkezdődhet az egyeztetés az Európai Parlamenttel.
Csóka György felvételei 2013. március 19. - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága és az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) által működtetett Országos Erdőkár Nyilvántartó Rendszer (OENyR) a 2012. évben fokozódó gyapjaslepke (Lymantria dispar) károsítást, illetve károsítás veszélyt regisztrált.
Nyíregyháza, 2013. március 19. - Számba veszi a nyíregyházi Sóstói-erdőben fészkelő baglyokat a helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület.
Pécs, 2013. március 19. - Másodfokon folytatódik a Pécsi Ítélőtáblán április 2-án annak az orvvadásznak a pere, aki a vád szerint egy természetkedvelőt megölt, egy vadászt pedig súlyosan megsebesített tavaly márciusban Magyarlukafa közelében.
2013. március 18. - Mintaszerű vadgazdálkodás, szenzációs eredmények a Kisalföldi Erdőgazdaságnál Kiemelkedő eredménnyel zárult a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. ásványrárói kerületében a 2012/13-as téli idényben a vaddisznóvadászat.
2013. március 18. - STOR svéd családi vállalkozás által speciálisan a kíméletes faanyagmozgatásra fejlesztett forwarder próbaidőszaka alatt jól vizsgázott a Pilisi Parkerdő Zrt. Pilismaróti Erdészeténél.
Washington, 2013. március 18. - A jegesmedve módfelett homogén faj, és nincs bizonyíték arra, hogy a barnamedvétől származna - derítették ki genetikai elemzéssel a Kaliforniai Egyetem kutatói, fenekestől felforgatva a szoros rokonságban álló két faj evolúciós történetéről szóló elképzeléseket.