Budakeszi, 2013. február 25. – A Budakeszi Vadaspark hiúza és vadmacskája is részt vesz abban a tudományos projektben, amely a hazai emlős ragadozó fajok természetes környezetben történő megfigyelését segíti.
2013. február 25. - Bács-Kiskun megye, valamint Kecskemét és környéke városmarketingje szempontjából briliáns írás jelent meg a „Mi erdőnk” című kiadványban.
2013.02.25. - Élőhalott fák, szellemek, földönkívüliek, látomások, természetfeletti energiák Bács-Hójában. A BBC szerint ez az ötödik legrémisztőbb hely a világon.
Miskolc, 2013. február 25. - Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Sajón, a Taktán és a Tarnán levonuló árhullám miatt mind a három folyón hétfőn az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (Émvizig) - tájékoztatta Csont Csaba védelemvezető-helyettes az MTI-t.
Budapest, 2013. február 25. - Lezárult az új Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara létrehozására irányuló választási folyamat első szakasza, amelynek során a február 1-21. közötti voksoláson 19 megyében összesen 1230 kamarai küldöttet választottak meg.
2013. február 25. - Február 25-én új arculattal mutatkozik be az egyre erősödő magyar öko-tévé. Az OzoneNetwork megújuló látványvilágának vizuális alapjait Yann Arthus Bertrand légifotói adják, aki közös küldetésünk miatt örömmel támogatja a csatornát.
2013. február 24. - Immár második alkalommal adott otthont, és teret a Püspökladányi, Farkasszigeti Arborétum a mozgás megszállottjainak szervezett programnak.
ForestPress fotók 2013. február 24. - SILVA NATURALIS - A folyamatos erdőborítás megvalósításának ökológiai, konzervációbiológiai, közjóléti és természetvédelmi szempontú vizsgálata
2013. február 24. - A Pilisi Parkerdő ZRt. Budapesti Erdészete az általa kezelt erdőterületen, Budakeszi községhatárban az alábbi erdőrészletekben tervez fakitermelési munkákat a 2013-as évben:
2013. február 23. - A Cserhát és a Börzsöny térségében az Ipoly Erdő Zrt. közel 20 ezer mázsa tűzifát szállított ki mintegy száz önkormányzathoz, melyet azok a szociálisan leginkább rászorulók között osztanak el.
Pásztó, 2013. február 23. - Helyszíni szemlét tartottak az illetékes katasztrófavédelmi, vízügyi és önkormányzati szakemberek a hasznosi víztározónál, illetve a tervezett mátrakeresztesi záportározó környékén szombaton: az időpont nem véletlen, hiszen rövidesen nagy arányú hóolvadás kezdődhet a Mátrában.
Eger, 2013. február 23. - Akár 400 évig is elélhet az egri termálfürdő platánfája, amelyet az év fájává választottak tavaly Magyarországon, így az év európai fája versenyben idén ez képviseli hazánkat.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt Hortobágy község, 2013. február 24. - Déri János, a Hortobágyi Madárkórház állatorvosa készül szabadon engedni egy mérgezésből meggyógyult egerészölyvet (Buteo buteo)Hortobágyon 2013. február 24-én.
2013. 02. 23. - A nehéz vizsgálhatóság, az egymásnak ellentmondó kísérleti eredmények és a fájdalom fogalmának eltérő meghatározásai miatt a kérdésre a mai napig nincs egyértelmű válasz.
Debrecen, 2013. február 23. - Nem hasznosulnak eléggé a tudományos eredmények a mezőgazdasági termelésben Nagy János professzor szerint, a Debreceni Egyetem (DE) agrártudósa ezért kifejezetten gazdálkodóknak írta Versenyképes kukoricatermesztés című munkáját.
Washington, 2013. február 24. - Amerikai gépekről tavasszal paracetamolos egerekkel "bombázzák meg" Guamot, így próbálják megritkítani a dzsungel sűrű lombjaiban elszaporodott barna fakígyó-állományt - közölte szombaton weboldalán a The Washington Post.
2013. február 23. - Egykor a Mogyoródi-pataktól majdnem Dunakeszi határáig húzódott az az összefüggő, lápos terület, melynek ökológiailag felbecsülhetetlen értékű vizes élőhelyén több száz ritka növény- és állatfaj talált menedéket.
Miskolc, 2013. február 23. - Négy sífelvonó működik szombaton a bükki síparadicsomban Bánkúton, és ugyancsak igénybe vehetők a felvonók a sátoraljaújhelyi Zempléni Kalandparkban.
Budapest, 2013. február 22. - Egyeztetésre hív civil szervezeteket a vidékfejlesztési miniszter a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatról - közölte a szaktárca pénteken az MTI-vel.