2012. szeptember. 18. - Gánt – Egy svájci program segítségével két szervezet új életet lehel az erdei óvodák és iskolák működtetésébe. Közel 360 millió forintot költhetnek céljuk elérésére.
2012. szeptember 29. - Nemrég mérték fel az Egyesült Államokban, mely szakmák felelősek a legtöbb halálos munkahelyi balesetért. A három legveszélyesebb foglalkozás ott a halászat, a favágás és a repülés lett. Megnéztük, nálunk mely ágazatok dolgozói vannak a legnagyobb veszélyben.
2012. szeptember 27. - A városi ember ilyenkor, ősszel alig várja, hogy kiszabaduljon a természetbe. Ott aztán vagy tudja, miként kell viselkednie, vagy sem.
2012. szeptember 30. – Az OzoneNetwork TV Egyenlítő című műsorában október 1-jén, 23 órakor kerül adásba a hazai vadászat örömeit és gondjait boncolgató beszélgetés.
2012. szeptember 29. - Kaló Imre szomolyai szőlész-borász a 2011-es év Borászok borásza díj kitüntetettje. Emellett ma is hivatásos erdész, emiatt is úgy ismeri a faluját és környékét, mint a tenyerét.
2012. szeptember 27. - Az Erdészeti Tudományos Intézet három évre szóló kutatás-fejlesztési megállapodást kötött a dél-koreai Erdészeti Tudományos Intézettel (Korea Forest Research Institute) az ottani akáctermesztés fejlesztésének elősegítése céljából – mondta el a ForestPress-nek Rédei Károly.
Antli István és Gőbölös Péter fotói 2012. szeptember 28. - Tájba illesztett Szent Hubertusz fakápolna a vadászok és az erdészek védőszentjének tiszteletére
2012. szeptember 27. - Több mint száz millióan fognak meghalni, és a globális gazdasági növekedés a GDP 3,2 százalékával csökken 2030-ig, ha az emberiség nem teszi meg a szükséges lépéseket a klímaváltozás megfékezésére - figyelmeztet egy szerdán közzétett tanulmány, amely húsz ország vezetőinek megbízásából készült.
Greguss László fotója 2012. szeptember 27. - 2012-ben a „Kétmilliomodik hektár magyar erdő” emlékérmet az alapítók – a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság és az Országos Erdészeti Egyesület – több jelölt közül Czifra Szilviának, a Magyar Rádió Kossuth Adó kiemelt szerkesztőjének ítélték oda.
2012. szeptember 26. - A világ egyik legveszélyeztetettebb állata, az ázsiai gepárd háziállatok fogyasztására kényszerül azokon a területeken, ahol zsákmányállatai megritkulnak.
2012. szeptember 26. - Európai uniós tagságunk és az agrárium gazdaságban betöltött kiemelt szerepe is összeköti a két országot – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, miután Budapesten tárgyalt Laimdota Straujuma lett mezőgazdasági miniszterrel.
2012. szeptember 26. - A XVI. Erdők Hete rendezvénysorozat 2012. október 1-7-e között zajlik. Az Erdők Hete idei jelmondata: Fedezd fel az erdőt az erdésszel!
2012. szeptember 26. - A Nyugat-magyarországi Egyetem Látogatóközpontja, a LIGNEUM szeptember 28-án, pénteken a Kutatók Éjszakáján nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
2012. szeptember 26. - A püspökladányi Dorogi Márton Művelődési ház aulájában nyílt meg az Erdészeti Tudományos Intézet két kutatója által készített fényképekből kiállítás a hét végén.
2012. szeptember 25. - Rovana Plumb környezetvédelmi miniszter hétfőn találkozót szervezett medveügyben a vadászokkal és a civil szféra képviselőivel, írja az erdélyi lap.
2012. szeptember 25. - Tarantino-filmbe illő módon pusztult el két védett parlagi sas és négy holló Borsod megyében, de nem, nem egyszerre lőtték le egymást.