2012. szeptember 13. - A középkorban az erdőt közvagyonnak tekintették, szabadon használhatták, sőt a népesség számának növekedésével fellépő mezőgazdasági területigény változásával folyamatosan irthatták is.
2012. szeptember 14. - 1867. szeptember 5-én Kátlócon, Pozsony megyében született Krippel Móric. Középiskoláit Pozsonyban végezte. Tanulmányait a selmecbányai akadémián 1887-1890. között folytatta.
2012. szeptember 12. - XVI. Erdők Hete - 2012. október 1-7. Az Erdők Hete nyitórendezvénye 2012. szeptember 28-án Napkoron, a Harangodi Erdészeti Erdei Iskolában lesz.
2012. szeptember 12. - Koratavaszon figyeltek fel a Mátrában először a szakemberek azokra a rozsdás barna erdőfoltokra, amelynek közvetlen közelébe érve meglepő kép tárult az erdész szakember, az erdőjáró turista elé.
2012.09.12. - A szokásosnál jóval korábban jelentkezett az ősz a Mátrában. Az egész éven át tartó aszály nagyon megviselte a lombhullatókat. Szeptember elején még korai a lombvesztés, de a bükkösökben már a legtöbb fa már elvesztette leveleit.
2012. szeptember 12. - Fenyves erdő aljnövényzete ég 10-15 hektáron Kiskunhalas mellett, több helyütt a fák koronája gyulladt ki szerda délután – közölte Kovács Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
2012. szeptember 10. – A fenti címmel tartott szimpóziumot Sopronban, 2012. szeptember 7-én a NymE Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézete társrendezőivel – NymE ERFARET Kft, OEE Közgazdasági és a Tanúsítási rendszerek szakosztályai – együttműködve a III. Erdész-ökonómus Találkozó égisze alatt.
2012. szeptember 11. - Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság - Erdészeti Szakosztály Országos Erdészeti Egyesület Erdélyi Helyi Csoport rendezvénye Szászrégenben
2012. szeptember 11. - Vádat emelt az ügyészség a napokban a mozsgói orvvadász ellen, aki egy természetkedvelőt brutálisan megölt, egy vadászt pedig súlyosan megsebesített márciusban a baranyai Magyarlukafa közelében.
2012. szeptember 11. - A növekvő energiaárak arra sarkallják a görög emberek egy részét, hogy alternatív fűtési módszerek felé forduljanak, a hellén állam egyes régióban például duplájára emelkedett a tűzifa iránti kereslet.
2012. szeptember 11. - A növekvő energiaárak arra sarkallják a görög emberek egy részét, hogy alternatív fűtési módszerek felé forduljanak, a hellén állam egyes régióban például duplájára emelkedett a tűzifa iránti kereslet.
2012. 09. 11. - A világ leglassabb állata és az ázsiai egyszarvú is szerepel azon a százas listán, amelyet a Föld legnagyobb veszélyben lévő élőlényeiről készítettek.
2012. szeptember 11. - Az Európai Bizottság 2011. december 12-én hozta nyilvánosságra a „Programme for the Environment and Climate Action” (az EU környezet és természetvédelmi LIFE programjának folytatása) tervezetét.
2012. szeptember 11. - A szkeptikus érvek inkább elemei az éghajlatváltozásnak, de nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az üvegházgáz-kibocsátás globális klímakatasztrófát okoz.
2012. szeptember 10. – A fenti címmel tartott szimpóziumot Sopronban, 2012. szeptember 7-én a NymE Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézete társrendezőivel – NymE ERFARET Kft, OEE Közgazdasági és a Tanúsítási rendszerek szakosztályai – együttműködve a III. Erdész-ökonómus Találkozó égisze alatt.
2012.09.08. - ELISMERÉS A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át Luzsi József, a MEGOSZ elnöke, a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület elnökségi tagja a közelmúltban.
2012. szeptember 10. - A Nyugat-magyarországi Egyetem infrastrukturális hátterének fejlesztésében nagy előrelépést jelentett a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében elnyert pályázat, a „Zöld Egyetem” program infrastrukturális feltételeinek megteremtése.