2024. szeptember 3. - Mintegy 330 darab vadriasztó prizmát helyeztek el a közelmúltban négy térségbeli útszakaszon – jelentették be sajtótájékoztatón a Páneurópai Piknik Emlékparknál.
2024. szeptember 2. - A ragadozók közül négyet már elfogtak, de legalább két farkas még mindig szabadon van, ami félelmet kelt az Uttar Prades államban lévő Bahraich körzet lakói között.
2024. szeptember 2. - Homoki Nagy István Kossuth-díjas filmrendező, az első egész estés magyar természetfilm készítője száztíz évvel ezelőtt, 1914. szeptember 2-án született Mezőtúron.
2024. szeptember 2. - Hargita megyében tavaly 15, idén 12 veszélyes medvét lőttek ki azonnali beavatkozással, az RMDSZ által elfogadtatott sürgősségi rendeletet alkalmazva – írta Tánczos Barna.
2024. szeptember 2. - Szeptembertől kezdetét veszi az erdészeti bemutató üzemi program, melynek keretében az erdők kezelésével kapcsolatos tudásátadásban vehetnek részt az erdőgazdálkodásban dolgozó szakemberek.
2024. szeptember 2. - Az agrárszakképző intézményekbe 3532 diák iratkozott be a 2024-2025-ös tanévre, a felnőttoktatásban résztvevőkkel együtt 4200-an kezdik meg a tanulmányaikat ezen a területen - mondta az agrárminiszter hétfőn Hajdúböszörményben.
Budapest, 2024. augusztus 1. - A nyári kapás növényeknek az elmúlt egy héten nagy szüksége lett volna csapadékra, Magyarország jelentős részén nagyfokú, egyre fokozódó aszály tapasztalható.
A VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. 17. alkalommal, 2024. szeptember első szombatján rendezi meg a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivált, a Soponyai Ökoturisztikai Centrumban.
Ajka, 2024. augusztus 31. - A bányászat nem csak Ajka és térsége szempontjából fontos, hanem Magyarország történelmében, társadalomtörténetében is kulcsfontosságú szerepet játszott - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter szombaton Ajkán, a 74. bányásznapon.
Budapest, 2024. augusztus 29. - Nagy valószínűséggel medvét láttak járókelők Miskolcon, az Avason, a Horváth-tetői játszótér környéki erdősávban csütörtök délelőtt - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
Kolozsvár, 2024. augusztus 29. - Ismét emberre támadt egy medve az erdélyi Beszterce-Naszód megyében, Kolibica üdülőtelepen: az állat a háza udvarán támadt rá az 54 éves férfira, aki megsérült, és kórházba szállították - írta csütörtökön a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása alapján az Agerpres.