2011. június 23. - Az erdészeti faanyag kontrollált és fenntartható energetikai felhasználása egyáltalán nem káros sem környezetvédelmi, sem erdőgazdálkodási szempontból, sőt felhasználása nemzetgazdasági érdek és erősség - emelik ki a Biomassza Erőművek Egyesülése (BEE) szakértői a "Nemzeti Energiastratégia 2030" koncepció kapcsán összeállított anyagukban.
2011. június 23. - Kiemelkedő sikert ért el a SEFAG ZRT. két fotósa Horvátországban az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett Erdő az erdész szemével című nemzetközi fotókiállításon.
2011. június 23. - A vándorgyűlés jelmondata Kaán Károlyt idézve „Az erdőgazdaság a fontos gazdasági tényezőkkel összhangban működve, az állam céltudatos fejlődését segítse elő”.
Bemutatkoznak a díjazottak – „Természettudományok megismerésének akadálymentesítése” pályázat eredményeiről beszélnek a Nyugat-magyarországi Egyetem hallgatói
2011. június 23. - Tetemes összeggel, több mint 90 millió dollárral (16,7 milliárd forintnak megfelelő összeggel) támogatja a Világbank a trópusi erdőirtás lassítását szolgáló programjait Norvégia és Németország.
2011. június 19. - Fák és fák mindenütt: egy új ENSZ tanulmány szerint rendkívül gyorsan gyarapodnak az erdők Európában, elsősorban Oroszország területén nagy a növekedés.
2011. június 23. - Több civil szervezet vezetője egyeztetést folytatott Jávor Benedekkel, az országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának LMP-s elnökével és Nagy Andorral, a bizottság KDNP-s alelnökével az alapvető jogok biztosának mandátumáról szóló sarkalatos törvény tervezetéről.
2011. június 20. - Május 16. és június 3. között Genfben megtartották a Meteorológiai Világszervezet 16. kongresszusát, amelyen Romániát dr. Ion Sandu, az Országos Meteorológiai Intézet vezérigazgatója mellett dr. Makkai Gergely, a marosvásárhelyi meteorológiai központ vezetője képviselte.
2011. június 21. - Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el június 20-tól a Csongrád és Tolna megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz méteren belüli területre a Bács-Kiskun és a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága - közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság hétfőn.
2011. június 21. - A rendőrség egy nyugdíjas rendőrt gyanúsított meg a napokban azzal, hogy az ő gondatlansága miatt végződött halállal egy vadászat májusban, a baranyai Teklafalu közelében.
Fotó: Kovács Csaba 2011. június 21. - Nagy érdeklődés mellett tartotta meg Gencsi Zoltán érdekfeszítő előadását a magyar szürkéről június 21-én este Püspökladányban.
2011. június 21. - Július 15-től mintegy 3 milliárd forint támogatásra lehet pályázni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból (ÚMVP) ritka és veszélyeztetett növények és mikroorganizmusok genetikai állományának megőrzésére.
Tisztelt szerkesztőség! Jávor Benedek, a Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke és Nagy Andor, a Fenntartható fejlődés bizottságának KDNP-s alelnöke zöld civil szervezetekkel egyeztet az új ombudsmani törvényről és az ombudsmani rendszerről 2011. június 22-én (szerdán) 11.00 órától a Képviselői Irodaház 562-es tárgyalójában (Budapest V. ker. Széchenyi rkp. 19., V. emelet)
MEGHÍVÓ A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait Szabó Orsolya doktorandusz „Természetes anyagokkal történő tápanyag-utánpótlás fás szárú energetikai ültetvényekben” című beszámoló előadására