Fotó: Tóth János 2011. május 20. - Az ukrán erdészeti erdei iskola gyermekkórusának kedves éneke után a NYÍRERDŐ Zrt. Halápi Erdészetének fiatal kürtösei gyönyörűen intonált fanfárokkal hívták fel a figyelmet az ünnepség kezdetére.
2011. május 19. - Immár XXV. alkalommal rendezték meg a 13 éves múltra visszatekintő erdészdiák találkozót. A brassói és az anyaországi diákok szervezése alatt álló, évi két tanulmányutat sem Magyarországon, sem Erdélyben nem tarthatnák meg a mögöttük álló, őket támogató és vendégül látó erdészszakma nélkül.
2011.05.19. - A Mecseki Erdészeti Zrt. is csatlakozott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett „Te szedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!” elnevezésű akcióhoz.
„Miért sirattok? Isten arca volt, Mely simogatóan, hívóan rám hajolt. S én mentem… és most fényözönben élek! És nem vagyok más, csak tisztuló lélek. Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már ISTEN-nél vagyok."
2011. május 18.- Erdei Iskolai Infrastruktúra fejlesztésre nyert a győri székhelyű Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. 34,5 millió forint uniós támogatást a KEOP - 3.3 0/09 jelű kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében.
2011. május 18.- Megosztja a nagykovácsiakat az erdőben settenkedő tigris legendája. Egyeseknek gyanús a vándorcirkusz, még ha csak uszkárokkal és puputevékkel léptek is fel. Mások szerint a tigris, ha lenne is, eltörpülne a környéken egykor rejtőző valódi nagyvadak mellett. Tigrislesen voltunk.
2011.május 17. - Máig nincs gyanúsítottja a hétvégi teklafalui tragikus kimenetelű vadászbalesetnek, a rendőrség nyomoz, és a vadászati szakhatóság is vizsgálódik. Úgy tudjuk: a hajtót megelőzően egy kutyát is lelőttek, mégsem vetettek véget a vadászatnak.
2011.május 17. - Máig nincs gyanúsítottja a hétvégi teklafalui tragikus kimenetelű vadászbalesetnek, a rendőrség nyomoz, és a vadászati szakhatóság is vizsgálódik. Úgy tudjuk: a hajtót megelőzően egy kutyát is lelőttek, mégsem vetettek véget a vadászatnak.
2011.május 17. - Máig nincs gyanúsítottja a hétvégi teklafalui tragikus kimenetelű vadászbalesetnek, a rendőrség nyomoz, és a vadászati szakhatóság is vizsgálódik. Úgy tudjuk: a hajtót megelőzően egy kutyát is lelőttek, mégsem vetettek véget a vadászatnak.
2011. május 16. - Életveszélyes sérüléseket szenvedett egy munkás a bakonycsernyei faipari vállalatnál, a munkahelyi baleset ügyében a rendőrség a munkaügyi főfelügyelőséggel közösen folytatja a vizsgálatot.
2011/05/16 - A PostEurop tagországok minden évben szavazás útján választanak ki egy témakört, melyet valamennyien az adott évben kiadásra kerülő ún. EUROPA bélyegen jelenítenek meg. 2011. az UNESCO döntése értelmében az „Erdők Nemzetközi Éve". Ehhez illeszkedik az EUROPA bélyeg témája is: „Erdők".
2011. május 16. - Fatolvajt fogtak a Siklósi Rendőrkapitányság rendőrei csütörtök délután Alsószentmárton külterületén. A tettes menekülni próbált, de nem jutott messzire.
2011.május 12. - Egy gombabetegség miatt tömegesen pusztulnak a fekete fenyők a Mecsekben. Ez a fajta nem őshonos Magyarországon, ezért a betegségek ellen sem ellenálló. Az elszáradt fák kivágása több 10 millió forintba kerül az erdészetnek.
2011.05.11. - Adócsalás bűntett és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást a Mecseki Erdészeti Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága. Raklapokkal üzleteltek, de csak papíron.