Havilapok Megjelent az Erdőkerülő 2011. márciusi száma.
Méret: 0.5 MByte LETÖLTÉS
2003 óta
Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.
41 484 cikk
Havilapok Méret: 0.5 MByte LETÖLTÉS
2011. április 4. – A Vidékfejlesztési Minisztérium ismét társadalmi vitára bocsátja a hungarikum törvényt „Mindnyájan tudjuk, hogy az akác külföldről jött hozzánk, de azt is, hogy teljes polgárjogot nyert és nem is tekinthetjük már idegennek.
2011. április 4. - A Ferenc-csatorna építésének körülményeiről szól a Duna Televízió Blaskó Márta által 2002-ben készített filmje, melyet 2011. április 5-én kedden este 6 órai kezdettel mutatunk be a szegedi Millenniumi Kávéház klubhelyiségében.
2011. április 4. - Második körben bocsátja társadalmi egyeztetésre a Vidékfejlesztési Minisztérium a hungarikum törvényt.
2011. április 4. - Költők, szociológusok, műfordítók helyett végre szakembereknek kellene kézbe venniük a Duna rendbetételének, és vele a magyar belvízi hajózás fejlesztésének ügyét a hajós szakember szerint, mert a jelenlegi helyzet évente forint tízmilliárdokban kifejezhető károkat okoz hazánknak.
2011. április 4. – „Erdészcsillag a Hálózat TV-ben - 2003. október 20-án (hétfőn), 19.30-kor a Hálózat TV műsorában látható az Erdészcsillag következő adása.
2011.04.04. - Kinek való a túraútvonal, ki merészkedik fel a hegyre ösvény és térkép nélkül - ezzel is foglalkozott hétfői adásában a Napközben, amelynek riportere a Mecsekben kalandozott.
2011. április. 01. Az országban 16 milliárdot, a megyében 900 millió forintot termel az ágazat
2011-04-04 - Időben – és ami a mai világban szintén fontos – az előre eltervezett költségkereten belül készült el a londoni olimpiára megálmodott hegyikerékpáros pálya.
2011-04-04 - Új divat hódít Nagy-Britanniában, bútorokat és fali díszeket gyárt ugyanis egy cég használt snowboardokból.
Hírek 2011. április 4. - A trópusi mangroveerdők legtöbb más erdőfajtáénál sokszorta nagyobb karbonmegkötésük miatt rendkívül fontos szerepet játszanak a klímaváltozás lassításában, sajnos azonban az utóbbi évtizedekben jelentősen csökkent élőhelyük, és ma is számos veszély fenyegeti őket.
2011. április 2. - Puskát sokféle okból visz magával az ember az erdőbe.
2011. április. 01. - Vitaindító kerekasztal-beszélgetésre hívtuk az erdővel kapcsolatban lévő cégek, szervezetek, intézmények képviselőit. Mindannyian örömmel csatlakoztak erdővédő programunkhoz.
2011. április. 01. - Veszprém - Erdővédő programot indított útjára lapunk, melynek keretében szakemberek bevonásával választ keresünk a témával kapcsolatos kérdésekre és be is mutatjuk az erdészek munkáját.
2011. április. 02. - Székesfehérvár - Elérte célját a Fejér Megyei Hírlap Erdővédő programjának nyitófóruma: a felmerült problémákra sokan választ, de legalábbis a megoldásra ígéretet kaptak az erdészeti szakma képviselői közül. A falopások és a magánerdő kezelése is szóba került.
2011. április. 02. - Fent csupaszak még az ágak, lent pompás virágszőnyeg veszi körül a törzseket.
2011. április. 01. - A Vas megyében lévő 45 ezer 370 hektárnyi állami erdőt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. kezeli. A társaság tevékenysége egyebek mellett az erdőművelésre, a fakitermelésre, a közjóléti létesítmények gondozására is kiterjed.
2011. április 1. - Az uniónak pozitív, meghatározó szerepet kell vállalnia az éghajlatpolitikai folyamatokban - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az uniós környezetvédelmi miniszterek informális ülését záró tájékoztatón.
2011.04.03. - Feltehetően orvvadász lőtt le egy őzbakot a Bács-Kiskun megyei Petőfiszállás közelében.
2009. április 30. - Szakmunkás-bizonyítvány, dicsőség és motoros fűrész – ezekért versenyeztek
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!
Budapest, 2004. május 25. Dr. Magas László úr vezérigazgató Kisalföldi Erdőgazdaság RT 9002 Győr. Corvin u 9 Kedves Laci!
2011. április 1. - DR. KISS SÁNDOR, (Jobbik): - Nyírmihálydi Szabolcs-Szatmár-Beregben lévő község, Nyírbátor és Nyíradony között.
2011. április 3. - Az ENSZ 2008-ban meghirdette az „Ültess a Bolygóért-Milliárd Fa Kampány” elnevezésű programját.