Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Sajtószoba

Parkerdő természetesen 2010-2012

266 millió forintos európai uniós támogatással, Parkerdő természetesen 2010-2012 elnevezéssel tovább folytatódhat a Pilisi Parkerdő Zrt. 2008-ban sikerrel indult természetvédelmi programja. Az új pályázati program ünnepélyes elindítására

Napilapok

Tervezett fakitermelés folyt a Nagyerdőben a Pallagi út mentén (haon.hu)

2011. március 30. - Debrecen - Három kisebb területen, összesen 1,6 hektáron termelték ki az ott levő nem őshonos fekete dió és különböző elegy fafajú állományokat – kaptuk az információt Fekete György erdészeti igazgatótól, miután több olvasónk jelezte, komoly erdőirtás történt a Pallagi útnál

Hírportálok

FAGOSZ tisztújítás - új elnök, elnökség (Fatáj)

2011. március 31. - A Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség 2011. március 29-i Tisztújító Közgyűlése megválasztotta Elnökségét és új Elnökét a 2011-2015 közötti időszakra.

Hírportálok

Fegyver volt a kocsijában (HavariaPress)

2011. március 30. - Lőfegyverrel visszaélés miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a ibrányi férfi ellen, akinek autójában hangtompítóval ellátott, átalakított légfegyvert találtak szombaton.

Kutya

Világsiker a magyar kutya (MR1 Kossuth)

2011. március 30. - Közvetve a Facebook alapítója is népszerűsíti a magyar kutyafajtákat, a közösségi oldal alapítója, Mark Zuckerberg nemrégiben egy pulit vásárolt magának, a Beast (Vadállat) nevű ebnek pedig külön oldala van a hálózaton.

Állati

A szebb madarak intelligensebbek is (MTI)

2011. március 30. - A csíz tojó közvetve a potenciális partner szellemi képességeit is figyelembe veszi, amikor párt választ.

Krónika

Egy hagyomány újraéled Kaszón (ForestPress)

Fotó: Horváth László 2011. március 29. - Erdészkerületi nap a HM Kaszó Zrt-nél – Reményeink szerint a régi időkhöz hasonló kép fog kialakulni az erdészekről, amikor még rangot jelentett a társadalomban erdésznek lenni

Vadhatás

Talált pénz a gazdáknak a vadkár? (Tolnai Népújság)

2011. március 28. - VADÁSZTÁRSASÁGOK Nagyobb a vadállomány által okozott kárigény, mint a bevétel Nincsenek könnyű helyzetben a vadásztársaságok, a növekvő vadkárok, a magas terményárak miatt veszélybe kerülhet a működésük.

Napilapok

Talált pénz a gazdáknak a vadkár? (Tolnai Népújság)

2011. március 28. - VADÁSZTÁRSASÁGOK Nagyobb a vadállomány által okozott kárigény, mint a bevétel Nincsenek könnyű helyzetben a vadásztársaságok, a növekvő vadkárok, a magas terményárak miatt veszélybe kerülhet a működésük.

Állati

Illegális bölénybevándorlás (Kárpátinfo)

2011. március 29. - Ukrajnában élni sokak szerint nem könnyű. Az ország nehéz gazdasági körülményei azonban mégsem akadályoznak meg sokakat abban, hogy ezt a vidéket válasszák lakóhelyükül.

Partnereink