Kaán Károly erdőmérnök 1867. július 12-én született Nagykanizsán. Az MTA levelező tagja (1924). Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. A selmecbányai erdészeti főiskolán szerzett oklevelet 1888-ban.
Külföldi tapasztalatokat is gyűjtve erdőhivataloknál dolgozott: 1889-től Besztercebányán állami erdész, 1907-ben erdőmester, 1908-tól a Földművelésügyi Minisztériumban szolgált. 1919-ben helyettes államtitkár, 1924-25-ben az erdő- és faügyek kormánybiztosa, nyugdíjazásáig címzetes államtitkár.
Kezdeményező szerepe volt az Alföld átfogó fásításának megindításában. Nevéhez fűződik az állami erdőigazgatás újjászervezése és a természetvédelmi törvény megalkotása. Erdőgazdálkodási programjának megalapozása s az erdőtelepítések lehetőségeinek bizonyítása érdekében úttörő gazdaság- és erdészettörténeti kutatásokat végzett. Kutatásaiért, tudományos eredményeiért az MTA 1924-ben levelező tagjává választotta.
Alapító tagja és elnöke volt az Országos Természetvédelmi Tanácsnak és az Országos Erdészeti Egyesületnek. Kaán Károly Természeti emlékek fenntartása című kötete hatására (1909-ben jelent meg) Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter még ugyanebben az évben rendeletet adott ki „a természeti emlékek összeírása érdekében”. A hazai természetvédelem alapelveit kidolgozó Kaán Károly már az 1931-ben megjelent „Természetvédelem és természeti emlékek” című könyvében javasolta a Kis- és Nagyszénás egy részén rezervátum kijelölését a ritka növények megóvása érdekében.
1940. január 28-án hunyt el Budapesten. A Farkasréti temetőben nyugszik.
Emlékét a püspökladányi arborétumban szobor, a nagykanizsai Batthyány Gimnázium falán márványtábla őrzi.
