Az erdészetben, az erdőrendezés feladata a gazdálkodás olyan szabályozása, hogy az erdő tartamosan szolgáltassa azt a legnagyobb hasznot, amely a fennálló körülmények között elérhető.Tízéves szolgálat után megszűnik, illetve szervezetileg átalakul az erdészeti hatóság.
Az 1997. január 1-jén létrehozott Állami Erdészeti Szolgálat 2006. december 31-én befejezi önálló pályafutását, és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal kebelén belül a természeti és genetikai erőforrásokért felelős elnökhelyettes irányítása alatt működik tovább az átalakított szervezet.
A jelenlegi helyzet áttekintése előtt idézzük föl az erdészeti hatóság közelmúltját!
– Ismert, hogy az erdő és ember érdekeit egyaránt szolgáló erdészeti politika, a mindenkor hatályos jogszabályok és az ezek alapján készülő erdőrendezési művek, az úgynevezett körzeti erdőtervek alapján végzett erdőgazdálkodási tevékenység során valósulhat meg. Ez a szabályozás, korlátozásokkal is jár, így az erdő, hasonlóan több más vagyontárgyhoz és tevékenységhez, korlátozott rendelkezésű tulajdon és a vele kapcsolatos tevékenységek szigorúan szabályozottak – emlékeztet Halász Gábor, az Országos Erdészeti Egyesület erdőrendezési szakosztályának elnöke, az Állami Erdészeti Szolgálat korábbi főigazgatója. – A korlátozásra közérdekből van szükség. Miután az erdő, a legkülönfélébb társadalmi igényeket és spontán használatokat is szolgálja, fenntartását közérdekű támogatásokkal kell elősegíteni. Az erdőrendezés is közérdekű tevékenység, működtetéséről kezdettől fogva az állam gondoskodott. A kezdetek igen régmúltra tekintenek vissza. Az erdészet első írásos emlékei – majdnem 600 esztendővel ezelőtt – a szabályozásról szólnak. Magyarországon erdőgazdálkodásról, az első erdőrendtartások megjelenése óta beszélhetünk, amely egybe esik az erdőrendezés megszületésével.
– Az erdészetben, az erdőrendezés feladata a gazdálkodás olyan szabályozása, hogy az erdő tartamosan szolgáltassa azt a legnagyobb hasznot, amely a fennálló körülmények közt elérhető. Egy ország politikai, társadalmi és gazdasági átalakulása során fokozott figyelmet kell fordítani az erdőre. A tartamosság – mai szóhasználattal, fenntartható fejlődés – elvének akkor is érvényt kell szerezni, amikor a politikai és gazdasági problémák megoldására való törekvés mellett háttérbe szorulnak a szakmai kérdések – figyelmeztet a szakember.
A magyar erdőrendezés a kezdetek óta európai színvonalon járul hozzá a tartamos erdőgazdálkodás feltételeinek biztosításához.
Halász Gábor emlékeztet arra, hogy az erdőrendezés mindig – a történelmi időkben is – a gazdálkodástól elkülönülten, annak befolyásától mentes szervezeti felállásban dolgozott. Szervezeti kialakulását a természetföldrajzi viszonyok, az ország egyes részeinek erdősültsége befolyásolta és nem a közigazgatási határok. Így alakult ki a mai Magyarország területén az a tíz erdőrendezési „régió”, amely különféle hatásköri felállásban, de illetékességet tekintve napjainkig jól működő keretet szolgáltat az erdészeti igazgatásnak.
Az elmúlt ötven évben számos átszervezést élt át az ágazat. Az erdészet ügyeit 1945–1951. közötti időszakban a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek Központi Igazgatósága kezelte. 1952-ben megalakult az Állami Gazdaságok és Erdők Minisztériuma, mely 1953-ban beolvadt az Földművelésügyi Minisztériumba. Az erdészeti ügyek kiemelt kezelésére 1954-ben megalapították az Országos Erdészeti Főigazgatóságot (OEF), mely 1967-ig működött. 1957-ig az Erdőrendezési Intézet, majd az OEF Erdőrendezési Főosztálya irányítása alá tartozó erdőrendezőségek látták el a hatósági feladatokat, melyek kiterjedtek az üzemtervek készítésére, felülvizsgálatára, a fejlesztési munkák végzésére és az erdőgazdaságok székhelyén dolgozó erdőfelügyelők tevékenységének irányítására illetve a munkáltatói feladatokra.
1968. január 1-jével megalakultak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumhoz tartozó Állami Erdőrendezőségek, illetve az Állami Erdőrendezőségek Műszaki Irodája (ÁEMI). A tíz önálló erdőrendezőség ellátta az erdőtervezési és hatósági feladatokat, sőt, később a természetvédelmi kezelési és hatósági ügyek is ide tartoztak, továbbá vadászati üzemtervezéssel is foglalkoztak. Az ÁEMI, mint országos illetékességű központi szervezet, valamennyi erdőrendezőségnek végzett szolgáltatásokat, térképészeti, fotogrammetriai, számítástechnikai munkaterületen, és ellátták az erdőrendezés fejlesztési feladatait, a számítástechnika bevezetésével járó fejlesztéseket.
A jogszabályi előírások végrehajtása, az üzemtervezési útmutatóban szabályozott szakmai feladatok ellátása a tíz erdőrendezőségnél, a szigorú minisztériumi irányítás ellenére az 1970-es évek vége felé nagy eltéréseket mutatott.
Ezért 1979. április 1-jével létrehozták a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalhoz tartozó Erdőrendezési Szolgálatot, melyhez átirányították a tíz erdőrendezőségtől a tervezési feladatokat és az ÁEMI teljes feladatát, továbbá egyéb országos illetékességű szolgáltatásokat. A tíz erdőrendezőség hatósági részlegeiből, pedig megalakult az ugyancsak tíz önálló erdőfelügyelőség.
A rendszerváltozás és a privatizáció követelményeihez való illeszkedés érdekében, pedig 1997. január 1-jével, a ma is hatályos erdőtörvény végrehajtásaként a földművelésügyi miniszter megalapította az Állami Erdészeti Szolgálatot, a tíz erdőfelügyelőség és a MÉM Erdőrendezési Szolgálat összevonásával. A közigazgatási reform keretében végrehajtott átszervezés eredményeként 11 önálló intézményből alakult egy országos illetékességű, egy jogi személyiségű, központi költségvetési szerv, melyhez tíz igazgatóság tartozik, részjogkörökkel, saját tervezési illetékességgel és hatósági jogkörrel.
Ez az állapot szűnik meg ez év december 31-ével.
Wisnovszky Károly, az Állami Erdészeti Szolgálat megbízott főigazgatója – aki korábban éppen az Állami Erdészeti Szolgálat megalapításának ügyeit felügyelte az agrártárca egykori Erdészeti Hivatalában – arra emlékeztet, hogy az ÁESZ, mint új szervezet felállításával szemben sokan fogalmaztak meg fenntartásokat. Ráadásul akkor is megyei szervezetek kialakítását szorgalmazták a közigazgatási reform kigondolói. Az akkori átszervezőket sikerült meggyőzni az erdészeti hatósági logika másságáról, és elfogadtatni a természetföldrajzi rendezőelvet.
A fő ellenvetést a tervezés és az ellenőrzés (erdőfelügyelet) összevonása ellen hangoztatták.
Ez a felvetés szociológiailag, az érdekviszonyok szempontjából megalapozott lehetne, de az erdészeti tervezés nem hasonlít más tervezői tevékenységekhez, hiszen elsősorban az erdőtörvény előírásainak alkalmazására épül, és már a tervezési folyamatban érvényesülnek a szabályozók.
Wisnovszky Károly rámutatott, hogy a kétkedőknek nem lett igazuk, az elmúlt tíz év igazolta az elképzelés helyességét, vagyis azt, hogy az állam, összevonva a tervezés és az ellenőrzés jogát, már a tervezés folyamatában garantálja az össztársadalmi érdek érvényesülését, a kiszámíthatóságot.
A közelmúltra visszatekintve a főigazgató fölidézte az ÁESZ „regionális” fölépítésének kialakulását.
– Az igazgatóságok telephelyeinek kiválasztását nem a közigazgatási logika és hatáskör szabta meg, hanem a növényföldrajzi, erdősültségi adottságokra szerveződött gazdálkodók működési területe és a munkaszervezési szempontok. Az összevonást az idő igazolta, hiszen a gazdálkodók szakmai korlátozását csak egységes szemlélet alapján lehet biztosítani. Így lehetett elérni, hogy a szakmai, mentalitásbeli eltérések egységes jogértelmezés alapján közös nevezőre kerüljenek az egész országban.
Az egységes szervezet tette lehetővé a magánosítás kapcsán a szinte egyik napról a másikra nagyságrendekkel megnőtt tulajdonosszám kezelését. Emlékezetes, hogy a néhány száz tulajdonos mellett több százezer új tulajdonos lépett be. Mindez csak egységes és modern informatikai háttérrel volt kezelhető.
Ehhez csatlakozott a különböző támogatások gondozása, valamint a kormányszinten vállalt nemzetközi kötelezettségek ellátása.
– 2002-ben kezdtünk felkészülni az EU-hoz való csatlakozásra, amelyhez az elnyert Phare-támogatás biztosította az anyagi és szakmai hátteret. Ennek keretében sor került a szolgálat teljes átvilágítására, hogy megfeleljen az uniós szervezeti, informatikai és statisztikai követelményeknek – emlékezett a főigazgató.
A 2006. évi választások idején tehát egy bevált és korszerűsített szervezet végezte a munkát, az időközben megsokszorozódott feladatokat, többek között az EU támogatások elbírálását, amit az MVH (Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal) delegált a szolgálathoz.
Az új kormány programjában meghirdetett közigazgatási reform tényeiről először a 2006. június 30-án, a Határozatok Tárában nyilvánosságra került 2118. számú kormányhatározatból értesültek. A sajtóban keringő híreken túl 2006. őszén Benedek Fülöp szakállamtitkár tartott tájékoztatást a szolgálat igazgatói értekezletén az átszervezés körvonalairól.
Az új „dekoncentrált” szervezeti egységek fölállításának előkészítésével a megyei földművelésügyi hivatalok vezetőit bízták meg, az FVM szakigazgatási főosztálya irányítása mellett.
Az események fölgyorsultak, a közelmúltban már az új intézmény szervezeti és működési szabályzatának tervezete is elkészült, amit a szolgálat szakértői is véleményezhettek.
A közel ötezer fővel várhatóan január elsejétől működő Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalt kinevezett elnök irányítja, akinek három helyettese van: a gazdasági és informatikai, az élelmiszerlánc-biztonsági, valamint a természeti és genetikai erőforrások felelőse. Ez utóbbi irányítja az erdészeti szolgálat utódszervezetét. A központi intézmény irányítása alá tartozik a 19 megyei szervezet, melyek főigazgatóit szintén kinevezte a miniszter. Az irányításuk alá tartozó igazgatókat az elnök nevezi ki.
A szolgálat tíz igazgatósága megtartva illetékességi területét, a megyén túli hatáskört, továbbra is tíz egységben működik. Ennek megfelelően csak tíz megyében lesz erdészeti igazgatóság.
E sorok írójának tapasztalatai szerint az erdésztársadalom mélyen sajnálja, hogy minden racionális érvelés ellenére, az erdőrendezés, történelmi léptékkel mérhető fennállása óta, éppen akkor veszíti el önállóságát, amikor az erdők társadalmi jelentősége egyre inkább felértékelődik, és a hosszú távú gondolkodás a leginkább időszerű. Arra majd a tapasztalat és az idő ad választ, hogy a függetlenséget fölváltó megyei betagozódás az erdők össztársadalmi érdeke és a helyi partikuláris érdekek közül melyiknek kedvez.
Hogy valami jó hírünk is legyen, a téma három kiváló szakértője, Barátossy Gábor, az FVM Erdészeti Hivatal korábbi elnöke, Halász Gábor és dr. Király Pál szakíró hozzálátott az erdőrendezés újkori története megírásának. A kézirat első változatát a jövő év első felére ígérik.
Z. Z.
