A WWF Magyarország közreadta a hírt, miszerint a magyar környezetvédelmi minisztérium illetékese 63 ország képviselőjével együtt aláírta a WWF óriásplakát méretű képeslapját Bonnban, a biológiai sokféleség védelméről szóló nemzetközi konferencián.
Nagyon helyesen tette.
Az illetékes minisztériumi vezetőnek nyilván nem kellett kétszer mondani, kapva kapott az alkalmon, mindig jól jön egy kis „ingyen szereplés” a média érdeklődése közepette. Ha összeütnek valahol két PR-cintányért, máris ott teremnek. Láthattuk ezt a píársányi-korszakban is.
Ezzel nincs is baj, sőt, mi erdészek, tanulhatnánk némi exhibicionizmust másoktól.
A baj azzal van, hogy az ilyen „erdőirtós” híreknek nagyon nagy az áthallása, és alkalmat adnak az általánosításra.
A legutóbb a sajóládi erdő esete futott be nagy karriert a sajtóban, írván, mondván, hogy „kiirtották” az erdőt. Holott, aki, netán járt ott, pontosan tudja, hogy egyetlen hektár területen sem hiányzik az erdő. Mind a 180 hektáron tenyészik valamilyen korú, fafajú állomány. Csak ott hiányzott az erdő – ideig, óráig – ahol letermelték, majd a következő idényben fölújították, újra beültették csemetével.
A minap hosszas telefonvitát folytattam az egyik napilap vidéki tudósítójával, aki – immár sokadszor – leírta, hogy „kiirtották” a sajóládi erdőt. A szerző kötötte az ebet a karóhoz, hogy ő szinonimaként használta az inkriminált állítmányt. És itt jön az írástudók felelőssége. Aki nem tud arabusul, az óvatosan alkalmazza az ismeretlen nyelvet. Aki az erdészeti szaknyelv birodalmába lép, az sajátítsa el annak szabályait. De legalábbis ismerkedjen meg a magyar nyelvvel. A kiirtás ugyanis, például a magyar értelmező szótár szerint, a következőket jelenti: Kártékony növényt, állatot kipusztít, erdőt irtással megszüntet. És itt a lényeg az utolsó szón van: megszüntet. Eltöröl a föld színéről. Behinti sóval, mint Karthágo földjét. Vagy, hogy szakma közeli példákat soroljak: gyomirtót használ, parlagfüvet irt.
Ideje volna, hogy a szakterületünkre tévedő újságírók megtanulják, hogy erdőirtás kicsinnyé lett hazánkban Trianon óta gyakorlatilag nem volt. Sőt, azóta is egyenletesen növekszik az erdőterület. Az első világháborút lezáró békeszerződések következtében az ország elveszítette erdőterületeinek 84 százalékát, így az erdősültség a korábbi 26 százalékról 12 százalékra csökkent. Ezt az arányt napjainkra – a nemzetgazdaság és az erdésztársadalom erőfeszítéseinek köszönhetően – 20 százalékra sikerült emelni, ami gyakorlatilag két millió hektár erdőterületet jelent Magyarországon. És még nincs vége! A hazai erdőterület tovább növekszik, elsősorban a magántulajdonban lévő mezőgazdasági területek erdősítésével.
Tehát szó sincs erdőirtásról!
Egyébként Európára ugyanez vonatkozik, kontinensünkön is nő az erdőterület és nincs erdőirtás. (Kivételek természetesen akadnak, a különböző „vonalas infrastrukturális létesítmények”, utak, vezetékek, különböző „zöldmezős” beruházások esetében sor kerülhet erdőirtásra, de ilyen esetekben az erdészeti hatóság szigorú jogszabályi előírásokkal kényszeríti ki az áldozatul esett erdőterület pótlását.)
Kérjük, hogy ezt jól véssék a fejükbe a „virtuális erdőirtók”!
És igyekezzenek pontosan fogalmazni, adott esetben megkülönböztetni a világ más tájain zajló, kétségtelenül veszélyes és sajnálatos folyamatoktól a hazai helyzetet.
A félreértések elkerülése végett!
Zétényi Zoltán
