A japán erdők biológiai változattosságát tönkretette a bürokrata hozzá nem értés és a mohóság, állítja az egyik szókimondó környezetvédő, a 64 éves C.W. Nicol. A táj természeti szépségétől elragadatva 1980-ban telepedett le a Nagano Prefektura hegyeiben, ahol erdőtelepítéshez vásárolt földet magának. Nicol, aki 1995-ben vette fel a japán állampolgárságot, kérte a japánokat, hogy tegyenek meg mindent, az elegyes állományok helyreállításért az országban, ahogy azt szülőhazájában, a nagy-britanniai Dél-Wales-ben is tették.– Az újságíró a medvékről kérdezte C. W. Nicolt, azaz miért közelítették meg a településeket tavaly a medvék. Elmondta, hogy több tényező is közrejátszott. Az időjárás miatt nem volt kedvező a makktermés, ami a medvék főeledele. A helyiek szerint a medvék mozgását a tájfunok és a niigatai földrengés is nagyban befolyásolta.
Ami Nicol úr tapasztalatait illeti, nem volt jelentős változás a medvék viselkedésében, a ő tulajdonában lévő erdőkben. Makk ugyan nem volt valami sok, de volt gesztenye. Más táplálék lehetőségek is lennének, ha odafigyelnének a diverzitás fontosságára. Japán csodálatos és változatos erdeit monokultúrákból álló fenyő ültetvényekké, például cédrusossá változtatták. Szennyezett és változó éghajlatú világunkban az élet sokféle formájára lenne szükség, hogy az ilyen változásokhoz alkalmazkodni lehessen. A változatosság lehetőség.
Még a falvakhoz közel eső sarjerdők is, melyek jó élelem és tüzifa források, gondozatlanul, ápolatlanul maradtak. Nagy részük olyan bozótossá vált, ahol a medvék jól elrejtőzhetnek.
A bozótos szomszédságában az emberek évről évre ugyanazt a mezőgazdasági növényt termesztik, így a medvék kitanulhatják, hova kell menniük, ha éhesek. Ha viszont az anyamedve nem megy fel a hegyekbe, hogy a pusztuló erdők nyújtotta kevés élelemért megküzdjön, az utódok nem fogják megtanulni, hogyan kell élelmet keresni a vadonban a túléléshez.
Ennek következménye, hogy egyre több a konfrontáció az ember és a medve között.
Arra a kérdésre mi a helyzet a japán erdőkkel, Nicol úr elmondta, hogy betegek, már nem jellemzi őket a régi életerő. Az gyérítetlen fenyő ültetvények sötét alján nagyon kevés faj él, a fák sem tudnak nőni.
Nagy gond az eróziói is, mert a talaj teleszívja magát vízzel, ennek eredménye a földcsuszamlás. Egész erdők csúszhatnak le a hegyoldalon.
Japán régi karakterisztikus őshonos fenyői már a múltéi, részben a szenyezett állapotok, részben az ápolás hiánya miatt. Más fák is haldokolnak, például a mizunara nevű tölgy faj. Mivel betegek a fák, könnyebben támadják azok a rovarok is, melyek valaha sokkal délebbre éltek, de a globális felmelegedés következtében észak felé tartanak.
Nicol úr meglátása szerint az erdőpusztulás 1962 táján kezdődött Japánban. Bár azt hitte, hogy fejlett ország lévén Japán elől jár a természet megőrzésében, 1980-ban saját szemével látta, amikor az erdészeti hatóság az utolsó érintetlen erdőt vágatta.
Az az igazság, hogy az Erdő Felügyelet az 1964. évi tokiói olimpia után indult el ebbe az irányba, amikor a pénzszerzés vált a legfontosabb céllá.
A japánok a német erdőgazdálkodást tekintették példának, ahol a természetes erdőket gyorsan növő, könnyen feldolgozható fenyőfélékre váltották, mint amilyen a cédrus és a vörösfenyő. Japán területének több mint 60 százaléka erdővel borított terület, az őshonos erdők kettő vagy még annál is kisebb százalékát teszik ki ennek az aránynak.
Nicol úr a fő okot abban látja, hogy az Erdő Felügyeletet centralizálták és a döntéseket Tokióban hozzák.
Az erdészeti alkalmazottak helyett pedig, akik egy része visszavonult, nyugdíjas lett vagy elbocsátották, most fekete cipős, nyakkendős bürokraták vannak, akik amellett, hogy 2-3 évente váltaznak még a felelősséget sem vállalják.
Nicol úr 12 évvel ezelőtt még arra is vállalkozott, hogy iskolát indít erdőőrök, erdőkerülők képzésére. Az apparátus azonban beleszólt a képzés gyakorlati részébe, mondván, nem kell ahhoz sátorban, terepen lakniuk a diákoknak, hogy biológiát tanuljanak. Pedig szerinte az oktatásban éppen ezt kell tenni, kivinni az embereket az erdőkbe, ahol nemcsak a biológiát, zoológiát, botanikát lehet megtanítani, hanem a matematikát, történelmet , de mindenféle művészeti tárgyat is. Emlékei szerint Walesben mindez igen hatékonyan működik. A gyerekek két hétre kimennek az erdőbe, ahol az erdészek a tanáraik. Meséli Nicol úr, japán állampolgárként a japán lap tudósítójának. Gyermekkorát idézi, a kis bányavárost, ahol született. Mikor gyermek volt 5 százalék volt az erdő, most 60. Az emberek mennek vissza a környékre, kikapcsolódni, de lakni is. Így ha jobbá teszük az erdőket, fejlesztjük a környezetet, velük együtt jobbra fordul a gazdaság is, vélekedett a Walesből elszármazott 64 éves környezetvédő.
