Az erdőben. Tisztítások, erdőlések, felnyesések elvégzése. - Az ültetőgödröket előre kiásathatjuk. - Laza talajon és enyhe időben csemetéket is ültethetünk. - Az erdősítéshez szükséges szerszámokat hozzuk rendbe, a hiányokat pótoljuk.
A csemetekertben. A kerítéseket felülvizsgáljuk, a hézagokat kijavítjuk, hogy vad át ne juthasson a kerítésen.
Trágyaszéthordás. Szerszámjavítás és -pótlás.
A magtárban. Tobozokat még gyűjthetünk lúc-, veres-, erdei-, feketefenyőről, továbbá kőris- gyertyán- és égermagot, akáchüvelyeket.
A magkészletekből csiráztatási próbákat veszünk.
A kunyhóban telelt makkot megvizsgáljuk, szellőztetjük, esetleg átforgatjuk.
Házi pergetőkben folytatjuk a pergetést. A magvakat tisztítjuk szárnytalanítjuk.
Nagy hidegben a fagy ellen védjük a magkészleteket.
VADGAZDASÁG
A tilalmi időszak mindenkit kötelez, az igazvadász azonban a vadászati idő alatt is kellő fegyelemmel és mérséklettel él a lövés jogával.
Irányadó elvünk legyen: minden vadat csak akkor lőjünk, amikor a fejlődés kellő fokát elérte, trófeás vadat, amikor a dísze teljesen kifejlődött. Csak annyit lőjünk, hogy megfelelő állomány maradjon. A ragadozókat se irtsuk ki, csak tartsuk kellőkép’ féken.
A szaporodás érdekében ne lőjük, ne pusztítsuk el az anyát, ameddig a fiai nem tudnak nélküle megélni, a hasznos vadat ínséges időben segítsük meg hatásosan.
Minden friss havon járjuk és járassuk a személyzettel az erdőt helyes beosztás szerint a vad létszámának és tartózkodási helyének a megállapítása végett. A megfigyeléseket gondosan jegyezzük fel, hogy a lelövésekkel és az év folyamán szerezhető tapasztalatokkal összevethessük. Az etetőkre járó vadat megfigyeljük, sőt számba is vesszük mennyiség és minőség szerint; kiváló alkalom a gondos ellenőrzésre és vázlatrajzok felvételére.
Az élővad-befogást, amely már a múlt év végén megindult, folytathatjuk; a foglyot lehetőleg hagyjuk a hónap végére vagy februárra, mert a fogságot nehezen bírja.
A vad ápolása és gondozása. A már ősszel elkészített és felszerelt etetőkben változatos táplálékot nyújtunk. A szarvas, dám, őz és muflon számára jó réti szénát lucernával, lóherével, lombtakarmánnyal keverve, esőtől és hótól védetten elhelyezve. Frissen döntünk ismételten kecskefűz-, rezgőnyár- és egyéb (főleg lágyfa-) rudakat. (Az erdőállomány ápolását is szolgáljuk vele!) A törzseket tőben körülbelül középig bevágjuk, azután lehajtjuk
úgy, hogy teljesen el ne váljanak a tőtől.
Az őznek már november eleje óta olyan takarmányt nyújtunk, amely az agancsfejlődést fokozza. Ilyenek: a szézámpogácsa, napraforgó- és tökmagpogácsa, (apróra, körülbelül mogyorónyi darabokra törve), vadgesztenye (durván törve), bükk- vagy tölgymakk (az utóbbi lehetőleg héj nélkül), lombtakarmány, lucerna, lóhere. A takarmányozást áprilisig kell folytatnunk, az agancs teljes kifejlődéséig. Lombtakarmányul szolgálnak a különféle fafajok fiatal, leveles hajtásai, ezeket június-júliusban vágjuk, fűzvesszővel összekötjük, és árnyékban, de szellős helyen megszárítjuk, ugyanígy a fagyöngy ágait, a málna és a szeder, a Helianthus-félék leveles hajtásait. A berkenye ágait terméssel együtt használjuk, ezeket tehát akkor vágjuk, amikor a termés már kifejlődött. A leveles-gally táplálóértéke nagyobb, mint a legjobb réti szénáé. A takarmányok szerves táplálóanyag-tartalma a következő. Réti széna: 59,2 százalék, mézgás-éger: 82,2 százalék, tölgy: 82,0 százalék, mogyoró: 80,3 százalék, gyertyán: 79,9 százalék, juhar: 79,4 százalék, nyír: 78,6 százalék, kőris: 77,1 százalék, rezgőnyár: 76,7 százalék, hárs: 76,2 százalék, berkenye: 76,2 százalék, akác: 76,1 százalék, kecskefűz: 75,0 százalék, szil: 73,2 százalék, bükk: 72,7 százalék.
Fontos vadtakarmány a vadgesztenye, a tölgy- és bükk-makk. Ezeket egyszerűen – havas időben a hó eltakarítása (hóeke!) után – nagyobb területen a földre szórjuk.
A vadgesztenyét durván törjük meg, mert a nagy, gömbölyű, sima szem könnyen fulladást okoz.
A száraz takarmányból nagyobb mennyiséget is adhatunk egyszerre; a szénát és lombot az eső, hó elől védenünk kell. A szemtermést a penészedéstől kell óvnunk; a gyűjtés alkalmával ajánlatos nemcsak a kellő kiszikkasztás, de a mesterséges szárítás is, például magpergetőkben vagy a napon. A penészes mag értéktelen, a vad nem is eszi meg.
Kívánatos még a zöld, nedvdús takarmány is. Ilyenek a marhakáposzta, répafélék, burgonya, csicsóka-gumó és a Helianthus salsifis gyökerei, de ezekből mindig – különösen nagy hidegben – csak annyit adjunk, amennyit a vad menten el is fogyaszt; a fagyott takarmány könnyen ártalmassá válik. A fagyás ellen bizonyos védelmet nyújt, ha apróra feldaraboljuk a takarmányt, és bőven keverjük zabszalma- vagy szénaszecskával. Mérsékelt sózás – egy mázsára 10 dg só – ajánlatos, az erős sózás hátrányos.
A vaddisznónak körülbelül ugyanezt adhatjuk, a fősúlyt a kukoricára, makkra és vadgesztenyére fektetjük.
Vizet a természetnek kell nyújtania.
Magas vagy kérges hó esetén hóekével utakat és tereket kell készítenünk, főképp az etetőhelyek körül, továbbá az etetőktől a sűrűségekig, valamint a hó mentes nyílt helyekhez (déli lejtők).
A nyulak számára szénacsomókat is kötünk ki térdmagasságban, de ezeket nagy havazások után meg kell szabadítanunk hótakarótól. Ezen kívül még frissen vágott rudakat, ágakat rakunk ki gallyastul, lehetőleg sok helyen, úgy, hogy a hó el ne lephesse őket.
A foglyot a mezőn, a fácánt az erdőben, annak szélétől nem messze, megfelelően készített etetőkön etessük szemestakarmánnyal vagy törköllyel. Hófúvások, idején az etetők kilapátolására különös gondot kell fordítanunk.
Lelövés
a) Hasznos vad: Bár a törvényes rendelkezések ebben a hónapban többféle vad lövését engedik meg, szigorú teleken messzemenő kímélet ajánlatos. Lőhetjük a fácánkakast, ( a tyúkokat kíméljük, hacsak különleges ok nem követeli a létszám apasztását, továbbá a nyulat olyan nyílt mezőkön, amelyek csak fagyos időkben yadászhatók, (mocsaras, vizesárkokkal szegett területek). Tömeges lelövésüknek ebben a hónapban csak akkor van helye, hogyha tervbe vett vadászatukat az előző hónapokban nem tudtuk megtartani.
A szarvas- dámtehén, őzsuta lelövését ebben a hónapban korlátozzuk a legszükségesebb mértékre, különösen szigorú teleken, amikor számolnunk kell nagyobb pusztulással. A tél viszontagságaitól elcsigázott, lesoványodott,
súlyukból már sokat vesztett tehenek lelövésének – ami egyébiránt az igaz vadász igényeit sehogy sem elégítheti ki – csak ott van helye, ahol létszámapasztás okolja meg, akkor is a gyenge, silány példányokat vagy az ismerten meddő teheneket, illetve sutákat lőjük elsősorban.
A nagyobb mértékű lelövést végezzük el november-decemberben, a tél elején.
Nyílt vizek mentén, meleg, télen át is hó és jégmentes foltokon gyakran találkozhatunk ritka északi vendégekkel, ilyen helyeken tehát értékes és érdekes zsákmányhoz juthatunk.
b) Káros vad. A vaddisznó a nagy hóban keveset mozog, körülnyomozás után hajtással, puha havon nyomon követéssel, cserkészve lőhetjük. Szóróra szoktatása, a hótakaró miatt kétes.
A farkast és a rókát döghelyeken lessük, főképp magas hótakaró idején, holdvilágos éjjeleken. A nyúlsírás és a farkasüvöltés utánzása gyakran jó segítségnek bizonyul.
A nyusztot és a nyestet, a görényt is, friss havon követjük, és megtalált rejtekükből füstöléssel vagy lánccsörgéssel kaszafenéssel kiűzhetjük őket; jól betanított kutya
számottevő segítséget jelent.
Az üregi-nyulat vadászmenyéttel vagy apró tacskókkal ugratjuk; ebben a hónapban csak öregeket találunk az odúkban.
Csapdáknak és vasaknak most jó hasznukat vesszük, fácánosokban a csapóláda állandó használatban van.
A szürkevarjút, szarkát pusztítsuk trágyadombok mellett kirakott foszforos szörppel vagy vérbe illetve hús hulladékba kevert strichninnel.
A szőrmések mérgezéséhez csak szükség esetén, nyúljunk, viszont erre ez a hónap a leginkább alkalmas!
Az irodában.
A friss havon és az etetőkön tett megfigyeléseket feljegyezzük, és a kint felvett vázlatrajzokkal együtt bevezetjük a törzskönyvbe. Lezárjuk a lelövési jegyzékeket, és megállapítjuk a vadászidény végeredményeit.
