A Járdaszéli hős

23026. június 20. - A történet jó néhány évvel ezelőtt kezdődött, amikor elkezdtem kialakítani a lakótelepi parkunkban a Quercus-ligetet.

Ez tizenkét éve volt. (Erről majd más alkalommal.)
Egyik lakótársam, Sz. Sándor bácsi ablakából felfigyelt munkálkodásomra, és egyik nap kézen fogott, „mutatok valamit!”. Kivitt az utcára, a járda szélére mutatott, s lám ott szerénykedett egy kocsányos tölgyike. Sanyi bácsi egyébként szorgos művelője az előkertnek és lelkes madárvédő.
Nyilván nem emberkéz ültette, hanem, ahogy mondani szokták „varjú vetette”. Vagy szajkó. Az igazságot már soha nem tudjuk meg, hogy vajh melyik madár rejtette el a makkot. Alaposabban körülnéztem, s további két csemetét találtam néhány méteres körben.
Arra gondoltam, megmentem ezeket a „véletlen” csemetéket. Már csak azért is, mert magam évek óta próbálkoztam a környékben gyűjtött makkok keltésével, sikertelenül. Mind léhának bizonyult. A madár pontosan tudta, melyik fog kihajtani…
Kettőt, amelyek a bokrok alá szorulva, esélytelennek látszottak a növekedésre, átültettem a szabad térre. Egyikük megmaradt.
Az elsőt, amit Sanyi bácsi mutatott meg, a járda szélén esélyesnek ítéltem. Elkezdtem öntözni, pátyolgatni.
Aztán egyik nap arra döbbentem rá, hogy a szorgos „kertészek”, a damilos fűkaszával levágták. Meggyászoltam a csemetét, de őkelme nem hagyta annyiban, hanem néhány nap múlva kihajtott. Szép leveles hajtást produkált legnagyobb örömömre.

Eltelt egy év, szépen növekedett a csemete, amikor újra megtalálták a fűkaszások. Csemeténk már csak dacból is, újra kihajtott. Én pedig szorgalmasan locsoltam napról napra. De a következő év sem telt el másként, minthogy újra jöttek a kaszások.

Ekkor adtam neki azt a nevet, hogy: Járdaszéli hős.
Hogy nem érdemtelenül, azt bizonyítja, hogy idén is rájárt rúd, egy környékbeli őrült vandál keze által. Valaki letörte a szárát. A forgatókönyv a már megszokott, ismét kihajtott.
Most ott tartunk, hogy két kis hajtás is küzd az életért, én pedig reménykedem a túlélésében.